A Csokonai Társaságról    A Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaságnak nincs születésnapja, hacsak nem a nyárvégi Lajos-nap. Előzménye egy asztaltársaság volt, amelynek résztvevői a mind gyakrabban hazalátogató emigráns költő, Major-Zala Lajos házában adtak egymásnak találkozót a házigazda névnapján.        Bor és beszélgetés, és mindinkább: az irodalom és a művészet dolgai. És a rendszerváltozás, amelynek igénye és programja jórészt ilyesféle baráti körökben fogalmazódott meg. Ez a baráti kör 1985-ben folyamodott névért a polgári értékek és életforma megélésére oly igen s oly reménytelenül vágyakozó nagy vándorköltőnkhöz, Csokonai Vitéz Mihályhoz. Szerencsére a Csokonai Társaság, miközben intézménnyé vált, nem lett hivatal: a szabad és derűs együttlét fóruma maradt. A nyár végi-ősz eleji háromnapos együttlétek a megmutatkozás alkalmai. A tagok egymásnak és a társaság a városnak kíván be- és megmutatkozni. Az utóbbi években egy-egy téma köré rendezve azt az időt, amit a fürdőzés, a séták, a borozás, és a Csokonai-díj átadásának keszthelyi ünnepe meghagyott. És meghagy a jövőben is, buzgólkodni se rest reményeink szerint. Volt már téma „A szexualitás nyelve a magyar irodalomban”, és volt maga Csokonai „mint kortársunk”, volt „a divat” és „a mosoly”. A Csokonai Társaság találkozói a mindennapok ünnepei. A polgári mindennapoké, amelyhez alkalmasabb kulisszát elgondolni sem lehet, mint azt, amit Magyarország legszebb fürdőhelye nyújtani tud és akar. A Csokonai Társaság léte a művészi minőség és a szabad gondolkodás fóruma, egy olyan hévízi társulás, amelynek szélső pontjai Washington és Kárpátalja, Pozsony és Párizs, Keszthely és Kolozsvár. Alexa Károly

KAPCSOLÓDÓ:        H. Nagy Péter: Orfeusz feldarabolva        Interjú Zalánnal    - Ilyen. Vagy ilyenszerű. Ez az emberi nyugalom azonban, ahogy megfogalmaztam az idézett szövegben, meglehetősen viszonylagos. Hasonlóképpen a derű is. Bár azt hiszem, túlbecsüli a civil napok civil arroganciáját. Talán a politikáét is, bár egyiket sincs kedvem a védelmembe venni. Azt azért elmondom, volt idő, amikor minden irodalmi nap minden irodalmi pillanatában át kellett éljem azt a minősíthetetlen arroganciát, amit az akkor pozícióba törekvő, ma pozícióba felvergődött nemzedéktársaim egyike-másika művelt - kisúttörősen, kart karba öltve - velem - egy füst alatt akartak kinyírni, és visszamenőleg elfelejttetni az emberekkel azt, hogy ki vagyok, illetve hát, hogy ki voltam, és hogy mit csináltam.        Szabó Géza: Zalán Tibor a Korunk Stúdióban (Kolozsvár)    Egyszer aztán érkezik a friss lapszám, amelyben 15–20 oldalt szentelnek az én nyilatkozataimnak, és egymás után vágják: jó gyerekek – szarháziak, imádom őket – dilettánsok, szemetek – ilyennek kell lennie a irodalomnak stb. (hosszasan gurgulázó nevetgélés a teremben) Néztem, néztem az összeállítást, és megállapítottam, hogy egyet elértünk: most már akármit csinálnak, nem gondolja senki, hogy én állok a háttérben.        Születésnapi levél - Zalán Tibornak     Írni negyvennyolc évesen is szabad …(Balogh Roberttől)        Szabó Géza: Helyszíni Kolozsvárról    Pozsony Ferenc, a KJNT elnöke üdvözli az összegyűlteket, Huzella Péter Kossuth-díjas zenészt, Zalán Tibor budapesti írót, költőt és Kántor Lajos irodalomtörténészt, a Korunk főszerkesztőjét             Karafiáth Orsolya: Csak ülünk és hallgatunk (Békés Pál Zalánnál a Kolibri Pincében)     A Varázslóiskolánál gondolom mindenki felkapja a fejét. Hát igen. Valóban Harry Plágium Potterról lenne szó? Bizony elképzelhető. Rowling asszony ismerte a művet. Békés kiadója ugyanis több, mint tucatnyi angol kiadónak elküldte a lefordított könyvet, többek között Potterénak is. És Rowling története nem egészen úgy fest, mint mi azt a PR gépezet beindulása óta ismerjük!        Szécsi Noémi: JÓ SZELET! (Bárka-est a Ludwigban)     Majd arról is meggyőződhetek, hogy bár azt hittem Karafiáth művésznő fején egy döglött angóranyúl ül fegyelmezetten, ez valójában egy rózsaszín hattyú, méghozzá a legendás hetvenes évekből.        Zalán vendégségben a Teraszon (első három nap)    2001. telén a kezdetek ügyetlenkedésével fűszerezve lenyomtunk Zalán Tiborral egy hetes beszélgetést vendégekkel, morgással, némi feszéllyel. Kicsit bonyolult olvasni, mert ez a felszín nem ahhoz a beszélgetéshez készült, a kedves olvasó és az ő megjegyzései, kérdései - sajnálatomra nem illeszkedik "fizikailag", de még így is élvezhető. Úgy látom.        Zalán vendégségben a Teraszon (második etap)        Zalán Tibor: Maradjunk lebegésben (Szervác József posztumusz prózakötetéről)    Ami a szeretet és a fantasztikum mellett elviselhetővé oldja ezeket a novellákat, az a humor – és ez szintén új, verseitől eddig idegen elem. A Szép József balvégzete című novellában úgy hal szerencsétlen halált szegény Szép József (természetesen hajléktalan), hogy betegre röhögjük magunkat. És még csak nem is érezzük, hogy ízléstelen. Szép József sorsa a balfácánok sorsa, élete nem élet, életből kiválása megváltás, a megváltáshoz jutás pedig olyan nevetséges és szerencsétlen, mint az élethez jutása és az életben maradása.        Zalán Tibor: 70 Vitéz    Ironizálgat szelíden, és jót vigyorog magában saját magán. (Rajtunk?) Teheti, hiszen az avantgárdok különös emberek. Nem öregszenek. Jól is néznénk ki, ha az élgárda totyogós, orrukat törlő vénemberekből állna. Kik menetelnének akkor mögöttük, ha elöl remegő fejjel élaggastyánok botozgatnának? Mert Vitéz avantgárd, akkor is, ha az avantgárd kiveszőben lévő avítt magatartásforma (Papp Tibor, a párizsi guru definiálja az avantgárdot magatartásformaként) sokak szerint, az utolsó dinoszauruszok egyike, akik méltósággal várnak a nagy meteorit-becsapódásra.