N.A.B.O.K.O.V.         „Belenyugodtamj, hogy olyan legyen az arcom,    amilyennek a könyveim mutatják.”    (Esterházy Péter: A szív segédigéi)

Vlagyimir Vlagyimirovics vagy Vladimir? Szirin vagy Nabokov? Orosz író vagy amerikai? Egy 1963-ban adott interjúban olvasható önmeghatározása szerint amerikai író, aki Oroszországban született, Angliában nevelkedett, a francia irodalmon nőtt fel, és 15 évet élt Németországban. Boldog világpolgár tehát, a nyelvváltás lehetetlenségének, az emigrációval együttjáró nosztalgikus múltidézésnek az eleven cáfolata, gazdag és független sikerszerző, aki soha, semmilyen társaságnak nem volt tagja a teniszklubon és a lepkegyűjtők közösségén kívül?    […]    Nabokov, miközben nem önmagáról mintázza szereplőit, felbukkan csaknem minden művében, akárcsak Hitchcock: legtöbbször azonban nem személyként kacsint ki a szövegekből, hanem egyes szereplőinek ad a saját nevének betűiből képzett nevet. Mintha nem lenne ő más, mint szöveg, betű, szó, név – név, amit az anyagi függetlenségét biztosító, a XX. század egyik botránykönyvét megvásárló amerikai olvasók nagy része még kiejteni sem tud helyesen.    Az életművével együtt önmagát is megteremtő íróról ezúttal mi, az Ex Symposion szerkesztői és szerzői hoztuk létre saját konstrukciónkat. Olyan montázst, amelynek részletei szinte teljesen ismeretlenek voltak eddig Magyarországon. Megjelenik itt Nabokov, a versenysakkozót a sakkfeladványossal kicserélő machinátor; Nabokov, a színész; Nabokov, aki kulcsot ad a minden részletében ismerősnek tűnő Móricz-kép újrarajzolásához. Egy író, aki a szerkesztői munkát hihetetlenül izgalmas kalanddá változtatta a számomra. Élménnyé, amit szeretnék megosztani számunk olvasóival is. Szilágyi Zsófia            KAPCSOLÓDÓ:    Múlt, vendégség, folyó    A leszakadó mennyezetről, a madzagról, és a felbontatlan levelekről    Milián Orsolya Ihletspekulációk