Lyukasóra, 2004. szeptember            Kezdjük a végén. A Gyurkovics Tibor képtára rovat régi frissességében tündököl (hasonlóan a már-már veretes Rekontrához); a futballválogatott egykori lélekbúvárját ezúttal egy magántulajdonban lévő Bán Magdolna kép fakasztotta ihletre, a Mise előtt című breugheli hangulatú festmény: hó, tél-sötét égbolt, templomba siető-szánkázó csöpp alakok (a szeptemberi Lyukasóra talán legjobb darabja). A vers finoman szólva borzalmasan indul („Hülyének néznek minket ezeket / a neo-naív képeket szeretni”), de a befejezés meglepően jó és a kép atmoszférájának megfelelően meghitt: „mert megdermedt bennük az idő / a bűvös körből nem lehet kilépni / aki ott megy az anyám az a nő / mögötte meg az apám az a férfi.”. Mintha nem is ugyanazt a verset olvasnánk. A költemény három négysoros strófából áll, melyekben az első és a harmadik sor 10, míg a második és a negyedik 11 szótagot számlál.        ●        A szépirodalom mintha csatát vesztett volna. Ereje fogytán, legjobbjai elhulltanak? Van persze, bőven (legyen kiemelve Szentpéteri Nagy Richard két verse, különösen a Helykeresés), de vessünk inkább egy pillantást Anna Mária EU-szkeptikusnak is interpretálható, az állatvilágra projektált humánumot sem nélkülöző, hosszúcímű sűrű-esszéjére – A víztükörnek csendesnek kell lennie ahhoz, hogy a valóságot lássuk: „[f]igyelmünket a holnap köti le. Azért élünk. Harag, kudarc, remény és álom irányít minket. Mindent a túlélésért teszünk. És közben elfelejtünk élni, belefeledkezni a pillanatba. Múlt és jövő között elvész a jelen. […] Reménykedjünk, hogy Káosz nélkül léphetünk az Aranykorba.” Reménykedjünk.        ●        A Lyukasóra szeptemberi számában tanulmány olvasható Kertész Imréről; Wutka Tamás írta. A lap kritikáit – úgy fest – érdemes olvasni. Például az Ördöggörcsről írottat (W.T. – Wutka Tamás lenne ő?), amely érzékeny, néhol odamondós, és külön figyelemre méltó egy megjegyzése: „[a] külső körülmények, a belső adottságok egyaránt ránehezednek a család egyes tagjaira. Hogy időközben a racionalitásba vetett általános hitet az irracionalitás ténye váltotta fel, talán még inkább meghatározta a következő generáció(k) némely tagjának életét, mint a nyomasztóan rájuk nehezedő név tudata.”        ●        Ami számomra mindenképpen újdonság – így, sokhavi szünet után –, hogy a szerkesztőség egyúttal kiadóként is funkcionál. A Lyukasóra-könyvek legfrissebb darabja Udvardi József munkája (József Attila lelki összeomlása), melynek hátlapjára Gyurkovics Tibor írt ajánlást. Az meg már a honi (?) viszonyok között úgyszólván természetesnek tekinthető, hogy néhány helyesírási hiba lohasztja az olvasó kedvét, mert a József Attila-i, az nem józsef attilai. De ez már nyilván a technika alább még idézendő ördögének terheli a számláját. Terhelje bárhogy, a Jankovics Marcellről szóló apologetikus laudáció sutaságán ez már mit sem segít, vö. „Biztos lehetsz be”, „szágult a ceruza”, „rajzfilmi megfogalmazán dolgozik. Lehet ennél nehezebb feladat?!”. Lehet-e ennél önkritikusabb-önironikusabb kérdés, tehetnénk hozzá (fel, fölé), Jankovics Marcell ugyanis tényleg rajzfilmmé álmodta/álmodja a Madách-művet, és szerencsés, hogy a Lyukasóra ezekből a képekből közöl egy marékkal, és nem szerencsés, hogy a méltatás szövege helyenként politikába torkollni látszik.        ●        Van még Szilánkok, Galambos Szilveszter tollából: „A humorista olyan ember, aki a vidámban meglátja az elszomorítót és a komorban a jókedvre derítőt.”; Dalos Lászlótól Félkézkalmárkodás („Barátomat, Rosta Balambért / elküldtem egy postagalambért.” vagy: „Kérlek, ha lehet, meg ne fúrj / mert észrevesz egy szende fürj.”), igaz, a címet nem értem, a W.S. hommage-okat viszont annál inkább (Kacsintáskarádió, Spenótárius stb.) – akkor már inkább Fodor Ákos a szeptember 17-i ÉS-ből: „hajnalkony”.; a bizsergető nosztalgia pedig orkánerejű szélként horgad föl bennem, amint megpillantom régi kedvencem, egykori sikereim változatlan formában fennálló színterét, a Versrejtvényt (a tét: „féléves, díjtalan előfizetés”), valamint a Régipostát, ami egy-egy szentenciaértékű levél-, napló-, műrészlet, ezúttal Berda Józseftől, Babitsról, 1964-ből, enyhén szociális szellemben („… hát éljen mindenki már, / aki nem gyilkol és nem rabol!”).        ●        A Lyukasórából – és a megállapítás nem csupán erre a számra érvényes – bántóan hiányzik a humor. Miért nincsen humoros írás! (Hangsúlyozottan derűs tanévkezdő hangulatúnak deklarált az azonos című tévéműsor szeptemberi adása, melynek szerkesztett változata a technika ördögét cselesen kijátszva már olvasható a friss lapszámban, igaz, nem nehéz átejteni szegényt, ha a 2003. szeptemberi adásról van szó. A reményteljes[nek] és jókedvű[nek] szánt iskolakezdést azonban válogatott borzalmak árnyékolják be: „gyűlölve szeretnek”, halálnak halálával halnak, indulatok forrongnak. „Remélem, következő Lyukasóránk vidámabb lesz!” – búcsúzik honi literatúránk kitüntetett Shakespeare-tolmácsolója, és igyekszünk mélyen egyetérteni vele.)     Kiss László        **********        Kapcsolódó:     Lyukasóra - július     A Lyukasóra ugyanis kissé átpolitizált folyóirat. A szövegeket rendre megterheli a múlt már-már kényszeresnek tűnő felidézése: ’56-os forradalom és szabadságharc, a szocreál korszakra történő utalások, vagy Lakatos István (akiről szintén olvasható megemlékezés), amint "Magyarország német megszállásának napján, hosszú, lobogó hajjal, kezében nemzeti színű zászlóval" rohan a gimnázium udvarán. Hol vannak a versek?     Kiss László: Lyukasóra, 2003. július     A lapot – amint azt a Lyukasóra-olvasók jól tudják – Gyurkovics Tibor zárja. Ad 1.: Farkas István: Idős hölgy című festménye ihlette versírásra (Gyurkovics Tibor képtára)         Kiss László: Lyukasóra (november)     „nagy az elkeseredés és ellenszenv Ön ellen, hogy annyira üldözi a keresztény kezdőket. Miért? Hiszen ön is keresztény, Ön is úriember, hát a saját fajtáját nyomja el, hogy helyet adjon holmi Déri Tiboroknak, hazaáruló Gellért Oszkárnak, akik az ország egészségét aláásták? Hát Önnek még nem elég a pusztulás? Nem buktunk még eleget? Nem ábrándult még most se ki a zsidaiból?”         Orosz Ildikó: Haydn és a dögunalom véletlen találkozása a bokorban     A koncertek és a természet magaslataihoz képest igazi mélyrepülést jelentett a punnyadt irodalmi szeánsz. Először a "Lyukasóra" nevű folyóiratról hallottunk a kelleténél több szót Szalay Károly főszerkesztőtől. Klikkektől független, csak az irodalommal foglalkozó műhelyként mutatta be a lapot, ahol bármilyen esztétikai és politikai (!) nézetű szerző publikálhat.         Szépirodalmi Figyelő - 2003. 6. szám     Ez nem maradhat így: művelt irodalomban nem szabad így lennie. Józan, méltányos, körülményeinket ildomosan számbavevő bírálat szüksége elutasíthatatlan. Írók és közönség érdeke egyaránt kívánja ezt. Az érdemnek koszorú, a tehetségnek buzdítás, a lelketlen kontárságnak visszariasztás kell.     Lyukasóra - 2004. január    "Szélfútta levél a világ,    De hol az ág? De ki az ág?"    /Zelk Zoltán/