Michel Ciment

A Napszálltát méltatók közül emeljük ki az egyik legtekintélyesebb kritikus, Michel Ciment, a Positif főszerkesztője értékelését, akivel a vetítés után beszélgetve a következőket mondta: “Nagyon szeretem a Napszálltát, mert már az első percekben világos, a rendező mennyire kézben tartja az egész filmet, sajátos rendezői nézőpontból tekint a valóságra, és ez nagyon ritka,mert általban a filmeknek nincs ilyen személyes látásmódjuk. Nagyon megfogott az ő képalkotása, ahogyan követi a szereplőket, ahogyan látja a környezetet, s már az első öt percben viszi magával a nézőt. Szervesen kapcsolódik ez a film a Saul fiához, hiszen mindkettő a világ végét jeleníti meg. Első filmje a Soah-t a XX. század legszörnyűbb eseményét idézi, a mostani az osztrák-magyar monarchia végét, amelyben szétesik a népek mozaikja. Ebben az értelemben felfoghatjuk úgy is, mint ommage a Stanley Kubrick. Az ő első világháborúban játszódó A dicsőség ösvényei című munkája ezeknek a kultúráknak a halálával fenyeget.

Olivia Colman

Nagyra értékelem, mit jelent Nemes Jeles számára Közép-Európa, hasonlóan, ahogy Tarr Bélának, Mundruczónak vagy Jancsónak. Kamerája egy ellenőrzött káosz benyomását reprodukálja, de nem egy felszíni káoszét, amely csak rendetlenséget mutat, hanem egy formába öntött káoszét. Aztán, ahogy a háttért kezeli, amely itt természetesen nem a krematórium, nincsenek gázkamrák, csak az atmoszféra olyan, amelyben a korrupció, a félelem, a szorongás uralkodik. Mindez kissé deformált szemszögből jelenik meg, ahogyan első zseniális filmjében, ahol nem a holokausztot magát látjuk, itt pedig a frusztráció, az árulás, a kegyetlenség univerzuma úgy jelenik meg, hogy közben nem csúszik bele az erőszak ábrázolásába.

Alfonso Cuarón

Úgy látom, Nemes Jelesnek egészen különleges invenciózus a látásmódja. Én a filmet tisztán vizuális művészetnek tartom, és gyakran, amikor olvasom a kritikákat, amelyek a történetre fókuszálnak elsősorban, az a benyomásom, hogy regényről beszélnek, nem filmről. Nem lehet világosan kivenni, hogy vajon a filmszalag alá vagy fölérendelt viszonyban áll-e, hogy a beállítások jók-e vagy sem, úgy írják le a filmet, mintha regényről beszélnének, vagy politikai elemzést adnak, esetleg elárulják, hogy unatkoztak-e vagy sem. A Napszállta vége egyértelmű tisztelgés Kubrick és A dicsőség ösvényei előtt. Kubrick is közép-európai gyökerű rendező, akinek a filmjei nem egyszer a történelem töréspontjaival foglalkoznak. Például Barry Lindon című filmje a francia forradalom közelében játszódik. A végén feltűnik a dátum: 1789, a világ változása, legalábbis ahogy akkor hitték. A dicsőség ösvényei ugyanúgy, mint az Űrodüsszeia, az Acéllövedék Vietnamja a győzedelmes Amerika végét mutatja be. Nemes Jeles filmje a történelmi Közép-Európa vége, a bécsi Freud-dal, aki 1930-ban megírja a Rossz közérzet a kultúrában című könyvét, kilenc évvel a második világháború kirobbanása előtt, amely nemcsak az egyén halálösztönére világít rá, hanem egy egész kultúráéra.”

Jennifer Kent

Az Arany Oroszlánnal díjazott Alfonso Cuarón Roma című filmjében egy család zűrökkel teli évét meséli el. A négygyermekes anya, Sofia (Marina de Tavira) férje hiányával kell szembenézzen, miközben házvezetőnőjét Cleót saját felkavaró hírei kötik le annyira, hogy csaknem elfelejt foglalkozni a rábízott gyerekekkel, akiket egyébként szinte sajátjaiként szeret. Roma egy külvárosi negyed neve, a hetvenes években járunk, azt követjük nyomon,miként próbálja egy család megőrizni az egyensúlyát a személyes, a társadalmi és a politikai harcok közepette. Noha a film mozikba sosem kerül, mert a Netflix hálózaté, az önéletrajzi ihletésű történet, amelyben aprólékos részletességgel építi fel a rendező a kort, a negyedet és a családot, azonnal meggyőzte a zsűrit, a közönséget és a kritikusokat is az alkotás értékeiről. Az olasz Roberto Minervini Mit fogsz csinálni, amikor a világ lángokban áll? (What you gonna do when the world is on fire?) című dokumentumfilmjének sok szurkolója volt, és noha Naomi Watts zsűrornak nagyon tetszett, a társai mégsem ítélték díjazásra méltónak.

Willem Defoe

A nagydíjat Yorgos Lanthimos görög rendező érdemelte ki A kegyenc (The Favourite) című filmjével. Ebben nyújtott kiváló alakításával lett legjobb színésznő Olivia Colman. A legjobb férfi színész címét ezúttal Willem Defoe kapta. A legjobb rendezőnek Jacques Audiard bizonyult Sisters Brothers című munkájával. A Coen testvérek sem maradtak elismerés nélkül, övék a legjobb forgatókönyvért járó díj a Buster Scruggs baladájáért. Jennifer Kent, az egyetlen női rendező a versenyben a zsűri különdíját érdemelte ki. Filmje címe Fülemüle (Nightingale). Vincenzo Basile Polgár tudósítása Velencéből Fordította Máté Judit