Móra, a szépség és a pedagógia            Nem irigylem a magyartanárokat, amikor eljutnak Móra Ferencig. Amikor Mórát az ő valósága szerint kellene átalvezetni a nintendó-generációhoz tartozó tanulók fejébe. Nem irigylem, mert ez a kor alkalmatlan arra, hogy a szolidaritást, a szolidaritás sokféleségét, derűjét és emberségét a nevetségesség veszélye nélkül előadhassa. A kor arról szól, hogy aki gyenge tipord el, amid nincs, szerezd meg. A kor arról szól, erőt mutass, ha gyenge vagy, véged. A kor arról szól: hatalom, pénz és mindenkinek kuss.        Van-e előre megkomponált koncepció? Hogyan képes érzékeltetni egy ennyire eltérő mentalitású világot? Bár talán a világ soha nem volt nagyon „más”, az erő diktált, a gyenge sunnyogott, várva, valami csoda folytán megerősödhessen. Elképzelésem sincs, amikor a legsúlyosabb nyomort és szerencsétlenséget ezer komor színnel bemutató Kincskereső kisködmönt tanítja ez a feltételezett pedagógus (tetszenek emlékezni a regényre?), miképpen ötvözi Móra humanista derűjével, világlátása szépségeivel. Honnan hoz, hol talál az állításait erősítő, erőlködés nélkül felfogható analógiákat? (TOVÁBB)