A Korunk májusi lapszáma        Gaál Gábor Korunkja – a korabeli baloldal többségével összhangban – úgy nézett az oroszokra, a dicsőséges Szovjetunióra, mint ahonnan a közeli megváltás jön. 1991 végén a szovjet birodalom megszűnt – Oroszország, az orosz kultúra maradt. Hol vannak ma az oroszok, honnan várják ma ők a „megváltást”? „A Szovjetunió és általában a szovjet tér struktúrájának széthullása számos kérdést vetett fel. Törvényszerű folyamat volt-e, és lezárult-e már? Megőrizte-e belső koherenciáját a Szovjetunió előtt létezett orosz tér? Épek-e »eredeti« formái? Illeszkednek-e hozzájuk az újonnan keletkező formák? Oroszország mint ország túlélte-e a Szovjetuniót?” (V. Kaganszkij)        A tartalomból        Jevgenyij Popov (Kék fuvola), Szvetlana Bogdanova (A váza), Danyila Davidov (Ablakok), Viktor Goljavkin (Folt a falon, Mi is a neve?, Három dicséret, Látod ezt?, Brekegés, A macska), Jurij Bujda (Porosz menyasszony), Igor Kleh (Incidens egy klasszikussal). Milyen hosszú a hegyek között az út? Elmondja Balogh Vaszil, egy moszkvai magyar. Kántor Lajos papíthegyek alól ássa ki az irodalomtörténeti csemegéket: ezúttal Márai nyomán jár – Szovjet-Oroszországban. Vlagyimir Kaganszkij írásában (Látszólagos út) az ún. eurázsiai utat mutatja be: „Az orosz térről alkotott »eurázsiai« séma egy sor rejtett, latens állításra épül; döntő részük ráadásul nem bizonyítható, nem cáfolható.” Tamás Pál „közelít”: Orosz diaszpórák és a posztszovjet diaszpóra-politika, Vjacseszlav Szereda pedig a magyar irodalom 1989 utáni oroszországi kalandjait veszi szemügyre.    A lap súlypontjának orosz anyagát válogatta és összeállította Goretity József és Zelei Miklós.