Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A vadkacsa
[ Katona József Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2021. január 26. kedd    Mai névnap(ok): Paula, Vanda a - a - a
Ferenczy Hanna: Napló ( 4. hét)

   Ferenczy Hanna Önéletrajz
   Ferenczy Hanna Napló 47., 48. hét
   
   Ferenczy Hanna: Napló, 49., 50., 51., 52., 53. hét (01. 03.)
   


   11. hét
   
    Hétfő – január 24.
   
   Nahát ki gondolta volna, hogy van egy szobatársam is. Megüt a guta. Nem lehet itt régen, mert három napja még nyoma sem volt. Ugyanis akkor nyitottam ki utoljára a sublód legfelső fiókját. Ebben a fiókban tartom szépen összehajtogatva az abroszokat. Hát most a szép terítőkön mit látok? Apró kis bigyókat.
   Jesszus! – egér van a háznál, méghozzá a szobámban. Na megálljatok macskák, adok én nektek viszkázt. Nagyon bátor kis egér lehet, hogy ennyi macskától sem fél, elkapom az egyik Cicót, amelyikről tudom, hogy jó szimatú vadász és belenyomom a fiókba a pofáját.
   Hát nem kiugrott – no nem az egér, hanem a macska, és indignálódva kirohant a szobából.
   Elkaptam a másik macskát, ugyanazt csinálta, mint az első. Talán nem érezték meg az egérszagot a levendula illatától, úgy látszik az egeret nem zavarja a levendula illat. Na most aztán mit csinálok? Mert bárhogy szeretem az állatokat, azért ilyen lakótársat nem tűrhetek.
   Nincs más hátra, nekem kell megfogni az egeret. Csapdáról szó sem lehet, az nagyon kegyetlen dolog. Mikor még nem voltak macskáim, a kamrában fogtam egy pár egeret és pedig úgy, hogy letettem egy lemezt, arra tettem falatka szalonnát, arra egy virágcserepet borítottam, és alátámasztottam egy kerek dióval. A cini persze aláment a szalonna illatára a dió elmozdult és ő ott maradt a cserép alatt. Reggel aztán szépen felemeltem a lemezt és cserepestül, egerestül kivittem az utcára, ott aztán az árokba kiengedtem, csak akkor sikkantottam, amikor leemeltem a cserepet, hogy juj, nehogy nekem szaladjon. De volt rá eset, hogy nagy óvatosan ki balanszíroztam az árokba és egy sikkantással leemeltem a cserepet, hát nem volt alatta a cini, de még a szalonna sem.
    Nem elég a gondom, most még vadászgathatok is.
   Reszkessetek macskák!
   
   
    Kedd – január 25.
   
   Ez a nap is szürkén, unalmasan indul, Felhozom a N. Lapját. Tele van harsány színekkel és fotókkal, már több a kép és a reklám mint a szöveg. Extrém lap ez, a felső tízezernek írják, nem a proletároknak .Az ám, de ugyan hol vannak manapság a proletárok? Hiszen néhai és közkedvelt konferansziénk Keller Dezső is azt kérdezgette már a hatvanas években egy költemény utolsó strófája és refrénjekén:
   De hol vannak a proletárok ? - Nohát hun vannak? Hun vannak, hun nem vannak Csak voltak.
   Manapság már ők is több diplomával járják a Parlament patinás folyosóit, és mercivel furikáznak.
   Sokaknak még ma is a proletár szó egyet jelent a csőcselékkel, pedig csak azt jelenti, hogy – nincstelen –( lásd a görög-magyar szótárt) és ki meri tagadni, hogy hazánkban a lakosság háromnegyed része jelenleg is nem a béka popója alatt kuruttyol de mégis kikérné magának, hogy ő proletár. Vajon a minimálbérből élők, a sátorlakók, hajléktalanok – meg tudják e főzni azokat a nyálcsorgató szakácsműveket, amik a lapokban illusztrálva vannak, vagy meg tudják e venni azokat a trendi cuccokat amiket propagálnak, na meg a sokféle kenceficét amiket egész oldalakon reklámoznak. Hát akkor kiknek írják ezeket a lapokat? Ugye, hogy nem a nincsteleneknek?
   
   
    Szerda – január 26.
   
   Hú ha! Húzom fel-felé a redőnyt, és majd megvakulok a nagy fehérségtől. Hát nem leesett a hó?
   Azt a leborult szivarvégit, mégse ette meg a bitang eb a telet. Szépnek szép. A macskák pirosra csípett orral de virgoncan esnek be az ajtón. A szomszéd kertjében lobog a kamra tetőt fedő kátránypapír, mint valami fekete zászló. A fák és bokrok ágbogain vastagon ül a hó, a tuják szinte lerogynak alatta. Fogom a hólapátot és irány a kert. Fene se söpör, tolom a lapátot csak annyi nyom legyen amin kimegyek a kapuig, anélkül, hogy hóba kellene gázolnom. Amíg toligálom a lapátot és jobbra-balra dobom le róla a havat, a kamra tetőről nyakamba fújja a szél a porhót. Erről meg az jut eszembe, hogy – Porka havak hulldogálnak de hó reme roma – és önfeledten dúdolgatom – nem a számmal, a szívemmel.- Hej regő rejtem…
    Jól esik bemenni a melegre. Aztán siettem a postára és feladtam a pályázati anyagot.
   Alleluja! Nem vagyok én fitness nélkül is fitt ?
   
   
    Csütörtök – január 27.
   
   Eszembe sem jut, hogy ki menjek a piacra, de azt hiszem az árusok is otthon maradtak. A szabadban lévő standokat is egészen biztos belepte a hó. Most kapok észbe, hogy a vörös cicót nem látom már napok óta. Talán befogadta valaki. Villanyt gyújtok és nekiülök a munkának. Már alkonyodik, amikor abba hagyom. Megvacsorázom az ebédet, ellátom a bandát és kinyitom a Tv-t.
    A Duna élőben közvetíti Auschwitzból a Holocaustra emlékezést. Őszintén szólva mély megrendülést érzek, de nem bírom hallgatni a Rabbi számomra idegen és fülemet is sértő vallási énekét, liturgiáját. Később visszakapcsolok. Ott állnak mind Európa államfői, a felszabadítók magas rangú tisztjei, a túlélők, és az áldozatok még élő hozzátartozói.
   Csodálatosan szép a koreográfia. Egyszerű és éppen ezért impozáns. A helyszínhez és alkalomhoz illő.
    Az államfők egyenként, sorban, dobpergés mellett elhelyezik az emlékezés mécseseit az áldozatok sírján. Látom a mi Elnökünket, ahogy könnyeivel küszködve viszi és elhelyezi a kék ámpolnában lobogó lángot a sírok egyikén. Majd magam is könnyekig meghatódom mikor az ukrán Elnök, a mécses mellé a csókját is elhelyezi a kövön. Muszáj sírni.
   Lengyel országi körutamon én is jártam ezen a szomorú helyen, ahol nemcsak a szemüvegek és elvásott cipők, hajak személyi tárgyak garmadáját láttam, hanem elképzeltem azokat is akik ezeket a tárgyakat viselték, ameddig viselhették. Vajon melyikük gondolt akkor arra, hogy magaláztatásuk, mártíromságuk, borzalmas haláluk színhelye egyszer zarándokhellyé magasztosul, ahol államfők hajtanak fejet, hóhéraik miatt szégyenkezve. Kint a havas estében szél hordja a havat.
    Kis szobám csendjében meggyújtom a magam gyertyáját.
   
   
    Péntek – január 28.
   
   Keményen tartja magát a tél. Ropog a hó a bakancsom talpa alatt. Sehol sem látok szánkázó gyerekeket, repülő hógolyóbisokat. Vajon miért nem? Feltöltötték a nagygöcit, pedig az aztán ilyenkor nyüzsgött a ródlizó, korizó kissrácoktól. Sok –sok lejtője volt, és a gödrökben egész jégpályák tükrözték a téli égboltot. A kissrácok manapság a számítógépek előtt ücsörögnek, az apukák vasárnap is güriznek és a legkisebbekkel sem tudják megismertetni a hajdani téli örömöket. Így változik minden.
   Na de jó lesz utána nézni a bátor kis cininek. Nyomát sem látom azóta. Úgy látszik neki jobb szimatja van mint ezeknek az elkényeztetett dögöknek és a levendula illat mellett megérezte a macska szagot is. Most hirtelen beugrott, hogy milyen ismerős a cini név. Hoppá, a Zalatnay.
   De, hogy mért éppen Cini? Nohát most aztán lesz kegyelem vagy nem lesz kegyelem? Az apagyilkos lánykának lett. Miért ne lehetne neki is, mikor ő nem is ölt, csak csalt. A kettő között nagy a különbség. Hogyha a lányka mentségét elfogadták, mért ne lehetne elfogadni a Ciniét is, hogy ugye ő jóhiszeműen szedte fel a pénzeket, azzal, hogy sikeres vállalkozást alapít .
   Ki tehet róla, hogy nem sikerült. Én azt hiszem minden vállalkozás kockázattal jár. Csak úgy kezdjek vállalkozni, ha van induló tőkém. A magamét tegyem kockára és ne a másét. Nohát én nem vagyok jogász, de szerintem sem az ölésre, sem a csalásra sem az egyebekre nincs mentség. A kétszerkettő az mindig négy. Lehet csűrni-csavarni, az akkor is négy marad.
   Hogy vannak a Cininél nagyobb kaliberű, sőt kártékonyabb csalók akik jelenleg szabadon furikázhatnak – az egy más dolog. Előbb-utóbb azok is horogra kerülnek.
   No de lássunk munkához, mielőtt neki ülök, kinézek az ablakon. Csodálatos most a kert, a téli napsütésben a fák és a kerítés árnyékai kéken nyújtóznak a csillogó havon
   
   
    Szombat – január 29.
   
   Havas, de napfényes a reggel. A verandám ablakai jégvirágosak lettek, és a felmosó vederbe belefagyott a bent felejtett víz. A délelőtt boltba mászkálással, cipekedéssel, takarítással telik el.
   A veres macska megint megjelent. Igencsak ramatyul néz ki. Melegítettem neki egy kis tejet, kilefetyelte mindet. Aztán megest nekiültem a munkának Hát nem este lett megint.
   Na most megpróbálom visszatelepíteni a Grundig TV-mbe a Budapest csatornát. Ugyanis eltűnt. Mert hol ez tűnik el, hol az. Hun a modem, hun meg a csatorna. Ögye mög a fene.
   Félreértés ne essék kedves naplóm, te tudod, hogy nekem nem az Anettka hiányzik, hanem a vasárnap esténkénti zenés kívánság műsor. Az volt a vasárnap esti kikapcsolódásom. Nagyon kedveltem azt a kis társaságot az asztal körül, meg a fiúkat is a billentyűs hangszereikkel. Volt ott az asztalnál egy bájos kis Éva nevű nőci, meg egy mindig mosolygós férfi, aki annyi átéléssel tudta elénekelni az Akácos út-at, a billentyűs fiú meg a Millió rózsaszálat. Jó volt hallani a sok zene-bona után a szép magyar nótákat. Hallgatni, hogy ki küldi kinek és hová. Nohát ezért kerestem az eltűnt Budapestet égre-földre. De nem találtam.Valakitől hallottam, hogy vissza lehet azt telepíteni. Hát ha a modemmel boldogultam, taláncsak elboldogulok a Tv-vel is.
   Nyomogattam a távirányító ketyerét, véletlenül eltaláltam a Terminátet, rögvest kiugrott egy tábla ilyen-olyan jelekkel, nyilakkal, miegymással. Az is rajta volt, hogy – Select, Activate, Terminate. Rámentem a jelekre és a távirányítóval nyomogattam a táblával azonos jeleket. Aztán kipróbáltam – hát nem jött be a Budapest, ellenben elment a másik kedvenc csatornám az RTL club, elment a Magdi nénivel, meg az összes Barátok közt-el.
   Hát ez nem igaz. Mondanom sem kell, hogy nem tudtam abbahagyni a ketyerézést. Most már csak az RTL-t kerestem. Úgy éjfél felé be is jött, örültem mint vak a garasnak, és veregettem a saját vállamat. Megnyugodva és a jól végzett munka örömével feküdtem le hajnaltájt és valósággal műszaki szakinak éreztem magamat.
   
   
    Vasárnap – január 30.
   
   Minden vasárnap elhatározom, hogy szent heverd el napját tartok, legalább 9-10 órákig. De a cicók reggeliztetése miatt feltápászkodom már félnyolc körül, és aztán már szégyellek visszabújni a jó meleg ágyikóba, illetve a tört rugójú rekamiéra, úgyis csak a fakírságot gyakorolnám. Rendbehozom magam, be ágyazok. Reggelizek. Megnézem az e-maileket.
   Jól kezdődik a vasárnap. Kanadából kaptam levelet és egy csodálatos téli fotót. A Főszerkesztő, kiadó azt írja, hogy hajjaj, náluk mínusz 22 a fok, s a házuktól 5 percnyire levő Niagara vízesés se esik jelenleg, mert jéggé dermedve áll. Szégyellem, hogy én nem licitálhatom túl mert hogy nálunk csak mínusz 10 fok körül van a hőmérséklet.
   Aztán látni akarom a tegnapi, sikerült telepítésemet és keresem az RTL-t.Hát sehol sincs. Végig nyargalok minden csatornán. Eltűnt. Hogy lehet ez, mikor az éccaka még meg volt. Leülök szembe a tv-vel és kézbeveszem megint a ketyerét és megint visszaállítom az RTL-t. De most már óvatosabb vagyok. Kikapcsolom a tv-t, majd újra bekapcsolom. A fránya csatorna megest eltűnt. Nincs memorizálva, de mit kell megnyomni, hogy állandóan megmaradjon…már minden jelet kipróbáltam. Ahogy elzárom a tv-t meglóg az RTL. Hallottak már ilyent?
   Na végre! Többszöri próbálkozás után sikerült. Elzártam a tv-t, majd újra bekapcsoltam, és nem akarok hinni a szememnek az RTL nem tűnt el, ismét működik.
   Felhívom a második szomszédságban levő stúdiót és eldicsekszem a telepítéssel, egyúttal rákérdezek, miért nem tudom visszatelepíteni a Budapestet is.- Hát azt így nem is lehet, mondja Vili, másik csomagot kell venni, ami havonta még külön 500 Ft-ba kerül - Hogy a f.ö.m.
   
   
       
   10 etap
   
   Hétfő - január 17.
   
   Megint ballaghatok a Postára befizetni a rezsit.. Közben örvendezek magamban, hogy kevesebbet kell fizetnem mint a múlt hónapban. Kevesebb a telefon számla. Úgy látszik, nem léptem túl az Internet hozzáférési időt. Ez is valami. Spórolni tudni kell. Mindenre oda kell figyelni. Csak úgy lehet. Na hanem kezdi mutogatni fogát a tél. A kátyúkba, belefagytak a tócsák, az árokszéli gizgazok dértől ezüstösek. De fő, hogy süt a nap. Haza megyek és estig dolgozom, aztán bekapcsolom a tv-ét. Mutatják a kis herceget, na nem azt a drágát, aki a rózsaszálat gondozza parányi bolygóján valahol a csillagok között, hanem az angolt, aki a ködös Albionban él. E- nélkül se néztem ki semmi jót ebből a ficsúrból. Semmi kellem, semmi báj az arcvonásain Isten óvja a Királynőt, illetve Angliát tőle.
   A WILLIAM’Sstúdióból a Kati küldött át egy e-mailt, felhívta a figyelmem egy pályázatra. Olvastam a feltételeket és azt látom, hogy érdemes volna beküldeni valamit. Valamilyen búbánatos történetet kívánnak. Nahát én szolgálhatok vele. Rögvest infót kértem a Kiíróktól. Jött is rögvest a kedves hangú felvilágosítás. Volna kedvem hozzá, de nagyon rövid a határidő, és nekem most szintén határidősek a munkáim, úgy, hogy nem hiszem, hogy időt tudok szakítani az írások összeszedésére. Pedig ha nyernék – lehetőséget kapnék a könyvem terjesztésére, és talán a második kötet kiadására is. Megpróbálok versenyt futni az idővel.
   
   
   Kedd - január 17.
   
   A bokrokat, fákat, kerítéseket vastagon bevonta a zúzmara. Ahogy elnézem az ablakon át, csak gyönyörködni tudok a külvilágban. Olykor fekete varjú száll át a kerten az ónszürke ég alatt, és néha lepottyan a fákról egy-egy ezüstös gallyacska. Egyszer annyira megihletett az ilyen téli pompa, hogy muszáj volt versbe foglalni. Azon kapom magam, hogy mondogatom, mint a bolond lány, aki csak úgy magában és magának énekel.
   
    Bálba készül az útszéli kóró
    Fehér neylonban, tüll ruhában
    Ragyogó, ezüst zúzmarában
    Nyáron ő volt a Hamupipőke
    Fojtogató, szürke por lepte
    Vihar tépte, szamár legelte
    Most jött Tél herceg és egyet intett
    Hogy a ködhintó előállhat
    Hamupipőke is beszállhat.
    Egy festő sóvár szemekkel nézte
    Hiába, ha modellt is állna
    Nem adhatná vissza a vászna.
    Olyan szép lett az útszéli kóró
    Mint egy sose álmodott álom –
    Királynő lesz azon a bálon…
   

   
   Szerda - január 19.
   
   A kesztyű még mindig nem került elő. Muszáj mindent elrakni Kormi elől. Néha olyan dolgokat kotor elő a szekrény alól, amiket csakis az utcáról, kertből szed össze. Bárcsak az aranyba foglalt igazgyöngyömet kotorná elő a könyvszekrény alól. Teszek-veszek, aztán neki ülök a munkának. Délután 4-ig fel sem állok .Jó lenne kicsit az irodalommal foglalkozni és összekészíteni a pályázatra beküldendő anyagot. Egyelőre megebédelek.
   Ma még kint se voltam a lakásból. Aztán kikeresek egy búbánatos részletet a még kiadatlan regényemből. A határidő február 1. De holnap megint dolgoznom kell, mert különben nem tóm fizetni a rezsit – Ögye mög a fene..
   
   
   Csütörtök - január 20.
   
   Azzal az elhatározással öltözködtem fel, hogy feltétlenül kimegyek a piacra, gondoltam ráérek úgy 11 óra körül kimenni, addigra talán kissé enyhül az idő. Addig még dolgozhatom egy sort. Nohát délután 3 óra lett, mire abba hagytam. Nekem nem érdemes elkezdeni festeni, mert aztán nem tudom abba hagyni, nem érdemes írni, mert azt sem tudom aztán abba hagyni, fejtetőre állhat olyankor a háztartás, koroghat a gyomrom és leszakadhat a mennyezet, de ugyanígy vagyok a munkámmal is. Mer azt se tudom abbahagyni ha egyszer nekifogok A vörös macsek úgy elszemtelenedett, hogy még a lakásba is bemerészkedett. Mivel kizavartam, úgy látszik megsértődött, mert ritkábban látom itt őgyelegni. A Frickó úgy látszik túl van a kandúrkodáson, mert egész nap nem győzi kialudni a mámorát. A külvilág, annak dacára, hogy hideg van, és csípős szél fújdogál mégis szép látvány nyújt. Különösen az alkonyati égbolt, a horizont köröskörül narancssárga, vörös, viola és topáz színekből tevődik össze, és kelet felől a hold sarlója úgy tündöklik mint arany ékszersötétkék bársonyon, közben hajladoznak a cserjék és a gallyak mintha egymással beszélnének.
   Ma éjjel megint az irodalommal foglalkozom.
   
   
   Péntek - január 21.
   
   Megint szép napsütéses a reggel. Köszöntöm a felkelő nap visszfényét, amely a szembelevő emeletes ház ablakából szökik be sötét kis szobámba, és rövidke időre belenéz a tükrömbe, és végigcirógatja az apámat ábrázoló pasztellképet, s mielőtt odébb állna arcon csókol engem is. Mielőtt nekiülnék a melónak, átnézem, hogy mit is csináltam hajnali egyig. Kigépeltem a regényrészletet, meg egy verset is kerestem. Most már csak ki kell nyomtatni és talán mégis sikerül elküldeni határidőre. Bár nem sok reményem van hozzá, nem vagyok nyerő típus. És különben is itt is áll az a mondás, hogy „ Sok az eszkimó, kevés a fóka” Nahát nem így van? Üstöllést nekiültem a munkának és délután 3-ig csináltam. Közben Margó telefonált, hogy mivel már két vasárnap nem tudott jönni, ma öt és hat között beugrana. Majd a lánya érte jön kocsival. Vagy másfél órát elcseverésztünk és bedobtunk abból a konyakból amit ő hozott karácsonyra egy-egy centet. Én magamban sohasem slukkolok. Inkább citromos ásványvizet iszom. Eszembe jutott, hogy már régen nem néztem meg a cukrom, ezért gyorsan elővettem a ketyerét és megszúrtam az ujjam. Nahát, nem akarok hinni a szememnek. 4.6. Hát akkor most mindjárt behozom azt a nagy pohár epres jugobellát és bekanalazom.
   
   
   Szombat - január 22.
   
   A szél úgy dühöng, mintha a napot is le akarná nyúlni az égről, és úgy táncikálnak kertemben a bokrok, mintha tudnák, hogy farsang van. Muszáj bevásárolni ezt azt. A piacra ma sem megyek ki, ilyenkor a széljárta téren akkora a huzat, hogy elviszi az ember kalapját. Még csak az kéne, hogy se kalap, se kesztyű. A Kormi miatt, most az a helyzet, hogy felemás kesztyűt hordok. Az egyik fekete, a másik barna. Mindkettőnek a párja ennek a Belzebubnak a karmai között tűnt el. Most ezekre már nagyon vigyázok, és megnézem hol teszem le őket. Hogy macskakaját vegyek megint át kell mennem a sorompón túlra.
   Sokszor annyit kell várni, míg egy-egy vonat elhalad, kész időpocsékolás. Az úttesten a gépkocsivezetők „örömére” a rengeteg kátyú most azt az illúziót kelti, mintha nem is Vesésen furikáznának, hanem az Ezer - tó országában . A gyalogosok megmondogatják a magukét egy egy pocsolyaslukk után. Bementem a kis péküzletbe is, ahol teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyeret is árulnak és vettem egy csomaggal. Miután ezen szerzeményeket hazacepeltem, mentem az Etához tejért. Rikorét is kellett venni, mert kifogytam belőle. Idementem odamentem, közben a szél hol hátba támadt, hol meg a sálam alá fújva borzongatta a nyakamat. Na végre, minden van itthon, letelepedhetek a számítógép elé. Azt sem tudom melyiket csináljam, a munkát, vagy a pályázatra készüljek. Milyen jó nekem, hogy azt se tudom hol áll a fejem. Takarítani is kéne.
   Közben kezembe akad egy könyv, az a címe, hogy – Pontmindenség –dr. Borbély Ervin aki Ékes Ákos néven publikálta tudományos könyveit küldte nekem dedikálva. Néhány éve olvastam, irtó nehéz volt átrágni magam rajta. Most nem tudok ellenállni és fellapozom. Leragadoka székre és kínlódva olvasom, és minden percben letenném, és nem tudom letenni Áll a számítógép, nem érdekel a pályázati munka, belefájdul az agyam és mégis olvasom. Egy teljesen új világszemlélet – lehet, hogy ez is csak hipotézis, de annyira valószínű, annyira elfogadható, és annyira fantasztikus, hogy beleszédülhet a feje annak aki olvassa. Sajnos az írója már nem él. 1999.-ben adták ki a könyvét és akkor ő már túl volt a 80-on. Mégis abba hagyom, és munkához látok. Este megnézem az emileket, 2 db. van. Egy megint vírusszűrő reklám. Egy meg Kanadából jött, Főszerkesztőm küldött aranyos fotót. Nem győzök gyönyörködni benne és külön örülni annak, hogy ilyen barátian foglalkozik velem. Később megint odakukkantok az emilek közé. Megint egy újabb öröm. Mária írt Szegedről, és meggyőzött arról, hogy nincs közöttünk semmiféle szakítás, továbbra is szeret, mint ahogyan én is Őt. ( Pszt…olvassa a naplómat.)
   
   
   Vasárnap - január 23.
   
   Ünnepnap ide vagy oda, muszáj melózni. Leülök úgy félkilenc tájban, és délután háromig robotolok. Akkor megmelegítem a már rég kihűlt ebédet, evésközben megfogadom, hogy mára már befejeztem. Délután az irodalommal, illetve a pályázattal fogok törődni.. Teszek –veszek, öt óra, mire nekiülhetek. Elolvasom amit az éjszaka írtam, de nem tetszik.
   Abba is hagyom az erőlködést. Az ilyen erőltetett dolgokból úgy se sikeredik pályamű.
   Délelőtt kellene csinálni, amikor még pihentebb az a bizonyos szürkeállomány, de hát a munka, amiért pénzt kapok – akármilyen keveset is mégiscsak fontosabb. Mert rettegek attól, hogy a rezsit nem tudom kifizetni. Mert ha nem tudja az ember kifizetni és összejönnek a kifizetetlen számlák – elárverezik a házikót, el ám, szemrebbenés nélkül, mehetsz az utcára ebben a hülyék által áhított vadkapitalizmusban. Van valami abban, amit Hogyishijjákné mondott, hogy egyik zsebbe beteszik a másikból meg kiveszik azt a nyavalyás pénzt. Most még hetenként egyszer sem merek befűteni a műterembe. –Ögye mög a fene. Én meg tényleg úgy örültem a nyugdíjemelésnek, mint bolhás kutya a farkának. Na ezt még meg kell tudnom, hogy az meg miért örült annyira a farkának, tán azért mert ott nem csípték az ugri-bugri bolhák?
   
   ***************
   
   
   9. hét
   
   Hétfő - január 10.
   
   Már unalmas ez a mindennapi szürke virradat. Úgy látszik Frau Holle szolgálatában jelenleg a lusta leányzó takarít, az amelyik nem rázza ki a dunnát. Azért nem szállingóznak a pelyhek. Várhatja is az arany esőt a haszontalan perszóna. Azám, lemegyek a kertbe és nézem az aranyeső bokrát, ajaj, rügyeznek. Nézem a tulipánfámat, az meg még jobban neki durálta magát. Hát az orgonák? Juj, aludjatok el drágáim, ez még csak a január.
   Az oszlopos tuják között alattomosan bujkál a köd. Felmegyek a szobámba. A madaraim olyan csendben vannak, mintha nem is volnának. Jó magasan van a kalitka, hogya Kormi el ne érje. A többitől nem kell féltenem, de ez a kis átok akkorákat ugrik, hogy félő, hogy egyszer csak sikerül neki odáig érni. Leemelem a kalitkát és ellátom őket friss vízzel, maggal. Ketten vannak a kalitban. Egy nimfapapagáj, és egy pintyőke. Külön kalitkájuk volt, de miután elvesztették a párjukat – összeköltöztettem őket. Jól meg vannak. Ha szép idő van és süt a nap kiakasztom őket a verandára, nyáron meg a műterem külső falára, a szabadba. Olyankor lubickolnak, fröcskölnek, csacsognak, én meg gyönyörködöm bennük és az ő örömükben. Ha azt vesszük, kegyetlen dolog rabságban tartani a madarakat. De ők nem tudják, mi a szabadság. Egész más, az amikor szabadon élő madarat fognak be. Azelőtt nem a boltban vettem számukra az eleséget, hanem egy madártenyésztőnél. Egyszer, amikor odamentem – hallottam valami gyönyörűséges fütyülést. Kérdeztem a madarászt, hogy melyik fütyöl olyan édesen. Felmutatott az eresz aljára, ahol egy parányi kalitka volt, és az fehér vászonnal volt behúzva, hogy szegény kismadár ki se láthatott. – Az ott egy stiglic – mondta a madarász. Az erdőn fogtam lépvesszővel, mert ezek fogságban gyönyörűen fütyülnek.- Gondoltam, amíg meg nem szakad a szívük. Elkezdtem faggatni az embert, mennyiért adná el nekem ezt a morzsányi kis füttyművészt?– Semennyiért. – mondta ő. De aztán a felesége is közbeszólt, hogy neki már fáj a feje egész nap hallgatni, és rávette az urát, hogy adja csak el, ha jól megfizetem, mert, hogy az ilyenmadár drága ám. Hát drága is volt, de megvettem a csöppnyi kalitkával, vászonnal együtt.
   - Na várj csak te kis aranyos, mondogattam neki hazafelé menet. Fogsz te örülni nemsokára. Nohát másnap elsétáltam a határban kezdődő erdősávhoz, és kinyitottam a parányi kalitka ajtaját. Szerettem volna megcsókolni mielőtt elszáll, de nem akartam megriasztani azzal, hogy markomba veszem. Amikor felrepült a magasba – nem tudom kettőnk közül melyikünk volt boldogabb.
   
   
   Kedd - január 11.
   
   Felhúzom a redőnyt, és nem látom a szembelévő emeletes házat. A köd nemhogy felszállna, inkább sűrűsödik. A szobám sötét. Ha dolgozni akarok – villanyt kell gyújtani. Neki ülök a munkának. Aztán tartok egy kis szünetet, és lemegyek a Nők Lapjáért. Mellette levél a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól. No talántán csak nem csökkentik a nyugdíjat? Mert annyi mindent beszélnek össze-vissza, hogy az ember már semmi jóra nem mer számítani. Nézzük mi van benne. Kellemes meglepetés. 3464 Ft emelés. Azért ez nagyon jól jön. Mindjárt jobb kedvem van. 3500 Ft a havi Internet hozzáférés díja, majdnem elég lesz rá. Hiszen ha a rezsi nem volna. De van. Hogy is mondogatta az a bizonyos paraszt atyafi Göre Gábor bíró úr:- Ögye mög a fene ! - Tényleg muszáj káromkodni. Pedig neki nem is kellett villanyszámlát, telefont, meg internetet fizetni. Mégis káromkodott. Olyan régen olvastam, hogy megmondom őszintén már nem is tudom miért káromkodott minden oldalon. Elég az hozzá, hogy így is jókedvem kerekedett, elszaladtam a boltba és vettem ezt-azt, hát nem beállít a Hogyishíjjákné, éppen amikor örvendezve mesélem Etának a nyugdíjemelést.
   - Most mit örül úgy mint bolhás kutya a farkának ? - rivall rám ez a minden lébe kanál –
    nőszemély. – Várja csak ki az áremeléseket, aztán rájön, hogy nem is adtak semmit. Nesze semmi fogd meg jól , egyik zsebbe beteszik, a másik zsebünkből meg duplán kiveszik-
   Hát ez állandóan a zsebbe kotorászik, mérgelődöm magamban.
   Azért sem hagyom, hogy el vegye a kedvem. Mit jár ennek a szája? Ő is egyedül van mint én, de ő a saját nyugdíján kívül még özvegyit is kap a meghalt férje után. Egész nap csak lófrál. Van szép háza, gyümölcsös kertje, kecskéje…Hazafelé menet azon tűnődöm, hogy vajon miért örül a bolhás kutya a farkának?
   
   
   Szerda - január 12.
   
   Mielőtt nekifogok a munkának, lemegyek a ködlepte kertbe és a madáretetőt félreesőbb helyre akasztom. Ide az ablakom elé nem mernek jönni a kis szárnyasok, félnek a fel s le szaladgáló macska fenevadaktól. Igaz, oda le nem látok rájuk, de a fő, hogy biztonságba érezzék magukat és merjenek csipegetni. Mivel a múlt héten annyira megkívántam a káposztás cvekedlit (kacsamell nélkül) elhatároztam, hogy megreszelem a káposztát, amit még a múlt héten megvettem a csütörtöki piacon. Muszáj megreszelni , mert megkeseredik. Mert ezek a káposztafejek sem azonosak már a híres vecsési Káposztával, jó ég tudja, hová valósiak. A zöldpaprika is azt csinálja, hogyha az ember nem használja el azonnal, pár nap múlva azt látja, hogy - jé ez szétmászott. Csak valami büdös lé marad utána. Na jó még ráérek később reszelni, és leülök a munkám mellé. Mire felocsúdom már erősen délutánba hajlik a nap. Most már nem érdemes, de különben sem szeretek káposztát reszelni. A hozott és rég kihűlt ebédet berakom a mikroba, vacsora lett belőle. Ellátom a cicókat. Utána kicsit beleolvasok még a HVG-be, majd elhatározom, hogy most már aztán bekapcsolom a TV-t.
   Megy a – Legyen ön is milliomos – Egy kiscsaj nem tudja mi az a prakker? Meg. Hogy mi a mángorló? Egy férfi nem tudja mi a paraj ?- valamiféle gaz – mondja. Szegény Vágó kvízmester a szájába rágja, hogy – ennivaló. – Akkor takarmány. –mondja a játékos. Még ilyet, ez azt se tudja, hogy mi a spenót.A számítógép helyesírási programja éppen most húzza alá azt a szót, hogy kvízmester, nézem, hogy mi az mi az? Hát aszondja, nem kvízmester, hanem helyesen– vízmester. Mármint a Vágó. Nahát mond ez a ketyere olyanokat, hogy nokedli helyett a helyes szó – hokedli, a palacsinta meg csalafinta. Mert, hogy ő jobban tudja, hogy én mit akarok mondani.
   
   
   Csütörtök - január 14.
   
   Ködös, esős ónos szürkeség. Hétre befejezem a már évekkel ezelőtt unos-untig olvasott - A Manderley ház asszonyát, persze az álló lámpa fénykörében. Megyek a fürdőszobába. A mosdókagyló lefolyójának a dugója sehol sincs. Valamelyik macsek bent járt, látom a kádban a pracli nyomot. Pedig annyira vigyázok, hogy nyitva ne hagyjam a f.szoba ajtaját. Hiába nézegetek alá-mögé a dolgoknak – nincs dugasz. Csakis a Kormi jöhet számításba. Most szende pofával üldögél a verandán. Mikor elmosogatom a reggeli edényt akkor látom, hogy ott a mosdókagyló dugója a konyhaasztal alatt. Kezdem hinni, hogy direkt engem frocliz. De még jó, hogy nem a kredenc alá cipelte. A rekamién ül Trézsi. Ő egy baba, folklór népviseletben, még akkor vettem, amikor Warnemündén jártam a tengerparton. Egy macskaköves utcában, hangulatos kis bolt kirakatában üldögélt ez a baba, fehér sipkája alól kilátszott az aranyszőke haja, de nem a haja és nem is a ruhája ragadott meg, hanem valamilyen bűbájos, kópés mosollyal nézett ki a macskaköves utcára. Kevés valutám volt, szó se róla, hogy megvehessem. Azért benyitottam és megkérdeztem az árát. 10 márkát mondtak. Gyors számítást végeztem, hát nem, nem vehetem meg. Tovább ballagtam az utcán, néhányszor elsétáltam a kirakat előtt. Ez a Trézsi, akár erre mentem, akár arra, csak rám mosolygott. Ez velem akart jönni. Nem volt szívem ott hagyni. Azóta itt ül, itt mosolyog a rekamién. A Kormi már őt is fel fedezte. Párszor elvitte a sipkáját, és jól összekócolta azt a szép szőke haját. Munkához látok. Megint késő délután hagyom abba. Megint vacsora lesz az ebédből. Már sötétedik, mégis el kell menni a boltba, kenyérért, tejért, macskakajáért.
   Amikor hazafelé jövök már úgy néz ki mintha öreg este lenne, pedig még csak félhat. Jövök a jegenyesoron, és gyönyörködöm az esti világításban. Ugyanis a villanyoszlopokon piros izzók égnek. Az Önkormányzat szerint ez olcsóbb mint a hagyományos. Most olyan érzésem van, hogy hangulatvilágításban járok. Sejtelmes látványt nyújtanak a távolabbi, köddel birkózó szétszórt piros fények. Megállok és azon tűnődöm , hogyan is lehetne ezt megfesteni.? Eszembe jut egy régi tárlat, ahol a központi helyen egy olyan kép volt látható amelyiken csak egy tejfehér, szürkés maszat volt. Amikor kérdezték az alkotót, hogy hát -Miezmiez? - Azt mondta : - Ez kérem London ködben. – Mondanom sem kell mindjárt megvették.
   
   
   Péntek - január 15.
   
   Sebesen pereg az Idő rokkája. Megint itt a hét vége, ha nem is a világé. Teszek- veszek, rendet csinálok, be rakom a Manderley-t a könyv szekrénybe, az a nő tiszta paranoia volt. Egyúttal nézem, melyik legyen a következő éjszakai olvasmány. Kedvenceim A Gyűrűk Ura, A Vörös szoba álma, A Nyugati utazás, már szinte betéve tudom mindet. A Sorstalanságot megvettem , szívszorító olvasmány, de az író hozzáállása mégis lélekemelővé magasztosítja a megbocsáthatatlan aljasságot, ha nem is megbocsáthatóvá. Mert vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsátani, nem lehet jóvá tenni semmiféle meakulpázással és penitenciákkal. Egyelőre nem kívánom újra olvasni, csak úgy mint Bitó Lászlótól az - Izsák tanítása - c. könyvet.
   Valami könnyebbre vágyom. Végül kiválasztom az Esőembert. Kazettán is meg van. Dustin Hoffmannal. Délután négyig dolgozom. Benézek a kamrába, nem látom a veres színű macskát. Az enyémek is a háztetőkön szaladgálnak. Ó jaj, csinálják a kiscicákat. Csak az öreg Mirci van itthon, meg az a belzebub Kormi. A belzebub szóról Teodor Storm : Macskaszámtan c. verse jut eszembe. Bűbájos költemény. Megint megy a – Legyen ön is milliomos –rászántam magam, hogy a 100 000 Ft-os játékra ezután megnyomogatom a gombot. Még eddig minden kérdésre tudtam a választ, de csak ma nyomok harmadszor. Még eddig mindig más nyert. Lehet, hogy amilyen balfácán vagyok, nem a bevételem, hanem csak a telefonszámlám fog nőni ?
   
   
   Szombat január 16.
   
   Na végre ragyogó napsütés ! Ma piac nap van, de nincs kedvem hozzá, inkább el megyek a sorompón túli zöldséges boltba. Nagyon szép áruja van, kicsit drágább a piacinál, de meg éri. Egymagamnak kevés kell, s így nem számottevő a differencia. Vettem 3 db. körtét, 4 db zöld paprikát, 2 kg burgonyát, és fél kg. Vöröshagymát. Mert igaz, hogy hozzák az ebédet, de néha készítek valami vacsorafélét, vagy valami pótlást. A zöldséges mellett, ott van a kutyabolt, ahol macskakaját is árulnak .Megfigyeltem, hogy amit ott veszek, azt ezek jóízűen befalják. Amit a piaci árusnál veszek, azt csak ímmel-ámmal eszik, még ott is hagyogatják. Lehetséges, hogy már a macskakaját is hamisítják?
   Verőfényben fürdik az utca és bár kicsit csípős a szél az égen tavaszi felhők szállnak, jól esik nagyokat lélegezni a levegőből. Hazamenve kicsit takarítgatok. Összekészítem az ételhordót, borítékba teszem a heti ebédpénzt, és már is dél van. A tegnapi nem szeretem levest, megint a németjuhász kapja meg, belerakva a cicók által ott hagyott maradékot, csellengő szalonnabőrt, miegymást. Aztán egyszer csak fáradság jön rám, le kell dőlnöm, el is alszom. Amikor feltápászkodom, éppen olyan fáradt vagyok mint voltam. Jesszus, ez most már tényleg az öregség jele. Főzök egy kávét. Az se segít, még hozzá nem is esik jól. Mintha mellékíze volna. Talán már a kávé is összevan kutyulva, és már az sem a valódi? Na nézzük mi megy a TV-ben. Sehol semmi, ami érdekelne. Meg mondom őszintén – én bizony kedvelem a szappanoperákat. Na jó, tényleg egy kaptafára mennek, mert az összetevők mindig egy szerelmes, balek férfi, egy másik aki szintén szerelmes, de nem balek.
   Egy nő, aki csupa jellem, csupa báj, egy másik nő aki bestia és mindig keresztbe tesz emennek aztán vannak még sokan mások kutyuld az egészet össze és kijön a szappanopera. Én akkor is szeretem, mert igenis az életben is előfordulnak balek férfiak és bestia nők, de legjobban a hátteret szeretem, a miliőt amiben mozognak, az utcákat, az épületeket, a bútorokat, a városokat ahova én már soha nem juthatok el. De jó emlékezni arra, hogy azért láttam Párizst, Madridot, Nizzát és Velencét, Isztambult és Porecst, és 10 napot tölthettem Warnemündén s még ennél is többet és többször az Odera melletti Frankfurtban élt Keresztanyámnál.
   Kell ennél több?
   
   
   Vasárnap - január 16.
   
   Megint hétágra süt a nap. Kicsit hideg van, de kellemes lehet ilyenkor a hegyekben sétálni. Rendbe teszem magamat és a környezetet, ellátom a körülöttem sündörgő éhenkórászokat, és hozzáfogok a munkához. Margó ma nem jön. Félkettőig dolgozom. Az ebéd már rég kihűlt, a konyhaablak párkányán. Ugyanis mindig oda rakom ki az ételhordót és így nem kell hozzám bekopogni annak aki hozza a kaját. Épp elég időt veszít azzal, hogy 30 métert begyalogol a kaputól. Ebéd után elmosogatok, és elhatározom, hogy ma már nem dolgozom. Bekapcsolom a TV-t, a Dunán Karádi film megy. Nem tudom miért, de nem szeretem Karádit, a hangját se szeretem.
   Szeretek én valakit egyáltalán? És egyáltalán szeret engem valaki? Már mért is szeretne?S akkor én mért szeretnék bárkit is? És egyáltalán mit jelent az, hogy szeretet? Akik a cunami áldozatainak a megsegítésére milliárdokat dobnak össze – az szeretet? Vagy csak gesztus, csak emberség, szánalom? Szimpátia ? et cetera…de mégis mi a szeretet?
   Na már meg hova csatangolt az eszem? Tovább pendlizek,sehol semmi érdekes. A hiba a készülékben van, avagy énbennem? Nocsak -WTV a helyi adás. Leragadok és csak ámulok-bámulok. Sváb ajkú vecsési gimnazisták adják elő a Farkas és a hét kisgida c. mesét, magyar felirattal ellátva, az iskolaigazgató rendezésében. Bűbájos. Érdekes, hogy sokszor az amatőrök mit tudnak produkálni, én is egészen feldobódtam. Megmelegedett a szívem és nem csak az előadáson, hanem azon, hogy lám-lám, ilyen is van, hogy egy iskolaigazgató időt szakít arra, hogy a diákjaival kötelezettségén túl is foglalkozzon, és ezáltal örömöt szerezzen nemcsak diákjainak, hanem a bennük gyönyörködő felnőtt lakosságnak is. Talán arra a kérdésre, hogy mi a szeretet az ilyen és hasonló tettekben rejtőzik a válasz.?
   
   
   
   8. etap
   
   Hétfő - január 3.
   
   A reggel búbánatos komorsággal indult, fogalmam sincs, hogy mit akar ez az időjárás. Mintha csak azért is ellenállna a havas, szeles zimankónak és meg akarná mutatni, hogy nem és nem engedi betolakodni . De ez nem is volna baj, csak hát ugye a kutya nem eszi meg a telet, és majd megint akkor támad, amikor szirmukat bontják a barackosok De nem sok időm maradt a hőzöngésre, mert hipp-hopp beállított Cindy. A Cindy egy kis tinédzser, ahogy mostanság mondják, az én időmben bakfist mondtak. Elég rég nem volt már nálam, mindig akkor jön ha valami titka van, amit se a szigorú mamájával, se a nagyon konzervatív nagyijával nem mer közölni. Kérdezgettem, hogy teltek az ünnepek, mit kapott, mit nem kapott? De láttam, hogy csak azt várja, mikor dobom be azt a kérdést, hogy:
   – Mondd Cindykém, hogy állsz mostanság a fiúkkal?
   No hát csak ezt várta.
   – Ezek az ürgék nem érdekelnek engem, ezek mind egyformák, csak játsszák az eszüket, randán beszélnek, semmibe se veszik a lányokat. Bunkók. A nagyi azt mondja, hogy az ő idejében keziccsókolommal köszöntek a fiúk a lányoknak. Engem csak egy komoly macsó érdekelne.
   - Hűha – hüledeztem. – És nem találsz köztük olyat? – adtam a naivat.
   – Á, - legyintett a lányzó. - Macsó ezek közt? Ez mind anyám-asszonykatonája, még a bordásra se tudnak felmászni lihegés nélkül.
   – Nade mégis milyennek képzelsz egy macsót? - játszottam a bambát.
   Gondolkodás nélkül rávágta:
   - Olyannak mint Jáksó a heti-hetesben.
   - Jesszus!
   
   Kedd - január 4.
   
   Ha kedd, akkor ugye Nők Lapja. Reggeli után gyorsan átfutom. Először kigyönyörködöm magam a receptek melletti készítmények gyönyörűséges fotóiban. Minden receptet elolvasok, nagyon izgalmas dolgok vannak bennük. Például: koriander, avokádó, szerecsendió, rozmaring meg ez meg az. Megmondom őszintén, még sose főztem- sütöttem belőlük. De most meg akadt a szemem, hogy aszongya: - A tél örömei : „kacsamell káposztás tésztával” – Hú, hát nem összefutott a nyál a számban. Na ezt meg fogom csinálni, persze kacsamell nélkül. Mert nem azt mondom, hogy nem kívánatosak ezek a receptek, mert kívánatos az „almás, gombás rakott krumpli” is meg a „datolya-fügegolyók” is – de, hogy én annyit pepecseljek és utána annyit mosogassak – egymagamért? Persze akiknek ezek a receptek íródnak, azoknál biztos van hasmarci férj, meg egy kazal mosogatni való miegymás. Na nézzük, mi az amit még szeretek ebben a lapban olvasni? Eddig minden keresztrejtvényt megfejtettem, de egyet sem küldök be. Minek? Nem vagyok nyerő típus. Még a honoráriumot is sajnálták tőlem, megpukkadnának ha nyernék. Szívesen olvasom még a Schaffer Erzsi írásait, meg az ezotériát meg még ezt-azt. Mikor, mit.. Mikor kit.
   
   
   Szerda - január 5.
   
   Felhúzom a redőnyt, és nem akarok hinni a szememnek. Tavasz van. A szélben aranyvesszőként hajladoznak az orgonabokrok gallyai, az égbolt ultramarin-kék. Mosdás, öltözés, ki a kertbe. Langymeleg cirógatja az arcomat. De hiszen még csak január van. De hiszen m á r január van! És még nem volt tél. Tiszta főnyeremény. Gyorsan bedobok az automatába ezt azt, utána a langyos szélben vidáman táncolnak a frissen mosott holmik, mintha el akarnának ugrani a kötélről. Korminak ez nagyon tetszik. A vörös macska még mindig a kamrában tanyázik. Úgy néz ki mintha valami baja volna. Talán nagyon megverték, mielőtt nálam keresett menedéket. Tegnap a boltból jövet egy gyönyörű kutyával találkoztam. Olyan nagy volt mint egy Újfunlandi. Ápolt, erős, jóltartott, ragyogóra kefélt fekete szőrzettel. Hogy kerülhet egy ilyen fajtiszta, ápolt eb az utcára, és mi lesz a sorsa? Most megint van min aggályoskodni, haza talál e? vagy direkt szélnek eresztették? Mert csinálnak olyant, hogy kihozzák a városból kocsival és itt aztán kilökik. Az állat először örül és farkát csóválva ugrabugrál a gyepen, míg a gazdája elrobog. Volt úgy, hogy aztán napokig ült ott és várta a gazdit.
   Várhatta szegény. A jobbik eset az volt, hogy valaki befogadta, de volt amelyikért nem a gazdi jött hanem a gyepmester. Én is tartanék kutyát, de arra kell gondolnom, mi történik vele, ha én megyek el hamarább ? Többször is láttam, hogy a gondos ápoláshoz, szeretethez szokott kis állat, máról-holnapra utcára kerül, vagy a sintér kezébe. Ha ilyenekre gondolok – szeretnék kiszaladni a világból. A cicókat is nehéz szívvel hagynám itt, de ők mégis önellátóbbak mint egy kutya, bár nekik is tragédia volna, ha becsukódna előttük a megszokott otthon ajtaja, és nem értenék, hogy hova lett az, akitől szeretet, és jó szót kaptak. Nade minek ilyenekre gondolni. Inkább a kis Cyndire, aki macsókra vadászik.
   
   
   Csütörtök - január 6.
   
   Megint különös álmom volt. Ülök a rekamié szélén, húzom a zoknit, és közben abbahagyom az öltözést és elmerengek a furcsa és vissza – visszatérő álmaimon. Mindig nagy falak tövében járok. Most egy nagyon görbe utcán mendegéltem valamiféle cél felé. Hatalmas, téglából rakott falak vetettek árnyékot az úttestre, a túloldalon békét és nyugalmat árasztó házakat láttam. Pillanatra azt gondoltam, de jó is lenne itt maradni, szinte marasztalt a csend és földönkívüli deja vu érzés. hogy már jártam erre egyszer. De mennem kellett, valami cél felé
   ami az utca görbülete mögötti sarkon túl várt rám. Visszatérő álmaimban mindig megyek valahová, de sohasem jutok el sehová sem, A táj mindig más és mégis mindig ismerős, a falak is mindig más anyagból vannak de valahogy ott magasodnak elválasztva, elterelve a céltól.
   Ma egész nap dolgoztam, és paragrafusokra vadásztam. Ez azt jelenti, hogy a fiókokban megint nagy lett a tohubavobu és kezdhetem előröl a rendcsinálást. Megint kaptam egy üveg Törleyt, muszáj valahogy hozzáférni, mert már komolyan kívánom. Este nézem az Emileket, megint reklámok. Mielőtt elzárom a számítógépet, még egyszer megnézem. És hoppá – Kanadából kaptam üzenetet – egy csodás fotót, a Főszerkesztőm kutyusáról és cicójáról, egyúttal verset kér a folyóiratának januári számába. Mégis szépen fejeződik be ez a nap is.
   
   
   Péntek - január 7.
   
   Kormi megint elcsaklizta a kesztyűm felét .De még mást is csinált. A színes karácsonyi villanyfüzér drótját szét rágta. Hát én felakasztom! Hát ez már több a soknál! Mit képzel ez, hogy ilyeneket mer csinálni ? Ez a Kormi talán nem is normális. Megfigyeltem, hogy akármi mellett elmegy, mindent megpöccint a praclijával, reggelre leszedte a függönyök egy részét a verandaablakból. Fel kellett mennem a létra legfelső grádicsára, mert csak onnan érem el a vasat, amire a függönyt felcsipeszelem. Felháborodottan mondtam a magamét, ez meg csak ült a farkán, és nézte, hogy én mit csinálok a létra tetején, és láttam a szemén, hogy azon spekulál, milyen élvezet lesz neki megint leszedni. A villogót majd elviszem a villanyszerelőhöz, hátha tud vele valamit csinálni. Lementem a műterembe és elnéztem a Költészet kertjét –megmondom őszintén, az ünnepek alatt egyetlen ecsetvonást sem követtem el rajta, le sem mentem a helyiségbe, pedig direkt bekapcsoltam a fűtést. Most fal felé fordítottam a képet, hogy ne is lássam. Aztán beültem az anyu karosszékébe és megsimogattam azt a karfát, amit az édesanyám annyiszor megfogott. Arra gondoltam, hogyha már nem tudom mellékesen megkeresni a rezsire valót, leköltözöm a műterembe és a fenti lakást, amiben most tartózkodom – kiadom, vagy eladom. Nem lesz fürdőszobám. Na és? Lesz lavór. Nem lesz mosogató – lesz vájdling. De viszont lesz egy utcára néző ablakom, ahonnan láthatom a felhők járását,, ahova besüt a nap, és éjszakánként láthatom a holdat. Nahát ilyen hülyeségeken járattam az eszem. Aztán felmentem és nekiestem az adminisztratív munkának.
   
   
   Szombat - január 8.
   
   Még mindig tart a tavasz a télben. Lehet, hogy még eztán jön a zegernye ? Nade, most már azért mégiscsak közel a március. Ha jön is a tél, nem lehet tartós. Ámbár manapság már semmi sem biztos. Fejbe csaptam magam a kalapommal és ballagtam a piacra. kosárral a csupasz kezembe, mert a Kormi jóvoltából csak a bal kesztyűm maradt meg. Jó lenne meglesni, hogy honnan hurcolja majd elő. Ahogy mendegélek az utcán – szembejön velem a Hogyishijjákné. Nem lehetett kitérni előle. Margó meg én csak így hívjuk magunk között, mert olyan ocsmány neve van, hogy azt röhögés nélkül nem lehet kimondani. Már kitárgyaltuk Margóval, hogy ha ez bemegy mondjuk egy irodába, ahol be kell a nevét mondani és ott csupa férfi van – hogyan reagálnak azok rá. Na szóval jött velem szembe. Egyébként olyan figura, mint amilyen a régi kiadású Dickens könyvek illusztrációi között található.
   Hát persze hogy megállít. - Na hát ehhez mit szól ? – Már, hogy mihez? – Magánál nem voltak a Jehovások? Mert járnak ám házról-házra párosával. Nálam is voltak . - Rendes emberek azok – mondtam én, nem ártanak a légynek sem. - Tán még igazat is ad nekik? – Már, hogy miben? – Hát abban, hogy az utolsó időket éljük, közeleg a világvége. Most mindig arra kell gondolnom, hogy mi lesz az én Sacámmal, mármint a kecskémmel, mert tudja ő lát el engem tejjel. Mert én azt a bolti pancsolmányt meg nem innám. Tán még bele is h….nak. – Juj, ne mondjon már ilyent, - szédülök neki a kerítésnek.
   Hajjaj, ez az igazság – mondja kíméletlenül, volt már olyan is, hogy a péksegéd bele vizelt a pfándliba.- Mi az a pfándli? – kérdem kíváncsian. – Ej hát maga ír mindenfélét és még azt sem tudja, mi az a pfándli? – az intelligenciahányadosom nagyot zuhant előtte. - Na szóval azt mondták, hogy külön lesznek válogatva a kecskék a juhoktól, mert a kecskék azok mennek az örök kárhozat tüzébe. – Hűha – mondom én, csak, hogy mondjak valamit. – Hát az én drága Sacám azt érdemli, hogy megégjen? És különben is hol veszek én olyan tejet, mint amit kifejek belőle? Mert én bolti pancsot nem iszom, de nem ám még akkor se ha vége a világnak. – Jesszus!
   
   

 

   Vasárnap - január 9.
   
   Hun kiderül, hun beborul. A hun szócskáról mindig egy vicc jut eszemben, édesanyám nagyon jól tudta előadni. Amolyan diák vicc. Falusi iskolában kérdezi a tanár az egyik nebulót – Meg tudnád e mondani fiacskám, hogy ki volt Attila? Nem tudja az istenadta, hogy is tudná, kézbe se vette a könyvet. Megszánja az egyik diák és súgja: – Hun kerál vót.- A nebuló diadalmasan mondja: - Hun kerál vót, hun nem vót kerál.
   Nahát ilyenek jutnak eszembe.
   Most éppen megint borong a külvilág. A csukott verandán 8 C. fok van, a lakásban 22 C. Nem így Kanadában. Ott ugyanis „csőstül” jön az áldás. Szakad a hó. Onnan tudom, hogy az Emilek közt találtam az imént egy gyönyörűséges fotót, drága Főszerkesztőm küldte, lássam, hogy ott micsoda zegernyés a világ. De ugyanakkor tündéri szépek a szűz fehérségű kertben a hótól roskadó tuják, fenyők, és a közeli erdőség álmodó kontúrjai. Mennyi gyönyörűség is van a világon!
   Főszerkesztőm most éppen nem örül ennek a hideg gyönyörnek. Ugyanis mint írja - nem szeret havat hányni. A kertje tele van madáretetőkkel, és csak ki néz az ablakon és látja az őzikéket, amint lakmározzák a direkt nekik szánt eleséget. Nagy állatbarát. Szeretem azokat, akik jók az állatokhoz, és nem szeretem azokat, akik agresszivitásukat a védtelen állatok kínzásában élik ki. Nem szeretem a vadászokat se. A vadászok megölik a tigrist, a bundájáért, az elefántot az agyaráért, a fókát a bőréért, A kis fecskét, falatka húsáért, a rákot, csigát elevenen forró vízbe dobják, és eszükbe sem jut, hogy mit szenvednek, hiszen élő és érző lények. És egyre fogynak. És miután pusztítják és elveszik az életterüket akkor nagyra vannak az ilyen olyan mesterséges rezervátumokkal. Nem jó belegondolni ezekbe a dolgokba. Csak sírni tud az ember a tehetetlenségtől.
   Milyen világos lett hirtelen a szobám. Kisütött a nap, mintha vigasztalni akarna Micsoda változás egyik percről a másikra. Bárcsak az emberek szívében és gondolatvilágában is megváltozna a közöny, az érzéketlenség, hogy tudnák becsülni, szeretni a körülöttünk lévő élőlényeket, hiszen mindnek meg van a létjogosultsága, a feladata, mindnyájan társaink ezen a bolygó hajón, amit Földnek neveznek.
   
   

2005-01-30 22:30:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Covid mentes Ünnepeket Kívánunk!

Wisinger István – Pulitzer

Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]