Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Médeia
[ Shure Stúdió ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2017. augusztus 19. szombat    Mai névnap(ok): Huba, Lajos a - a - a
100 szóban a Város
Budapesti történetek, nem csak budapestieknek
2017. április 20-án Nagy Dániel Viktor és Szilágyi Csenge Junior Príma díjas színművészek tolmácsolásában látható a 100 szóban a Város előadás a Mozsár Műhelyben. Műfajában több történetből összeálló páros stand-up a fővárosról, a városlakók magukra ismerhetnek és megtalálhatják velük a kapcsolódási pontjaikat.

A különleges vizuális technikákkal megtámogatott darab a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején látható először a Mozsár Műhely és a Manna Produkció együttműködésében.

Az est középpontjában a városi élet áll. Minden, ami Budapest múltja, jelene, hétköznapjai, éjjele, nappala, fiatalsága, öregsége és százféle közege. A városban élő, legkülönfélébb emberek szólalnak meg az előadókon keresztül. Mindennapi történeteik között van olyan, amit már mi is átéltünk és van olyan is, amiről el sem tudtuk képzelni, hogy létezik.

Szilágyi Csenge - Nagy Dániel Viktor
 
A száz szóban megírt történetekből összeálló előadást a már ismert Száz Szóban Budapest projekt ihlette, amelynek eredeti előadói ragadják most kézen a kíváncsi nézőket és vezetik el őket a város sosem látott szegleteibe. Az érzelmekben gazdag, rendkívül humoros és érzékletes előadásban mindkét művész egyaránt énekel is a próza mellett. Azt mondják, van Budapesten az az életérzés, amit jobb megénekelni, mert kevesek hozzá a szavak. Ezt az életérzést pedig biztosan hosszú időre magával viszi a hallgatóság, és mosolyogva látják majd visszaköszönni őket a mindennapjaikban.

Előadók: Nagy Dániel Viktor és Szilágyi Csenge
Dramaturg: Fekete Ádám
Hang és fénytechnika: Kazi Roland

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programja.

Az előadást legközelebb május 5-én és 19-én látja a közönség a Mozsár Műhelyben.

2017-04-19 11:42:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Szabó Máté – „A tagadás önmagunkra is vonatkozik”
2017. szeptember 16-án, Magyarországon először mutatja be az Orlai Produkciós Iroda, ezúttal a Hatszín Teátrumban Jonathan Maitland drámájából készült Tagadj tagadj tagadj című előadását Szabó Máté rendezésében. Ezúttal az élsportot behálózó doppingolás témakörét kívánja bemutatni. [ tov?b ]
Robin Hood - musical
2017. augusztus 26. (szombat), 20.30, Tokaj Fesztiválkatlan
2017. augusztus 26-án mutatják be a Miklós Tibor dalszöveg író és Szomor György zeneszerző-rendező Robin Hood c. musicaljét a Tokaj Fesztiválkatlanban. Kovács Áront, Gerner Csabát, Gubik Petrát, Balázs Csongort, Vastag Tamást, Palla Szabinát, Gesztesi Károlyt, Dancs Jánost és Hajdú Steve-et is láthatja a közönség. [ tov?b ]
,,Nincsenek fiktív gondolatok, semmi nincs kiszínezve”
A nővérek - Levél Apámhoz!
Az Orlai Prokciós Iroda július 15.-én a szentendrei Ferenczy Múzeum udvarán bemutatja a Lengyel Nagy Anna Élet.Történetek.hu... sorozat első darabját, A nővérek − Levél Apámhoz! című előadást. A két szereplő: Egri Kati és Egri Márta. Rendező Cseh Judit, vele beszélgettünk. [ tov?b ]
Ruszt József 80 éve született
A 68 éves korában, 2005-ben elhunyt Ruszt József Kossuth – és Jászai Mari-díjas nagyszerű rendező és színészpedagógus most lenne nyolcvan éves. Szoros barátság fűzte Gábor Miklós, ugyancsak kiváló művészhez, egy hozzá írt levelével emlékezünk Rá. [ tov?b ]
Színháztechnikai siker - Technical Invention Prize magyar színháztechnikai fejlesztésnek
Elindult a Baross Imre Artistaképzőben az előadó-művészeti háttérszakmák képzése. Ennek kapcsán a Békéscsabai Színitanház a Baross Imre Artistaképző intézet első vidéki tagintézménye lett. Ebből az iskolából évek óta a legkiválóbb fény, hang és videotechnikusok kerülnek ki, az ország megannyi színházába, jelentős külföldi előadóhelyeken dolgoznak e tanszakon végzett fiatalok. [ tov?b ]
A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben
Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű
Sass Sylvia – Jubileumi kiadás
Ugron Zsolna - Hollóasszony
A zene, a színház, az kell!
Takács Klára- a hang szerelmese
Macskajáték Nagyváradon - Csíki Ibolyának ajánlva
Molière - Tartuffe
Hungaroton újdonság
Emődi Attila a legjobb táncművész
Háy Gulya - Appassionata
Tisztelgés Kocsis Zoltán előtt
Zenthe Ferenc Színház 5 éves
Szüléstörténetek
Zenthe Ferencre emlékeznek Salgóbányán
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
OSA Archívum állásajánlat
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]