Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Cseresznyéskert
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. december 10. kedd    Mai névnap(ok): Judit a - a - a
Táncfarsang Nyíregyházán
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház idén harmadik alkalommal rendezi meg Táncfarsang című rendezvénysorozatát 2006. február 20. és 26. között. Céljuk, hogy a fesztiválon a profi és az amatőr együttesek repertoárjából egy olyan csokrot nyújtsanak át nézőiknek, amely kapcsán képet kapnak a táncművészetről, mindeközben megismerkedhetnek a fellépő együttesek művészi koncepcióival is.

Idén a következő művészek és együttesek lépnek fel:

Közép-Európa Táncszínház,
Könnyed-Én Társulat,
Szabó Réka D.C.,
Duna Művészegyüttes,
GNM Kontúr Fizikai Táncszínház,
Miskolci Nemzeti Színház együttese,
Nyírség Táncegyüttes.
A kínálat a kortárs táncművészet különböző szeletét öleli fel. Megtaláljuk itt a hagyományörző néptáncot (Nyírség Táncegyüttes), az új utakat kereső mozgásművészetet (GNM Kontúr Táncszínház), a műfaj határait tágító kísérletezést (Könnyed-Én Társulat, Szabó Réka D.C.), és a szövegszínházzal egyenértékű, a klasszikus formanyelvet új elbeszélésmóddal ötvöző táncszínházat (Duna Művészegyüttes, Közép-Európa Táncszínház, Miskolci Nemzeti Színház).

2006. február 20. 19h Nagyszínpad

Közép-Európa Táncszínház: A négy évszak

Az évszakok felfedezése, egymáshoz viszonyított különbözőségük hiteles tapasztalata csak egy olyan ember érzékenységében történhetett, aki képes volt egyben látni saját lelkének alakváltozatait és a természet körforgásában rejlő lázas mozgásokat. Az a természet, ami benne így megnyilatkozott, ettől kezdve azonos nyelvet beszélt azzal a természettel, mely lakhelyéül szolgált. Mi más ez, ha nem a hazatalálás kegyelmi pillanata, minden otthonteremtés lényegi feltétele. De hol az az erő, mely ellenállni tud egy ilyen hívásnak…

Szereplők:
Blaskó Borbála, Fejes Kitty, Fodor Katalin, Szent-Ivány Kinga, Bora Gábor, Gombai Szabolcs, Katona Gábor, Vida Gábor
Jelmez: Benedek Mari
Zene: Vivaldi
Fény: Pallagi Mihály
Koreográfus-rendező: Horváth Csaba

Könnyed-Én Társulat: A lélek horizontjai
 
2006. február 20. és 22. 19h Krúdy Kamara

Könnyed-Én Társulat: A lélek horizontjai
Performance est

Hengsperger Cecília egyedi tervezésű, kézzel festett ruháinak bemutatója.

A ruhák megszületését az az egyéni belső „útonlét” alakította, amely segítségével az alkotó leginkább kifejezhette a női és emberi létezés csodáit, a lélek rezdüléseit – kézzel festett selyemmel, bársonnyal, tafttal, organzával – különböző női életfeladatokban. Az iparművész és a tánckoreográfus közös alkotása ez a „performance”, melyben a ruhák és a mozdulatok a női lélek különböző horizontjain mutatják be annak rejtett titkait.
„Utad értelme nem a cél,hanem a vándorlás.” (Márai )

Közreműködik:
a Könnyed-Én Társulás, A Nyírség és Kaláris Táncegyüttesek Női tánckarainak tagjaiból
Koreográfus: Kácsor István

Szabó Réka D.C.: Karc
 
2006. február 21. 19h Krúdy Kamara

Szabó Réka D.C.: Karc
Szabad ötletek színészekre és táncosokra

Mi is látjuk hogy zajos, folyton rohanós, harsány, sokszor durva. És mégis milyen magányos, tele falakkal, lehúzott rolókkal. Rideg arcú, mégis kiszolgáltatott. Kirakatai csillognak. Karja, arca máshol; vágya bent, élte kint. Fejen állunk, ránézünk, nevetünk.
"...A Karc a minket körülvevő világ cserepeit izgalmas, bizarr kollázzsá alakítva röhögtet... izgalmas határeset, műfajilag nehezen csoportosítható. Korszerű, a szó el nem koptatott értelmében. Izgalmas, mulattató, elgondolkodtató játék. Picit társadalomkritika, picit orfeum, picit komédia és nagyon színház – európai színvonalon.” (Halász Tamás, Ellenfény, 2005/2)

Szereplők, alkotótársak:
Gőz István, Jarovinszkij Vera, Kövesdi László, Réti Anna, Szász Dániel
Zene: Barna Balázs, Márkos Albert
Fény és kellékek: Szirtes Attila
Kosztüm: Bodnár Enikő
Szöveg: a szereplők
Rendező: Szabó Réka

Duna Művészegyüttes: Derengő
 
2006. február 23. 19h Krúdy Kamara

Duna Művészegyüttes: Derengő

"Óh, köd a lelkem, ködben áll a rózsaszál, a rózsaszál. Papagáj-hajnal szállt fölötte, szárnyával hátba is ütötte és ő mosolygott, a balog s amikor csendes este volt, levelén megpihent a hold és tüskéin a csillagok."

/József Attila/

„Juhász Zsolt nem szentimentális történetet írt a táncszínpadra, hanem a József Attila-vers mellett a népköltészet tiszta forrásából is merítve valódi líraisággal hat az érzelmekre. A Derengő cselekményszerkezete kitűnően sűrített, balladai és modern színházszerű egyszerre. Az előadásban a zene, a történet és az ügyesen használt szimbolikus jelentéstartalmú díszletelemek mellett természetesen a táncé a főszerep.” (Kutszegi Csaba, Színház)

Szereplők: Maros Anna és a tánckar
Zeneszerző: Kiss Ferenc
Diszlet-jelmez: Túri Erzsébet
Fény: Kovács "Jackie" József
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Közép-Európa Táncszínház: A négy évszak GNM Kontúr Fizikai Táncszínház: Farsang
 
2006. február 24. 19h Krúdy Kamara

GNM Kontúr Fizikai Táncszínház: Farsang

Ettore Scola: A Bál című filmje ihlette. Szavak nélkül a zene és a mozgás beszél. A történelem átsuhan a táncterem. A mű különböző mozgástréningek összessége. Alapvető cél a mozgáskultúra kialakítása ügyességfejlesztéssel.

Szereplők:
Kurkó József, Timkó János, Fehér Ákos, Dinnyés Dániel, Boros Ádám, Rádler Judit, Vanya Tímea, Somody Ildikó, Legerszki Kriszitna, Zsemlye Flóra, Kiss Szilvia, Váradi Vivien, Molnár Marinetta, Korcsmáros András, Pásztor Máté, Placskó Emese, Sipos Eszter, Jobbágy Eszter, Kelemen Zsuzsa, Fülöp Eszter, Sepa György, Decsi Edit, Antal, Bálint, Madarász Máté - a Kontúr Fizikai Táncszínház tagjai.

Rendező: Gyöngyösi Tamás

Miskolc Nemzeti Színház: Bolero
 
2006. február 25. 19h Krúdy Kamara

Miskolc Nemzeti Színház: Bolero

Ravel Boleróját az egész világon ismerik, koncerttermek talán legtöbbet játszott sikerdarabja. Ez az elemi erejű, elsöprő muzsika seregnyi koreográfust ihletett meg az évtizedek során. Ki így, ki úgy próbálta megragadni és kifejteni, saját eszközeivel kifejezni ennek a zenének a mélyén dübörgő szenvedélyt. Ezúttal Ravel Bolerója egy zenei kollázs része, egy dramaturgiai folyamat célja, végkifejlet. Kortárs dzsesszmuzsikába - Vukán György, a Grencsó Kollektíva és a Quimby zenéjébe - ágyazva jelenik meg, majd bújik el, hogy végül a maga lehengerlő tiszta erejével csendüljön fel, mintegy megoldás, megkérdőjelezhetetlen végső igazság.
Félresikeredett gesztusaink, kuszált viszonyaink, tétova, önző szívünk megkérdőjelezhetetlen végső igazsága: a VÁGY.

Közreműködők:
Anna Magusin, Székely Viktória, Lukács Ádám, Krámer György
Játéktér: Krámer György
Jelmez: Justin Júlia
Koreográfus munkatársa: Vámos Veronika
Koreográfus: Krámer György Harangozó-díjas

Nyírség Táncegyüttes: A ti unokáitok vagyunk…
 
2006. február 26. 19h Nagyszínpad

Nyírség Táncegyüttes: A ti unokáitok vagyunk…

A Nyírség Táncegyüttes új műsora ezúttal az emberi élet fordulópontjait jeleníti meg és az ezekhez kapcsolódó rituálékat, táncos szokásokat állítja színpadra hangulatos és elgondolkodtató, néhol virtuóz, máskor lírai megfogalmazásban.
Születés, keresztelés, ifjúkor, katonaság, házasság, temetés – e fogalmak mindenki számára ismertek. De tudjuk-e ma is, hogy mi az a rabvágás, ismerjük-e a gyermekkor reguláit, tisztában vagyunk-e a legény és leánybúcsúztatás rejtelmeivel, őrizzük-e még a közeli és távoli múlt legszebb lakodalmi szokásait: pl. a szakácsasszonyok kásapénz szedését, az osztótáncot, a hivatlanok táncát vagy a hérészt? Képesek vagyunk-e őseinkhez hasonló természetességgel elfogadni az elkerülhetetlen halál bekövetkeztét, át tudjuk-e örökíteni unokáink számára életünk hagyományos értékeit?

A Nyírség, a Babszem és a Margaréta Táncegyüttes közreműködésével rendezett bemutatót az együttes állandó zenei partnere, a Szikes Zenekar muzsikája teszi változatossá.
A műsort színpadra állították az együttes művészeti vezetői:
Demarcsek György, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere
Ignácz Gabriella, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere
Kácsor István, Nívódíjas Táncpedagógus és Koreográfus
Alkotótársak:
dr. Ratkó Lujza, Demarcsek Zsuzsa, Csurák Ildikó, Rajna Beatrix és Ugyan Attila

2006-02-20 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Lévai Katalin: Bábel – Budapest

Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról

Sci-Fi filmfesztivál Triesztben

Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai

Szalay Zoltán fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]