Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Woyzeck
[ Pécsi Nemzeti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2018. november 14. szerda    Mai névnap(ok): Aliz a - a - a
És akkor mi van?
Berka Attila: Lada Béla nem hal meg c. regényét olvasva
"Lada Béla az időt éli, ami nem időtlen, hanem vége nincs, folyamatos és végtelen. Lada Béla – a személy, a mítosz és a regény " - Berka Attila: Lada Béla nem hal meg c. regényét Miklya Zsolt recenzálta.

Lada Béla nem hal meg. Nem, Lada élt, él és élni fog. Ahogy a Lada túlélte Lenint, úgy él ő túl minket, mindnyájunkat. Lada Béla örökké él, időn innen és időn túl, sőt, át, hisz Lada Béla magát az időt éli. Lada Béla „létezőművész”, létmódja maga az idő. Lada Béla – a személy, a mítosz és a regény – létének kezdete azonos az idő kezdetével, amit a gyomrában fellépő végtelen űr – üresség, hiány, semmi – jelez: „Kezdetben volt az éhség. / És a sötét és végtelen gyötrelem.” Ebből az őskáoszból születik – újjá – nap mint nap a fény, maga a nap, s nap mint nap újra meg újra az éhség. „Az értelmetlen, kibírhatatlan éhség.”

Ez volna a genezis, a kezdet. És mi volna a vég? Mint mondottam volt, Lada Béla az időt éli, ami nem időtlen, hanem vége nincs, folyamatos és végtelen. Lada Béla – a személy, a mítosz és a regény – létének vége is azonos tehát az idő végével, „folyamatos üzemmódban végtelen sokszor ennyi”, vagyis annyi, amit a mítosszá vált koncert lemezfelvételének ismétlődő meghallgatása jelent. „Márpedig Lada Béla folyamatos üzemmódban hallgatta Miles Davis Bitches Brew-jának első lemezét.”

Azt hiszem, látható – és belátható –, hogy Berka Attila regénye – kisregénye? – akármilyen szűk terjedelmű, vezérfonala, fő témája és vesszőparipája tényleg az idő, ami megfoghatatlan jelenlétével osztja részekre, ismétlődő periódusokra az életünket. Jelzései a ritmikusan visszatérő periódushatárok, mint az álom és ébrenlét közti átlépés, a kínos/kínzó ébredés, az öntudat átlépésének határa a részegség ismétlődő eszméletvesztéseiben, vagy maga a tényleges születés, halál. A regény idejét pontosan behatárolni nem lehet, csak a folyamatát érzékelni, amit az ébredések/józanodások, lerészegedések/tudatvesztések osztanak, tagolnak olvasmányegységekre.

 

Ez azért is fontos, mert ha a mű – és Lada Béla, a mítosz és személy – szemléletmódja alapvetően idői, nem pedig téri, törvényszerűen hozza létre a ladabéla-szituáció abszurdját, hogy tehát mint szobrász – a tér mestere, művésze, konstruktőre –, létét egy szoborpályázat megnyerése kapcsán a Nemzeti Kortárs Művészetek Háza kiállítóterének betöltésével igazolja, életművével – „munkásságával” – töltse meg „a hét termű teret”, mintegy jelezve, hogy Lada Béla itt élt, köztünk, élt és alkotott. Csakhogy Lada Béla se nem mester – konstruktőr –, se nem kontár – amatőr –, „ő bizony, a szó közvélemény által használt formájában nem művész, sőt, nemművész”, létmódja művön túli–inneni nyomokat teremt, erről beszél már MI-szobra is, de főleg kitörölhetetlen jelenléte, amit kortársai emlékezetében okoz. Pedig semmi nagy – jelentős, korszakalkotó, fenomenális – életművet nem hoz ő létre, egyszerűen csak él, éli a maga jelentéktelen, hétköznapi kis életét. S amikor Lada Béla döntés-szituációba kerül: visszamondja a kiállítást vagy összeblöfföljön inkább egy kiállításanyagot; létmódja dönt: „mi van, ha mégis”. Kitalálja hát a „BÉLART Létezőművészeti kiállítás”-t, ahol kiállításra kerül „minden, ami Lada Béla”. „A fogkeféje, a párnahuzata, a merőkanala, a mesekönyve, a tévéje, a régi és rossz hangfala, a hajnyíró gépe, a kedvenc pólója és nadrágja…” A kiállítás címe pedig: „ÉS AKKOR MI VAN?”

Vagyis, ami van. A lét – az idő, tempora, tempóink – maga.

„Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém. // Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, / s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon: / már rágondolva reszketek legottan.” – Dante középkori sötét erdeje a Divina Commediából a huszadik századra homokos síkká válik József Attila Reménytelenül c. versében: „Az ember végül homokos, / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve és okos / fejével biccent, nem remél. // Én is így próbálok csalás / nélkül szétnézni könnyedén. / Ezüstös fejszesuhanás / játszik a nyárfa levelén.” Mondhatni, síkká redukálódik a tér? Vagy még inkább, „a semmi ágán” – „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szelíden / s nézik, nézik a csillagok” – átsiklik egy más téridőbe? Semmibe? Káoszba?

Lada Béla – aki a harmadik ikszet már a harmadik évezred elején lépi át – eltűnődik ezen. Számára az eszmélet – a másnapok józanodása – egy szép napon megjeleníti magát a káoszt. Billentyűzár nélküli telefonja, miközben ő az igazak álmát aludta, „szabadon öncélúskodott”. Megnyomódott néhány gomb, és a névlistába olyan véletlenszerű, összefüggéstelen betűcsoportok és számsorok kerültek, mint a „Jjájajaaja – 55252525255”, vagy a „Káa – 1300”, melyek „ránézésre nevekké és telefonszámokká váltak, egy áltér álságaivá. Ez a káosz.” A jelenés megerősíti Lada Bélában azt a sejtelmet, ami már jó ideje árnyékként követi, s amely most megállapítást nyer: „ő most éppen ott, akkor és abban van, amiben, abban a bizonyos sötétlő erdőben. Hogy tényleg félidő van.” Ami még nem a vég. Lada Béla megfogadja a „csalás nélkül” józanító tanácsát, egy szusszanásnyi időre – számára még van egy félidő – „üldögélhet az öltözőben, letörölheti az izzadságot, pótolhatja a folyadékveszteséget, lazíthatja az izmait, az első játékrészt lepergetheti a lelki szemei előtt, megfigyelheti a jó és rossz megoldásokat, ellenőrizheti a jó és rossz megoldásokhoz vezetett jó és rossz elgondolásokat, tanulhat, összegezhet, és minden energiáját összpontosítva teljes valójában felkészülhet a második félidőre. Hogy amikor lefújják a meccset, mert minden meccset lefújnak egyszer, ő győzzön. Az ő csapata. Ő.”

Berka Attila
 

Tristan Tzara román költő és csapata 1916-ban Zürichben létrehozza a dadaista mozgalmat. Létük – vagy inkább nem-létük – a háború abszurdjára adott anarchisztikus válasz, a káosz művészete, mondhatnánk közel száz esztendő múlva. A DADA mint művészettörténeti mozgalom, rövid életű volt, nem érte meg a második félidőt. Ám a szemléletmód, a hagyományos művészi attitűd és kifejezésmód tagadása, a nemművész létforma, a gesztusművészet, aminek fókuszában sosem a mű, hanem a cselekvő ember, a gesztusát fricskaként vagy fityiszként felmutató botrányos alak áll, túlélte az első világháborút és az azt követő diktátumokat. Talán mert a háború is túlélte azt, minden abszurdjával, káoszt teremtő nem-létével. „Ha van pokol, az benned van, legbelül” – mondja Klári, Lada Béla „exe”, de továbbra is őrangyala, aki bepályáztatta Béláját „arra a szobormicsodára”.

„Alapvetően nem érdekli már semmi, az aszfalt fölé hajoló fekete tulipánok se foglalkoztatják, minek babrálni a függönyökkel, ki vagy te, kik vagytok ti, tehetné fel a kérdést, fel is teszi, nem ússzák meg, nem. Itt már minden bevégeztetett, nincs tovább. Megfesteni a nincset, csak nincset festeni, csak nincset írni. Festeni, írni, semmi más, sőt, semmi több. Vagyis semmi.” Vagyis pokol. Ami azért nem semmi. Tudja ezt Lada Béla, vagy legalább is sejti, hisz nagyapja volt a mestere, aki megtanította őt bejárni a teret, ahol él, Győrtől Gyuláig és Gyulától Győrig, vagyis két végpont között. S amikor már érezte, hogy az idői végpont is közeledik, beavatta unokáját visszatérő rémálmába, ami kísértetiesen hasonlít az ezüstös fejszesuhanással érkező semmiágra. Csakhogy itt lóg a semmi ágán nagyapa, nem ül: „és a kötél, na igen, a kötél ott van a torkomon. Föl vagyok akasztva, de ha felnézek, nem látom a kötél végét. A végtelenből lógok a végtelenbe.” S miközben küzd, próbálná a tökéletesen nyakára simuló kötelet lazítani, leszedni, csak felsérti bőrét a nagy igyekezetben. Aztán már várja, sőt sürgeti a halált, a pontot a mondat végén, de az nem jön, „nem történik meg. Nem tudok elmúlni.” Helyette köréje gyűlnek a csillagok. „Az a rengeteg, számlálhatatlanul sok csillag… Amikor már elég régóta leszel abban a sötétben, beléd fog nyilallni a felismerés, hogy amiket eladdig fénylő égitesteknek hittél, valójában embertársaid. Igen, ott van mindenki.” Köréje gyűlnek szelíden. Szelíden lógnak.

Ám itt lenn, Lada Béla tudja ezt, háború van. Vadászat. Hisz az éhséget csillapítani kell. És Lada Béla vadászik, családjával együtt, törzsi kötelékben, akiknek mérhetetlen ostobaságától hiába szenved, képtelenek okosan, taktikusan és szervezetten vadászni, „nekimennek mindennek, pedig megtanulhatták volna, hogy időnként a jószagúak szándékosan jönnek feléjük, mert fegyver van náluk, vagyis meg akarják ölni őket.” És bár Lada Béla szeretne menekülni, nem tud, mert éhes, és mert a törzs kötelékében maradva növekednek a túlélés esélyei, főleg, ha maga is a jószagúakhoz hasonlóvá, menekülőből harcolóvá válik. Elvégre háború van. Vadászat.

Lada Bélára vadásznak. A nők. „A szeretet karcos kis nyilai.” Egy vágykeltő vörös hang. Egy figyelmet megkövetelő ringatózó csípő. „A nő érkezik. Ahogy kinyitja az ajtót, rögtön felkapja a fejét Lada Béla. …Lehetne akár az igazi is. Ránézésre olyan.” És melyik nem olyan? Központozás nélküli, csak a szavak patronjaiból álló prózaversbe törik a nőregény: „akkor most csókolj meg mindenki elment végre kettesben vagyunk ölelj és csókolj úgy mintha akkor öleltél és csókoltál volna ha nem jön akire vársz ha ketten maradunk csókolj”. Lada Bélára vadásznak. A tárgyak: „a rengeteg ruhája, könyve, cédéje, kütyüje, bütyüje, bizbasza és még ki tudja, mije, elveszi tőle a levegőt, a teret, megfojtja. Egyre nehezebben mozog közöttük, egyre szűkebb a lakása, minél több tárgyat birtokol, egyre nagyobb hatalmuk van rajta.” És akkor tessék, a szoborpályázat! „A nemzeti egységet progresszív módon megfogalmazó műalkotásokat vártak, Lada Béla két betűből álló, állítást és kérdést együttesen szimbolizáló, a MI szót formázó szobra pedig egyhangú döntéssel győzött.”

Lada Bélára vadásznak. A Parlament előtt ott van mindenki, aki számít. És Lada Béla, életében először, a közfigyelem középpontjába kerül. Ám ő nem nagyon beszél, nem nagyon tud mit mondani, nem nagyon tudja, akar-e bármit is mondani a közönségnek, a világnak vagy pusztán önmagának, és mégis, Lada Béla kivágja magát. Beszéd helyett egy kedvenc írását olvassa fel színész barátja és ivócimborája: „Először a megszokottól eltérő bőrszínűeket, aztán a túlzottan sötét és a túlzottan világos bőrűeket, aztán a zavaróan erős kipárolgásúakat, de a teljesen szagmenteseket is, aztán a visszataszítóan máshogy, harsányan, feltűnően vagy unalmasan, jellegtelenül öltözködőket, a magányosan vagy összevissza közlekedő, és a kávéházakban, éttermekben üldögélő idegen nyelven beszélőket, azokat, akik nevettek, és azokat, akik nem, akik segítséget kértek, és akik magabiztosan lépkedtek az utcákon, kényelmesen zötyögtek a járműveken, vagy csak vártak valakire, a sétálóutcába szabályosan, engedéllyel vagy engedély nélkül, merő virtusból behajtókat, a nyugodtan andalgók közé pimaszul begördeszkázókat és -korcsolyázókat, a ráérősen cammogókat, a körülöttük forrongó világról tudomást sem vevő magukba fordulókat, az élet és a világ értelmetlenségéről idegesítő eltökéltséggel gondolkodó, rakodópart alsó kövén ülőket…” De nem folytatom, még úgyis csak az elején tartunk a felsorolásnak. Jöjjön a vég: „…végül pedig az elégetett, vízbe dobott, eltemetett vagy még csak felravatalozott, de így immár mindenre fittyet hányó halottakat fogdosták össze, kínozták meg, végezték ki, miután egyeztették óráikat.”

Mielőtt egyeztetnék óráikat, „gondoljanak a rózsakertre, / vagy még inkább egyetlen rózsatőre, / egyetlen egy rózsára, uraim” – mondhatná Sztavrogin a köpenyét kérve (Pilinszky: Sztavrogin elköszön). Lada Béla magyarázkodni kezd, de kimenti magát, már-már menekül, „nem akar oda bemenni, onnan nincs kiút”.

Nincs kiút, nincs mű. Lada Béla nem tudja, „akarja-e ezt a kiállítást, szüksége van-e erre a lehetőségre, egy adott helyszínen egy adott térre, kell-e, hogy megnyilvánuljon?” Aztán nyilvánul mégis. Kitalálja a „BÉLART Létezőművészeti kiállítás”-t. Kiállításra kerül „minden, ami Lada Béla”. „A fogkeféje, a párnahuzata, a merőkanala, a mesekönyve, a tévéje, a régi és rossz hangfala, a hajnyíró gépe, a kedvenc pólója és nadrágja…” Mint a New Yorkban élő Marcel Duchamp, a dadaizmus szellemi előfutára, aki elsőként vitt be a kiállítótérbe köznapi használati tárgyakat. Így került a mű helyére, és így vált művé a piszoár, a palackszárító, a biciklikerék. Ez a ready-made. De amit Lada Béla csinál, több, mint ready-made. Performansz a javából. Az utolsó tárgy ugyanis, az alsónadrágja, magán az interaktív kiállítás-megnyitón kerül le a nemművészről. Aztán spuri. És láss csodát! Nemsokára „tele volt meztelen férfival a város, csupa Lada Béla, mindenki Lada Béla akart lenni, idősek-fiatalok, férfiak-nők, még a gyerekek is mind.”

„És akkor mi van?” Ez a ladaizmus. Létezésművészeti irányzat, kizárólag pályázatok és kiállítások útján terjed. A kiállítottak, a sorból önként kilépők, az önjelölt önpusztítók, a godóvárásra ráunó magukat lemeztelenítők zavart keltő megnyilvánulása. Káoszművészet. Guliszesz éthosza. A káosz, a semmi maga. És mégis, ősrégi dolog. Pál, az apostol, a „létezőművész”, így ajánlja magát, egy semmis voltát bemutató felsorolás végén: „mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden” (1Korinthus 6,10). Máshol pedig: „ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért” (Filippi 2,7).

Lada Béla kárnak ítélt mindent. Nem Krisztusért. Nem másért, nem önmagáért. Folyamatos üzemmódra kapcsol, megváltás helyett.

[ Miklya Zsolt ] 2009-10-05 10:16:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Hírek Interjú
Háztáji Blogok
Helyszíni Pályázat
Szemle
A mi Krúdynk
Bencs Villa – Bencs-estek
Krúdy Gyula születésének 140., halálának 85. évfordulója alkalmából a Bencs Villa irodalmi programjának keretében november 6-án 19. órától Krúdy-estre invitáljuk az irodalom barátokat. Karádi Zsolt irodalomtörténésszel a házigazda, Kováts Dénes beszélget, majd A hóember szeretője c. lírai játékot láthatják az érdeklődők. [ tovább ]
Margó Irodalmi Fesztivál
2018. június 6-10. (szerda-vasárnap)
Június 6-10. között, tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban: a Bookline, az Aegon, a PIM és a Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel valódi közösségi élménnyé tegye az irodalmat. [ tovább ]
Orcsik Roland kapja a 2018-as Hazai Attila Irodalmi Díjat
A Hazai Attila Alapítvány vezetői a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentették be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint az idén Orcsik Roland veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. A díj átadására 2018. április 28-án, szombaton 20.00 órától a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) kerül sor. [ tovább ]
Mínusz Kettő
A mai nap egy órán belül mínusz két EMBER, így, csupa nagy, de még inkább ÓRIÁS betűvel írva. A Gézák mennek. Ennek van (de NINCS!!!!!!!!!!) itt az ideje. Kállay Géza, szeretett Tanárom után ma, Benkő Géza Színész ment el, elvitte a szíve, az a nagy szíve. [ tovább ]
Tamási Áron 120
Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.)] Kossuth-díjas, Baumgarten-díjas, Corvin-koszorús, Magyar Örökség díj (1997) /posztumusz/. Özvegye halála előtt létrehozta a Tamási Áron Alapítványt, amelynek feladatává tette az író szellemi hagyatékának gondozását, annak anyagi vonatkozásaival együtt. [ tovább ]
Amikor olvasólámpák fénye világítja be a Földet
Benkő Géza - Az Öreg (6)
Benkő Géza - Az Öreg (5)
Benkő Géza - Az Öreg (4)
Benkő Géza - Az Öreg (3)
Benkő Géza - Az Öreg (2)
Benkő Géza - Az Öreg (1)
Hazai Attila Irodalmi Díj 2017
Parti Nagy Lajos - Az étkezés ártalmasságáról
Örkény István 105
Nádasdy Ádám az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa
Végel László-est
Janikovszky Éva könyvesbolt nyílik
A megrendülés segédigéi
Magyar Radír 2016 - Országos Szépirodalmi Pályázat
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]