Felvidéki írók Esztergomról - Pénzes Tímea     Pénzes Tímea    Pénzes Tímea író, költő, fordító. 1976. február 5-én született Érsekújvárott, pedagógus szülők gyermekeként. Az ELTE-n szerzett magyar nyelv és irodalom, és német nyelvtanári diplomát. Berlinben DAAD-ösztöndíjasként a Humboldt Egyetemen kortárs német irodalmat tanult. Ma Prágában él szabadúszó íróként, újságíróként, fordítóként. Cseh nyelvből és németből fordít.    A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, az E-MIL (Erdélyi Magyar Irók Ligája) és a FISZ tagja. Szlovákiában a Kalligram, az Irodalmi Szemle, Magyarországon A Dunánál, az IPM, az IV közli anyagait.    Kötetei: Vetkőzés avagy Beismerő vallomás, Nap Kiadó; Egy férfi/ A férfi - AB-Art Kiadó.    2001-ben Madách-Imre-nívódíjat kapott az Egy férfi / A férfi című prózakötetéért a pozsonyi Literárný Fond-tól. A kötet a nemiséget járja körül/alul némi új nex beiktatásával. Elbeszéléskötete tavaly jelent meg az AB-Art Kiadónál Rezdülések címmel.    Pénzes Tímea központi problematikája, miként az nem meglepő egy harminc alatti írónőnél, a test, a test funkciói, s a hormonális funkcionalitás definiálása. Magyarabbul: szex. Nem „szex-irodalom”, hanem testközpontú, emocionális irodalom. Pénzes Tímea kötetei többirányú botrányt kavarnak megjelenésükkel. De ha botrányt nem is, a szlovák sör nem lesz drágább (olcsóbb sem), felkeltik az erotikára koncentráló kedves olvasó figyelmét.            ***************            Pénzes Tímea    Minden út Esztergomba vezet        2001 szilveszterét a párkányi híd tövében töltöttem. Nem mint hajléktalan, hanem amolyan bámészkodó. Ott, ahonnan az a csodálatos kilátás nyílik az esztergomi katedrálisra. Barátommal fel akartunk jutni a hídra, de nem értünk volna át – se gyalogszerrel, se járművel, ugyanis annyian akarták a szilvesztert a két állam közti vadonatúj hídon tölteni. Hasonló érzés kerített hatalmába, mint 2000-ben, amikor néhány hóbortos milliomos Concordban, vagy hajón töltött pár órát a 0 hosszúsági fokon, megnyújtva az új évezredbe való átmenetet. A magyar és szlovák ajkúak a szimbólumon tölthették az új évezred első évének utolsó napját - egy sokáig csorba, de immár befejezett szimbólumon, és nézhették az alattuk ficánkoló Pista és Palo halakat.    Bámészkodó funkciómban viszont én csak a híd alól nézhettem a csupa csillag, tűzijátéktól sziporkázó, magyar színekben pompázó eget - a túloldalon. Ennyi adatott meg nekem. Hallgathattam, hogyan üvöltöznek becsiccsentett, felvidéki magyar és szlovák honfitársaim, arcomon éreztem spriccelő pezsgőjüket és reszkettem a hidegtől. Na de nem panaszkodhattam: hazámból nézhettem anyaországomat.    Barátom akkor vacogó hangon megszólalt: szegény magyaroknak erre a gyárral beépített, csupa panel Párkányra kell nézniük. Mi pedig Esztergomban gyönyörködhetünk. Melyik a jobb?, tűnődtem el. Itt élni és abban gyönyörködni, vagy amott élni és ezen legeltetni a szemet? Választ nem keresvén a minden nemzetiségi gondot-bajt megoldó, bekebelező EU-ra gondoltam.    Esztergomot gyerekkoromtól ismerem, hiszen a közeli, /ám másik állambeli/ Érsekújvárból származom. Egyetemi éveimre is rányomta a bélyegét, hat évig ide-oda ingáztam Párkány és Esztergom, illetve a két Komárom között. Bevallom, vártam, mikor épül fel. Egyetemi éveimet kitöltötte a várakozás. Mikor jutok át - a túloldalra - végre a hídon? Kompoztam. Kis komppal hullámoztam az utasokkal, nagy komppal hullámoztam a rajta fékező autókkal. A kompon jól lehetett stoppolni álló autókat Esztergomból Pest felé. Mégis várakoztam és reménykedtem.    Ráadásul húgom barátja rendszeresen fotózta a csonka hidat. Hajnalban, reggel, délben, alkonyatkor. A hidat, amit ma már senki sem tudna így lefotózni. A csonka híd nálunk lóg a falon, több példányban: berámázva. Hajnalban, reggel, délben és alkonyatkor.    A munkálatokról nap mint nap értesülhettem, húgom a híd építésénél tolmácskodott, betéve tudta három nyelven a híd valamennyi alkatrészét. Csavarokat, alátéteket, pilléreket – angolul, szlovákul és magyarul. Mindenre emlékszem, például amikor a sajtó közölte az időpontot, lassan leúszik Budapestről a központi pillér. A szimbólum, a két nemzet közti kézzelfogható, Dunát átívelő kapcsolat utolsó kelléke.    Ezen kötődéseken kívül más szálak is fűznek Esztergomhoz: öcsém az esztergomi ferenceseknél töltötte négy évét. Útban Budapest felé gyakran meglátogathattam őt. Apai nagyanyám pedig az esztergomi leányiskolában tanult, apácák oktatták. Szóval a családomban minden út Esztergomba vezet. Esztergomot látni és meghalni, folytathatnám a szólásmondás-sort. És talán nem túloznék.                    *******                Felvidéki írók Esztergomról - Németh Zoltán        Felvidéki írók Esztergomról - Pénzes Tímea        Erdély írók Esztergomról - Demény Péter        Írók Esztergomról - Szálinger Balázs        Erdélyi írók Esztergomról - Szabó Géza        Erdélyi írók - Esztergomról György Attila        Írók - Esztergomról Benedek Szabolcs        Írók - Esztergomról Zalán, a gesztenyék és Balassi            Vend. Németh Zoltán Felvidéki irodalmi kánonok        Vend. Fekete J. József - Németh Zoltánról