A főszereplő, Leiter Irisz (Jakab Juli) hosszú idő után, 1910-ben tér vissza Budapestre, hogy teljesüljön régi vágya és munkát kapjon szülei egykori kalapszalonjában. Kétéves volt, amikor egy tűzvész megfosztotta őt a családjától, identitásától. Bármilyen elszánt is, az új tulajdonos semmilyen formában nem tart igényt a munkájára, sőt még jegyet is vált neki a visszaútra, hogy Olaszországba menjen. Ám ő hajthatatlan, visszamegy az üzletbe és kész szembeszállni minden visszautasítással.

Párizs, Bécs, Budapest – a film nagy részében mindent Leiter Irisz nézőpontjából látunk. Aztán vált a kamera és a főszereplő érzékenyen változó mimikája tölti be a vásznat. Irisz végig követett útja egy hedonista társadalom hanyatlását járja be, ahol a tollas kalapok, szalagok, masnik, selymek, csatok és hímzések színes metaforák. Tekintete felfedi a város minden zugát, az utcákat, házakat, amelyek a fényűzést mint sekélyes jelent idézik, ahol a titokzatos mozgások a habsburg hatalom pusztulását szolgálják.

Egyre terebélyesedik ez az alaposan megtervezett koreográfia, amely a egy korszak végének tanúja, de egyszersmind egy sejtelmes jövőbe mutat. A világ sok országa máris megvette a film vetítési jogát, noha a Napszállta – ellentétben a közönséggel - megosztotta a kritikusokat, nem kis vitákat gerjesztve. Az ismétlődéseket néhányan kerek egésznek érzik, mások viszont mindazt, ami meghatározatlanul csak sejthető, extrém helyzetek káoszaként értékelik, a dekadencia és a korrupt jelen közti állandó feszültség olyan ismeretlen forgatókönyv, amit a háború borzalma ír, és amely elkerülhetetlen vezérfonalként végül megjelenik.

Hosszú “kihordási” ideje volt a Napszálltának, amely tervként még a Saul fia előtt megfogant. “Rá akartam találni a XX. század elején történt események rejtélyére – magyarázta a rendező – hogyan lehetséges, hogy egy művészeti remekművekben, találmányokban gazdag kifinomult társadalom egyszercsak öngyilkos módon rombolásba, pusztulásba fordul. Feltesszük a kérdést, vajon most hasonló helyzetben van-e a világ, mintha valamiféle várakozás töltené meg a levegőt, amely hozhat jót is, rosszat is. Ahogy ma a gépekbe vetjük bizalmunkat, a jövőnk egyre virtuálisabbá válik.”

A Velencében zajló eseményekről szólva igazságtalanság lenne elhallgatni egy másik magyar sikert, az elsőfilmes Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének díját. A Venezia College a kezdő filmes tehetségek bemutatkozását és felkarolását tűzte célul. A fiatal rendezőnő munkáját itt mutatták be és el is nyerte a szekció díját. A film azt az átmeneti időszakot vizsgálja, amely a gyerekkor és az ifjúkor között húzódik, mindazzal a kétértelműséggel, amely ennek az életkornak sajátja. A főszerepet Nagy Csengelle alakítja. Vincenzo Basile Polgár tudósítása Velencéből Fordította: Máté Judit