„A hontalanságot másként értelmezem, mint ahogy a tősgyökeresek. Sokkal hitelesebb életnek tartom, mint a hazával, a szülőfölddel kapcsolatban kialakított romantikus képet. Egyébként is az említett romantikus kép egyre hiteltelenebb lesz. Mindenki a szülőföldről áradozik, de menekül tőle. Ha nem másik földrészre, ha nem Európába, akkor a legközelebbi nagyvárosba. Többször is bevallottam, hogy a gyökereim nem a földbe fúródnak, hanem az ég felé kapaszkodnak” – mesélte Végel László a Librariusnak adott interjújában a hovatartozásról, illetve hova nem tartozásról.

Végel a vajdasági Új Symposion első generációjának tagjaként az 1967-ben megjelent Egy makró emlékiratai című kisregényével – mértékadó vélemények szerint az új magyar próza egyik alapműve – robbant be a magyar irodalomba. Ennek élvonalában azóta is számos regénnyel, elbeszéléssel, esszével, drámával és naplójegyzetekkel van folyamatosan jelen. Az első három regényét egy kötetben közreadó Újvidéki trilógiát (1993) követően 2000-ben emlékezetes esszéregényt jelentetett meg a testközelből megélt délvidéki NATO- bombázásokról (Exterritórium). A szülőföldjéhez ezer szállal kötődő író ugyanis azok közé tartozik, akik nem menekültek el, nem települtek át a jugoszláviai háború borzalmainak közepette sem. Ez a hűség és a lokalitásokat tágabb kontextusba helyező européer nézőpont adja elsőrangú írásművészetének aranyfedezetét. Legutóbbi művei, a Bűnhődés című berlini naplóregény (2012), az Újvidékről szóló városregény (Neoplanta, 2013) és a Balkáni szépség (2015) érzékletesen tükrözik a helyi sajátosságokból, tapasztalatokból merítő író széles horizontját.

A humorát, jó kedélyét minden körülmények közt megőrző író ritka alkalomnak számító budapesti estje egyszerre ígér elgondolkodtató szellemi kalandot, színvonalas irodalmi élményt és élvezetes szórakozást.