Az eső irodalmi lap estje    a budapesti Nemzeti Színházban Valachi Anna        2004. január 24. (szombat) 16 óra        A lapot bemutatja,        a beszélgetést vezeti:        Valachi Anna        Felolvasnak, beszélgetnek:    Jenei Gyula    P. Nagy István    Körmendi Lajos    Rékasy Ildikó    Lázár Balázs    Saád Katalin    Mrena Julianna    Várszegi Tibor

A tömény nőneműség a szó legszorosabb értelmében sűrű. A versek és prózák szorosan, minden hézagot betöltve követik egymást. Annyira, hogy az olvasónak fullasztó érzése támad, mikor az újabb szerző verse/prózája legalul, alig pár sornyi helyre beerőszakolva kezdődik. Ezen csak a Nagy Kriszta öt szellős grafikája lazít.        A nőnemű menetelés viszont nem egyszínű, nem fárasztó. A szám utolsó néhány írása pedig az előszókedvelőket is kielégíti. A szerzők maguk írnak utószót a női számhoz írásaikkal.    Ami gyanítható volt: a ESŐ tematizált száma nem kerüli el női irodalomrúl a nyári ÉS-számokban zajló ridikülvitát. A nőnemű irodalmárok most nem pöcsölnek, beszélnek mellé, oldalazás nélkül „személyesre” veszik.    Előbb Gordon Agáta ront rá egy bizonyos (Németh) Gábor nevű – ridikülvitában érintett - íróra, rádiós szerkesztőre, akit az Írók Boltjában figyel meg, majd a nőírók és a kritika viszonyáról szervezett beszélgetésről is (Trafó) kivezeti.    P. Balogh Andrea (aki az Eső őszi számában különösebb tanakodás nélkül leverte Benedek Szabolcs Lennon-könyvét) lényegre törő fejtegetést tálal a nő-irodalom lehetőségéről a magyar intézményes irodalomkritikában. Kiindulópont: miért lett a Gordon Agáta Kecskerúzs című regényével egy időben megjelenő azonnal ünnepelt „nagyregény” Závada: Jadviga párnája (na igen, miért?), míg Gordon Ágota leszbikus ízekkel specializált prózáját értetlenkedő kritikai csend övezi, vagy hímnenű kritikusok döngölik agyagba. Horváth Györgyi a női irodalom fogalmáról elmélkedik. Az „ideológiai tömb”-öt Valachi Anna zárja József Attila nőkhöz való viszonyával, lenyűgöző pszichológiai háttérfényben.        Bár a szerkesztők fölöslegesnek tartottak a lapba betűzni a női számmal kapcsolatos bármilyen eligazítást, adalékként mi megtesszük. Idézet Jenei Gyula szerkesztői felkéréséből:    „Tudjuk persze, hogy szándékunk esetleg előítéletekbe ütközhet. Pedig egyszerűen csak úgy alakult, hogy az Eső című irodalmi lap szerzői között (más folyóiratokkal összevetve) mindig „sok” volt a nő. Ez persze azért lehetett így, mert a magyar irodalomban szerintünk soha nem volt még ennyire erős (ha egyáltalán van létjogosultsága az ilyen fogalmazásnak) a („női”, vagy) nők által írt irodalom.     Végül egy gondolat Virginia Woolf egy 1929-ben írt esszéjéből. „Mérhetetlen kár volna, ha a nők úgy írnának, mint a férfiak, úgy élnének, mint a férfiak, úgy néznének ki, mint a férfiak, hiszen a világ roppant terjedelméhez és változatosságához mérve még két nem is kevésnek tűnik, hogy lehetnénk meg akkor egyetleneggyel?”    Az idézet korántsem jelenti azt, hogy az Eső szerkesztői úgy gondolnák, hogy létezik egy férfi, és külön egy női irodalom. Abban bíznak, hogy sikerül egy jó számot csinálniuk.”    Hogy sikerült-e, kiderül a 2004-ben neten is fellapozható ESŐ (http://www.vfmk.hu/vfek/Irodalom/eso/eso.htm)-ből.    *    A 2003/4-es ESŐ női számból jelenleg weben elérhető írások:    Berniczky Éva: Alla naplója    http://hhrf.org/up/berniczky/proza03/alla_naploja_eso_x.htm    Gergely Edit: Álomcensor – üveghegyen túl    http://www.maganterulet.tk