Che, a szimbóleum

Ernesto Che Guevara, a kubai Nemzeti Bank elnöke, Jean Marcilly francia újságírónak adott nyilatkozatában azt mondja: „Igenis, igazságtalan, amikor egy nagyon intelligens ember ugyanannyit keres, mint egy szellemileg gyengécske. Valójában az intelligens embernek kevesebbet kellene kapnia, mert őt a természet vagy az Isten, mindegy, minek nevezzük, születésekor az alkotó szellem tőkéjével áldotta meg, amíg visszaszorítottak eleve hátrányban vannak, mihelyt a világra jönnek.” Che a nagyképességű embert, a kisképességű embert és a pénzt, e három elemet szokatlan, új szerkezetbe állította. Ez a szerkezet válhatott volna a kommunizmus elméleti alapjává.        Mert milyen szerkezet volt eddig ismert? Az első: amikor az intelligens többet kap, mint a buta. A második: amikor az előző abszurditását elismerve úgy szervezik az életet, hogy mindenki, tehát a tehetsége és a tehetségtelen ugyanannyit kap. Che, a szimbóleum ajánlata túllép ezeken a formákon. Újat kínál. Nyilván nem egyszerűen arról van szó, látván a három alapelemet, hogy önkényesen felforgatta a megszokott rendet, hanem egy belső tartalom, egy eredeti idea szerint újraformálta azt.        Che, a kubai Nemzeti Bank elnöke gyűlölte a pénzt, és ha a valóság egyéb elemeinek szerkezete megengedte volna neki, kivonta volna a forgalomból. Ez nyilván az ember-pénz viszony leghatásosabb megváltoztatása. Vélhetőleg a Che-i elméletből vette a kambodzsai Pol Pot az ötletet, amikor a kínai kommunisták kísérleti telepének tekintett ázsiai országban megszüntette a pénzt, de túl is lépett, megszüntette (közellenségnek nevezve ki) a szemüvegeseket, a tanárokat, az értelmiséget amúgy általában, és megváltozott értékként funkcionáltam az éppen új formát öltő kommunizmusban: a pénz szemétté, az értelmiség (köztük a szemüveges kambodzsaiak) trágyaként működtek a továbbiakban a rizsföldeken.        A Kreml gondos szerevezése ellenére óriási tévedés volt Kubát próbaterepként kezelni, minthogy a kubai nép szeret élni, szemben az orosszal, aki nem tudni, mit szeret. A karibi sziget embere összehasonlíthatatlan a behülyíthető és/vagy rezignált orosszal, ugyanis „ha van zene, ha van tánc, némi rum, napsütés, tengerpart, szép lányok és fiuk, mindent el lehet viselni”, így tartják a havannaiak. Nem politikusi elmével nehéz megérteni (földrajzi fekvésén túl - az USA farka hegye), mit akarhattak az oroszok egy olyan ország népével, ahol a háton szundikáló boldog ember szájába esik a banana, bográcsába ugrik a hal, ha éhes. Egyszóval az oroszok itt is hülyeséget csináltak. Öntötték Castroba az aranyrubelt.        Ami kétségtelen tény: Che a hatvanas-hetvenes évek forradalmi arca. Ez talán a legpontosabb szintagma: arc. A hatvannyolcas Nyugat-európai diákmegmozdulások arca, az amerikai egyetemi lázadásoké, de felbukkan, nem hatástalanul, a magyar szimbólumok közt. A magyar pártvezetés azt hihette, a kommunista hittérítés mindenekfelettiségét látta Che-ben a kor magyar fiatalja. De nem. A forradalom, a meg nem alkuvás jelképe volt. Később szakállas fizimiskája nem véletlenül megjelenik az 1989-es forradalmi lendületű és véres emlékezetű Tienanmen téren is. Jó arc. Kétségtelenül.        Hetvenhat éves volna július 14-én.    Argentínában születik Ernesto Guevara de la Serna néven, polgári családba. 1953-ban végez orvosként. 17 évesen elcsábítja a marxista ideológia. Vándorlása közben (Mexikóban) összejön Fidel Castroval, barátságot kötnek. Beáll kubai gerillák közé, akik Batista-rezsimet kívánják megbuktatni. 1959. február 16-án Castro átveszi a miniszterelnöki hivatalt, Che Guevarát kinevezi a kubai Nemzeti Bank elnökévé, majd 1961-ben iparügyi miniszterré. Munkája közben, amely nem nevezető kimondottan forradalminak ébred rá, hogy amint a forradalom összetalálkozik a piac farkastörvényeivel és racionalitásával, az a forradalom végét jelenti. 1966-ban lemond valamennyi tisztségéről, elhagyja Kubát és a családját, és megkezdi egy partizánsereg szervezését Bolíviában. 1967. tavaszán újra harcol az „imperialista disznók” ellen. Októberig tartanak a harcok. Nem túl sokáig. Egy forradalmár azt hiszi, hogy az elnyomott parasztok és a nyomorgó munkások százezrével csatlakoznak hozzá, ami azt jelenti, hogy a forradalmár aligha ismeri az embereket. (Ahogy ők nevezik: az elnyomott dolgozó népet. A dolgozó nép azt akarja, legyen mit enni, inni, ne legyen sok baj a gyerekkel, ne lásson orvost, legyen elviselhető tévéműsor, és legfőképpen hagyják békén a lila forradalmi dumákkal.) Mint ahogyan Che Guevara sem ismerte a dolgozó népet. Lenin elvtárs sem. Rákosi elvtárs sem. A legújabb kori forradalmárok ideológiákat ismertek. A forradalmár - nagy általánosságban - orvosi eset a dolgozó nép szemében.        Che október 8-án megsebesül a dzsungelben és fogságba esik. Másnap egy apró tanteremben kivégzik (a hivatalos jelentés szerint belehal sérüléseibe). Harminckilenc éves ekkor. Halála napján elkezdődik legendává válása. A holttestről megjelent kép világosan megmutatja, Che kiterített teste, mezítelen mellkasa fényt áraszt, „amelyet csak a forradalom képes gyújtani.”

Kivégzés utáni fényben...