2006. január 3.              Mi a szösz. Megsértődött? Fázik a lába?       Odafagyott a keze egy pezsgősüveghez?       Le akar koptatni? Mert szörnyű némber? Mert mutogatós néni? Mert egyszerűen, mert?       Mert tillárom haj? Mert mért is ne? Mert most már ne? Mert Ági, na ne?       Mert mér ne Oszkár, Imre, Ede? Sőt Gábor, Attila vagy Dezső? Mondd meg mostmán, mondd el, mi kő? Nem tyúkanyó? Nem kotkodács? Tán tojást sütöl? Vagy fogmosás?       Itt van nehány hím, egyed? Nézzed, gusztálgasd, és vigyed!               Barikárolyosan Vérvörös hajnalt hasít a dülledtszemű idő,nyikorgó szekereink, tatamm, tatamm, tatamm, hová viszik dobpergés-szívű fiainkat, éneklő-szoknyájú asszonyainkat, akik málnaízű csókokkal édesítik a vastagnyakú cigányok savanyú hétköznapjait, ó, melegsuhogású fácánasszonyaink tavasz-szagát érzem ilyenkor az orromban, korall-rózsaszín álmaikat látom az álmaimban, fény-verseink nézd, hogy világítanak, megannyi varjú-csillag, ó, verejtékben-ázó-nyaraink-teleink a csikorgó évszakokban mi otthon vagyunk, szurtos gyermekeinkkel kóborolunk, és hallgatjuk a hazátlan föld hegedűsírásos szívdobogását. TOVÁBB