Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti port? [ www.kertpont.hu ] Gokart magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Szentistvánnapi búcsú
[ Radnóti Színház ]
fot? Bálint F Gyula
 
Dátum: 2013. június 19. szerda    Mai névnap(ok): Gyárfás, Hajnalka a - a - a
Ki lesz idén az „Év Bortermelője 2010” ?
Ki kapja az „ÉV BORTERMELÓJE MAGYARORSZÁGON 2010. évben” díjat? Ez a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. mely cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható.

Említsünk néhány szót a díjról, versenyről. A díjat Év Borásza elnevezéssel 1991-ben adták át először azzal a szándékkal, hogy elismerje egy-egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét, többéves munkásságát. A cím odaítéléséről a Magyar Bor Akadémia gondoskodik.

 
Az éves kihirdetést kétkörös szavazás előzi meg: az első fordulóban az Akadémia összegyűjti a saját tagjai, az ágazat elismert, tekintélyes személyiségei, országos jelentőségű szakmai szervezetei, tudományos és érdekképviseleti szervezetei, a jelentősebb hazai borkereskedő cégek, a vendéglátás és gasztronómia valamint a szaksajtó részéről az Év bortermelője személyére érkező ajánlásokat. Az ajánlók körét bővítendő, a tavalyihoz hasonlóan a Decanter és a Bor és Piac 100-100 hűséges előfizetője is leadhatja ajánlását. Az Akadémia összesíti a jelöléseket, majd az öt legtöbb ajánlással rendelkező bortermelő listáját az akadémikusok körében szavazásra bocsátja. A szavazatok alapján alakul ki a végleges eredmény. A címet a nyertes bortermelő időbeli korlát nélkül jogosult viselni, azonban a megválasztást követő egy év elteltével csak a választás évének feltüntetésével együtt használhatja (pl. 2009-ben az Év bortermelője).

 
Tavaly az öt legtöbb ajánlást kapó borászok a következők voltak:
Gálné Dignisz Éva, Légli Ottó, Dr. Lőrincz György, Szöllősi Mihály, Vida Péter, akik közül Lőrincz György vehette át a megtisztelő díjat. Felesége és egyben múzsája, Andrea segítségével a lehető legjobban kihasználták az elmúlt évben a kitüntetés adta lehetőségetek, előnyöket, népszerűséget, figyelmet. Talán még egyik Év Bortermelője sem tudta ennyire okosan, hatékonyan kezelni és borászata javára fordítani a hirtelen népszerűséget, ehhez persze jelentősen hozzájárult a borász házaspár belülről fakadó őszinte tisztasága, szerénysége, szimpatikus kisugárzása. Példaértékű, nagyszerű munkát végeztek, hiszen nem csak boraikra, személyiségükre figyelt fel egy egész ország, hanem Eger Borvidékére is, melyet Eger városa is megköszönt. Lőrincz György október 1-én vehette át a Dobó Kardja Rend által odaítélt diadalmas magyar vitézi szablya hiteles másolatát. A kardot minden évben annak a személynek ítélik oda, aki Eger városát személyében, tetteiben, karakterében, elkötelezettségében kimagasló szinten képviseli. Talán mindenki egyet értett azzal, hogy ez a díj is a lehető legjobb kezekbe került.

 
Lőrincz Györgyék magasra tették a mércét, de reméljük, hogy a 2010. Év Bortermelője is hasonló kincsekkel gazdagítja a magyar borkultúrát. Hogy ki nyeri idén az elismerést? Most csak találgatni tudunk. Talán egy balatoni borász, vagy egy szekszárdi, esetleg a Kunságról valaki? Igazából nem számít, mert Magyarország mind a 22 borvidékén dolgoznak odaadó borászok, és teremnek zamatos szőlők. Ha a kettő találkozik, akkor megtörténik a csoda.
Az eredményig már nem kell sokat várnunk, hiszen november 19-én a Borest a Bor Akadémián rendezvényen bemutatkozik az öt jelölt, és december 3-án kiderül, hogy ki kapja idén az „Év Bortermelője 2010” díjat.

www.magyarborakademia.hu

2010-10-28 15:32:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Múzeumok Éjszakája
A Bajor Gizi Színészmúzeumban (Bp. XII. Stromfeld Aurél út 16.) már 15 órától alapítónkra, a 100 éve született Gobbi Hildára emlékezünk, mesével, zenével, előadás-felvételekkel. a látogatók megismerkedhetnek Tordai Hajnal kalapkölteményeivel és az O.M.I.K.E. második világháború alatti tevékenységével. Állandó kiállításainkban, csak ezen az éjszakán, technikai újdonságokkal várjuk az érdeklődőket. [ tov?b ]
Barokk forgatag
„VESZEDELMES” összművészeti bemutató pápán
A Barokk Forgatag a pápai Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ TÁMOP pályázatának legnagyobb eleme, színházpedagógiai projekt, ahol 28 együttműködő csoport, 26 csoportvezető és pedagógus részvételével egy közös produkció keretében mutatkozik be 2013. 06. 13-án. Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művének előadásával. Helyszín: Pápa, Erzsébet liget. [ tov?b ]
Módosulnak a (Tao) részletszabályai
Módosulnak a társasági adókedvezmény (Tao) törvény alapján nyújtott támogatási igazolások kiadásának részletszabályai. Azoknak az előadó-művészeti szervezeteknek, amelyek az idei jegybevétel alapján kívánják a Tao-támogatásokat befogadni, 2013. június 30-ig kell benyújtaniuk kérelmüket az Előadó-művészeti Irodához. [ tov?b ]
Új helyszínekkel bővül a történelmi emlékhelyek köre
Mostantól a pécsi székesegyház a püspöki palotával és a középkori egyetemmel, a tihanyi bencés apátság, a sólyi református templom, a szécsényi ferences kolostor, valamint a budapesti Wesselényi utcai Hősök Temploma és az ehhez tartozó sírkert is történelmi emlékhelynek minősül. Így összesen 42 történelmi emlékhely van hazánkban. [ tov?b ]
„Az emlékév legyen az építőművész szakma ünnepe”
A magyar építészet ünnepévé szeretné tenni az Ybl Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából rendezendő emlékévet az Ybl Emlékbizottság, amely május 21-én tartotta alakuló ülését. Az emlékév hivatalos megnyitója 2014. április 6-án, Ybl születésnapján, a főművének tekinthető Magyar Állami Operaházban rendezendő díszelőadás lesz. [ tov?b ]
Azok a 80-as évek
Kellemes Húsvétot !
Az „európai folyók királynője"
Mosolygó Kórház
Bárkával érkezik az irodalom és a színház
„ Folklór határok nélkül”
B. Ú. É. K.!
VIVA Teleton
125 év a felfedezés élvonalában
Átadták a Prima Primissima Díjakat
Nyolclábúak birodalma
Könyves programok
Összefogunk!
Siófokon lesz a VI. Finnugor Világkongresszus
Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiad?Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]