Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Andromaché - tanulmány
[ Nemzeti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2018. június 23. szombat    Mai névnap(ok): Zoltán, Zoltána a - a - a
30 éves Szegedi Kortárs Balett
2017. november 8. 19.00 Müpa – Fesztivál Színház
A Szegedi Kortárs Balett november 8-án, az alapító Imre Zoltán születésnapján ünnepli a három évtized művészi útját. 30 év – 30 kép címmel 18 órától kiállítás nyílik a társulat legemlékezetesebb fotóiból. Megnyitja, Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója. Kiállító fotósok: Dusha Béla, Dusa Gábor, Futár Ernő, Frank Yvette, Mészáros Csaba, Révész Róbert, Tarnavölgyi Zoltán , Tóth Brigitta, Törköly József.

A Nemzeti Táncszínház szervezésében megrendezésre kerülő gálaesten két fiatal koreográfus mutatkozik be, Czár Gergely, a társulat vezető táncművésze, valamint egy Hollandiában élő román alkotó, Corneliu Ganea. Mindketten a felborult társadalmi értékek, a diszharmónia világának rejtekeiben kutatnak, keresik műveikben a fejlődés, a kiút lehetséges formáit.

A szervezők a Szegedi Kortárs Balett egykori művészei mellett a szakma jeles képviselőit várják a kiemelt eseményre. Az előadást Pataki András igazgató és Juronics Tamás művészeti vezető nyitja meg, akik megemlékeznek az elmúlt 25 évről is, mióta a társulat vezető pozícióit töltik be. Az est további meglepetése Delbó Balázs SZKB 30 című filmje lesz.

 
Exit

Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett vezető táncművésze második alkalommal készít koreográfiát társulata számára. Exit címet viselő táncjátéka a stabilitást adó társadalmi sablonok, spirituális minták elhagyásáról, egy általános kiszakadásról szól. Olyan világot mutat be, melyben az emberek lelkiállapota és az őket körülvevő világ az eddigi normák, szövetségek felbomlását generálják. Mint mondja, úgy érzi, nincsenek kitaposott új utak, az emberiség egy kizökkent, bolyongó, keresgélő lelkiállapotban tengődik. Czár ennek a kapaszkodó nélküli helyzetnek különböző fázisait, állomásait, variációit boncolgatja, komplex zenei montázst használva.

 
Tabula rasa

A tabula rasa latin fogalom, új kezdetet, tiszta lappal való indulást jelent. Corneliu Ganea darabjában ennek szükségét érzi és igyekszik harmóniát találni kaotikus társadalmunkban. Mint mondja, manapság a technológia jobban összeköt minket, mint valaha, mégis egyedül vagyunk. Személyes hőstett megtalálni azt a belső erőt, melynek segítségével képesek vagyunk feldolgozni kényelmetlen helyzeteket, és elengedni fájdalmas élményeket, melyek meggátolnak minket saját fejlődésünkben. Táncjátékához Michael Gordon lendületes és forradalmian kidolgozott zeneművét használja, melyben a dallamok látszólag véletlenszerűen jelennek meg és megszokott struktúrában áramolnak ide-oda, diszharmóniát teremtve. Az előadás társadalmunk és egyéniségünk különféle perspektíváit tükrözi, ahol a zavar és a feszültség rivaldafénybe kerülve olyan fordulóponthoz juttat minket, ami egy új kezdet szükségességéhez vezet.

2017-11-05 08:11:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
A Jókai Színház ezután is értékeket közvetít
Az ünnepélyes évadzáró társulati ülésen a Békéscsabai Jókai Színház a 2017-18-as szezont búcsúztatta a közönséggel közösen. A Gálfy László Gyűrű Díjat, a legrangosabb szakmai elismerést a rendezői nominálások alapján az idén Czitor Attila színművész vehette át. [ tov?b ]
Egy varázslatos este Elvisszel Budapesten
(A „Wonder of you” kivetítős koncert a Papp László Sportarénában)
A végén már állva tapsol a közönség, Elvis tehát úgy tudja lázba hozni a közönséget, hogy élő valójában ott sincs. Bármilyen hihetetlen halála után 41 évvel ugyanolyan élő és eleven, ugyanúgy képes hatni, mint a maga idejében. Egyszerűen nem fog rajta az idő. Elvis Budapestet is rabul ejtette. [ tov?b ]
Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Lukács Sándor és Rubold Ödön színművészek a Nemzeti Színházban bemutatták a Sík Ferenc emlékére alapított országos színházi díjat. A Békés Megyei Önkormányzat által alapított elismerést az idei POSZT megnyitóján fogják átadni. [ tov?b ]
Egy idegösszeomlás története
Sylvia Plath: Az üvegbúra c. darabja az Örkény stúdióban
Az Örkény stúdió „Az üvegbúra” c. előadását mindenképpen azoknak ajánlom, akikben megvan a nyitottság, a befogadó, teremtő és beleérző képesség. De ha jól belegondolok, aki színházba jár, annál mindez megtalálható. [ tov?b ]
A jó – néha – elnyeri méltó büntetését
Fekete Péter lett az új Kultúráért felelős államtitkár
Áder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. A köztársasági elnök 2018. május 22-ei hatállyal Fekete Pétert az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárává nevezte ki. [ tov?b ]
Eisemann Mihály – Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit a lakáj
4G: Grieg, G-dúr, g-moll
Tánc Világnap - köszöntő 2018.
Molnár Ferenc Delila a Centrál színházban
Mi lett volna, ha másképp alakul az életed?
Lőrinczy Attila – Balta a fejbe
Béres Ilona és Fodor Tamás a Magyar Színházban
Háy János - Utánképzés itt​as​ vezetőknek
Az a cappella királyai újra Budapesten
A bosszú íze
,,Gyakorlom, milyen egy hamutartóban elnyomott csikknek lenni”
Ereje teljében
„Az én kompetenciám a szöveg”
Nagyoperett és kisopera
,,Fontos, hogy akikkel együtt dolgoztam, úgy érezzék: összetartoznak”
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]