Felvidéki írók Esztergomról - Németh Zoltán            Németh Zoltán író, költő, irodalomtörténész 1970. június 26-án született Érsekújvárott, Szlovákiában. Párkány mellett, Kéménden nőtt fel, Zselízen érettségizett, Pozsonyban szerzett diplomát. Érdeklődési körét „a test és átépítései, a nemi szerepek és a hatalom kérdéskörének vizsgálata irodalmi művekben, az olvasás erotikája és perverziói, a közép-európai regény, a legújabb magyar irodalom, a referencialitás kérdésköre stb.” jellemzi. Jelenleg Ipolybalogon tanít. Az Új Forrás című Komárom-Esztergom megyei irodalmi lap munkatársa.    Díjak: Madách-díj (1999), Madách-nívódíj (2000, 2001), Bárka-díj (2000). Kötetek: A kapus öröme a tizenegyesnél (AB-ART, 1999, tanulmányok, kritikák); A szem folyékony teste (AB-ART, 2000, versek); Olvasáserotika (Kalligram, 2000, tanulmányok, kritikák); Talamon Alfonz (Kalligram, 2001, monográfia,); Németh Zoltán vírusszövegei, idiótameséi és egyéb mutáns történetei (AB-ART, 2002, elbeszélések) A perverzió méltósága (Kalligram, 2002, versek)    Németh Zoltán vírusszövegei, idiótameséi és egyéb mutáns történetei című kötete parodisztikus párbeszédet folytat az irodalomtudománnyal. Az elméletei megalapozók: Kulcsár Szabó Ernő, Szegedy-Maszák Mihály, Fried István, Thomka Beáta, Balassa Péter, Margócsy István és Odorics Ferenc - akiknek műveit minden mai kritikusnak szorgalommal kell forgatnia -, a könyv szereplői azonban nem ők, hanem tanítványaik, tanaik továbbvivői, és minden bizonnyal titkos trónkövetelők. Németh Zoltán az emelkedett, nehéz irodalomelméleti beszédet az akadémiai környezetből a show-biznisz berkeibe emeli át.

alaprajz    Esztergom        Esztergom: hallottam a nevet.    Talán voltam Esztergomban is.    Talán voltam az esztergomi várban, talán voltam a város utcáin valaha én is.    Talán végigmentem III. Béla palotáján, talán a Szent Adalbert-székesegyház díszkapuja alatt is.    Talán voltam a Bazilikában, voltam a kincstárban. Lementem a kriptába, talán végigjártam a termeket, láttam a Mindszenty-márványt.    Láttam a török graffitit, voltam a Vár teraszán, lenéztem a vár teraszáról.    Voltam a Keresztény Múzeumban, talán láttam Ipolyi Arnold hagyatékát.    Talán voltam a Balassi Múzeumban, láttam a Balassi Múzeum kódexeit.    Voltam a hídon, talán voltam a Mária Valéria-hídon, amikor nem lehetett végigmenni rajta.    Voltam a Duna-parton, láttam a hosszú teherhajókat.    Talán láttam kirándulóhajókat is.    Láttam a sirályokat, dobtam kenyeret a sirályoknak.    Álltam a Vár mellvédjén, talán lenéztem a Dunára, átnéztem túlsó partra, átnéztem a szemközti fürdőre, lenéztem a Balassi Múzeumra.    Voltam ott, ahol Vajk született talán.        Voltam a hídon, amikor tele volt a híd emberekkel, autókkal, gyerekrajzokkal, talán átmentem a hídon, talán megnéztem az új hidat.    Talán fölmentem a Babits-házba, végigmentem a szobákon, beleolvastam a Beszélgetőfüzeteibe, megfogtam a teleírott falat, leültem a fal elé állított padra, végignéztem a városon, megdöbbentett, mennyire egy vonalban van ez a hely a Bazilikával, talán.    A Várdombon talán leültem Vitéz János mellé.    Álltam az előtt a ház előtt, amely a török városparancsnoké volt, talán, talán álltam a helyen, ahol meglőtték Balassit.    Fölmentem a Bazilika kupolájába, szétnéztem, egyszer az „orkánerejű szél” majdnem lesodort, kapaszkodtunk a végzetesen vékony korlátba, talán halálfélelmem volt ott.    Talán ott ültem a parton, amikor beemelték az utolsó hídelemet, talán késtek is az erős szél által keltett hullámverések miatt.    Talán Vácról sétahajóval érkeztem a városba, talán a Duna-kanyaron keresztül.    Álltam kompon, néztem a sirályokat, a kötelek feszülését, ahogy a part mellé húzták.    Talán átgörgettek egy söröshordót a hídon, miután felhangzott a dudaszó.    Láttam a várost, amikor fejmagasságig ért a Duna a szemközti parton, a homokzsákok mögött, amikor a Vízivárost elöntötte a víz.        Esztergom a gyerekkor városa. Ha felmentem a házunk tetejére, akkor ráláttam a Bazilika kupolájára. Ott nőttem fel Esztergom mellett, és mégis, az ismeretlen város volt. Legtöbbször csak Párkányig jutottam el. Egyszer felmentem egy párkányi barátomhoz a nyolcadik emeletre, és a konyhából egyenesen a várra és a Bazilikára láthattam: micsoda kilátás! És te itt töltötted az életed? Aztán később az a felejthetetlen köpködő, kocsma, a félbevágott híd lábánál, a párkányi oldalon, közepén a leveleket hajtó gesztenyefával. Onnét is egyenesen oda lehetett látni, fél kilométerrel délre egy másik világ. Hát akkor ha anyaország, legyen nektek anyaország! Akkor a komp a köldökzsinór, Esztergom pedig Magyarország köldöke.        Ma pedig, ha csak tehetem, próbálok úgy közlekedni, hogy útba ejtsem a várost. Esti fényeknél kihagyhatatlan élmény átkelni a hídon. Átsétálni, visszamenni, újra és újra. Érezni közben, hogy szinte elviselhetetlen a város szellemi nagysága. Belépni abba a légköbméterbe, ahol valaha ők. Újra és újra...            *******            Felvidéki írók Esztergomról - Németh Zoltán        Felvidéki írók Esztergomról - Pénzes Tímea        Erdély írók Esztergomról - Demény Péter        Írók Esztergomról - Szálinger Balázs        Erdélyi írók Esztergomról - Szabó Géza        Erdélyi írók - Esztergomról György Attila        Írók - Esztergomról Benedek Szabolcs        Írók - Esztergomról Zalán, a gesztenyék és Balassi            Vend. Németh Zoltán Felvidéki irodalmi kánonok        Vend. Fekete J. József - Németh Zoltánról