Juhász Gyula:        MADÁCH

Ódon kastély mély magánya rejti    Világ elől méla bánatát,    Komor ősök árnyéka belengi,    Innen csak az őszi parkba lát.        Kísértetek járnak a szívében,    Őszi éjben a nagy égre néz,    S a magányban és a csöndességben,    Mint a tömjén, ég a szenvedés.        A világa régen összeomlott,    A szerelme följáró halott,    A művészet lombikjába hordott    Minden üdvöt, minden bánatot.        Örök formát ölt itt a mulandó,    Muzsika lesz minden fájdalom,    Mély magányban, ami maradandó,    Föltámad a harmadik napon.        Elpusztulhat gyönyörű világa,    Úr lehet az őszi hervadás,    Gondolatok örök lombikjában    Örök embert alkotott Madách.        MADÁCH IMRE: Alsó-Sztregova, 1823. január 21. - Alsó-Sztregova, 1864. október 5.        Kapcsolódó:    Győrffy Miklós: Madách és Madáchné     Hír 316. Egy megrendítő Fráter-levél (09. 12.)     Madách élete távirati stílusban     A Tragédia, mint magyar őselem