Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Médeia
[ Shure Stúdió ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2017. október 20. péntek    Mai névnap(ok): Vendel a - a - a
Szüléstörténetek
Felolvasó maraton
A Magyar Színház ad otthont és művészeket ahhoz, hogy egy igazán forró és mindenkit érintő közéleti téma bekerülhessen a színház közegébe. Május 7-én, 18:00-24:00-ig, szüléstörténetek felolvasó maratont tartanak a Nagyszínpadon.

Célunk az, hogy kiemelt figyelembe kerüljenek azok a családok, nők, akik olyan körülmények között szültek, amely mindenképpen szót érdemel. Vagy a boldogsága vagy a traumája miatt.

Ami biztos, az az alapkoncepció, hogy mindenkinek joga olyan körülmények között szülni amilyenben megbízik. Legyen az kórház, otthon, bármi.

Úgy véljük, a túlszabályozottság csak a rémületet erősíti, holott a szülés egy olyan természetes folyamat, amit nem lenne szabad félelmek közé szorítani.
Ezekkel a történetekkel azt szeretnénk elérni, hogy kiemelt figyelmet kapjanak azok a nők, családok, akik elég bátrak voltak választani, elég bátrak voltak a legfájdalmasabb, legpokolibb helyzetben helytállni és elég bátrak voltak ahhoz is, hogy mindezeket leírják és most megosszák a közönséggel.

 
Szeretnénk, ha hallható hangja lenne az alternatív lehetőségekben is gondolkodó, önmagukat szabadnak gondoló szülőknek akár otthon, akár kórházi keretek között akarnak szülni. Szeretnénk ha ezeket a szülőket nem bélyegeznék meg azzal, hogy felelőtlenek hanem megértené a közvélemény, hogy szabadnak csak az születhet, akit szabadon szülnek. Abban bízunk, hogy ha a szülők, a családok megélhetik a szülés és a születés boldogságát, akkor egyre többen vállalnak majd gyereket.

Ezen az estén bárki bejöhet a Magyar Színház nézőterére, leülhet, és bármennyi időt eltölthet a szövegek meghallgatásával.

 
A felolvasók a Magyar Színház társulata és barátai;

Ruttkay Laura, Hernádi Judit, Peremartoni Krisztina, Ráckevei Anna, Soltész Bözse, Balázsovits Edit, Bíró Kriszta, Gémes Antos, Haumann Petra, Kerekes Viktória, Papp János, Igó Éva, Fillár István, Sztankay Orsolya, Wégner Judit, Kálid Artúr, Szalay Kriszta, Benkő Nóra, Béres Ilona, Hámori Ildikó, Töreky Zsuzsa, Murányi Tünde, Takács Katalin, Rudolf Péter, Borbás Gabi, Kútvölgyi Erzsébet, Csöre Gábor, Udvarias Anna, Szabó Ildikó, Ágoston Péter. Andrádi Zsanett, Csonka András, Epres Attila, Hámori Gabriella, Nagy-Kálózy Eszter, Zsurzs Kati, Hegyi Barbara, Péter Kata, Egri Márta, Gáspár Kata, Halmágyi Sándor, Horváth Illés, Lengyel Ferenc, Móga Piroska, Simon Andrea Szatmári Attila Szűcs Sándor Ullmann Mónika, Mácsai Pál, Zalán János

A szövegek néhány kivételtől eltekintve, nem profin megírt írói szövegek, hanem anyák, apák, szülésznők, bábák, dulák megélt történetei.

( Fot? Vízkelety Márton )
[ serzsi ] 2017-04-21 07:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Vámpírok bálja
Az első harapás elbűvöl, a második elcsábít
A Budapesten tíz éve műsoron lévő musicalről az olasz Agenzia Radicale közölt cikket. Ilyennek látta egy olasz kritikus az előadást. [ tov?b ]
Hamlet –megújult a Vígszínház
A múlt évad során sokan elhagyták a társulatot. Eszenyi Enikő, a színház igazgatója megújította a Vígszínházat, sok fiatal színészt hívott a társulatba, köztük ifj. Vidnyánszky Attilát is, akire 24 évesen ráosztotta a Hamletet. [ tov?b ]
Kállai Ferenc 92 éve született
(eredetileg Krampner Ferenc; Gyoma, 1925. október 4. – Budapest, 2010. július 11.)
Felavatták Kállai Ferenc szobrát szülővárosában, Gyomaendrődön, a 2015-ben születésének 90. évfordulója alkalmából. Szőke Sándor alkotását Keleti Éva 1971 júliusában készült fotója inspirálta, a fotóművész alkotásaiból kiállítás is nyílt, amely vándor-kiállításként ma is járja az országot. [ tov?b ]
Tim Firth - Naptárlányok
Jótékonysági naptár és rákellenes Nézőpontváltó esemény a Magyar Színházban Ezzel elindult az ez évi Nézőpontváltó Rákellenes Színházi Staféta is, amelyhez 64 színház csatlakozott. Az üzenetben nagy hangsúlyt kap a szűrések fontossága. [ tov?b ]
Bordás József - Arany 200
Arany - Nagykőrös
Arany János születésének 200. évfordulójára Nagykőrös városa az ünnepelt - a városban írt műveiből válogatva - Nagyzenekari mű és hangoskönyv formájában tiszteleg egykori tanára előtt. [ tov?b ]
35 színház - Rekordszámú látogató
Marton Mária - Vendetta
Fergeteges siker a békéscsabai Macskajáték
Öt éves Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
“One Belt, One Road” (“Egy övezet, egy út”)
Öregkori lángolás
A Külhoni Magyar Nemzeti Színház évadnyitója
Újra Színházak Éjszakája
Naptárlányok a Magyar Színházban
Új játszóhelyet nyit a Budapest Bábszínház
„Valamiért jó érzés az, hogy reverendában lehetek”
Elkezdődött az évad a Pesti Magyarban
Ascher Oszkár 120
Szabó Máté – „A tagadás önmagunkra is vonatkozik”
A nővérek - Levél Apámhoz!
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
OSA Archívum állásajánlat
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]