Tisztelt Professzor Úr! Kedves Székely György! Mivel ez az első hozzád írott személyes levelem, a megszólítással kicsit bajban vagyok, mert bár tegeződünk, a 85. születésnapodon mégse akarnálak le ''Gyuri bácsizni''. Már csak azért sem, mert vitalitásban, szellemi frissességben, munkabírásban, nyitottságban túl teszel a fiatalabb korosztályok számos koravén, fásult tagján. Nemrégiben hallgattam a Színházi Intézet hangtárának egyik negyven évvel ezelőtti felvételét, amelyen a(z akkori) kortárs színház előtti kihívásokról beszélsz. Ezen a hatvanas évek elején készült felvételen elhangzó szavaid sok tekintetben ma is megfontolandók és érvényesek, dráma és színház különválasztásáról, a színészi metakommunikációról és sok egyébről. Miként azok - megfontolandók és érvényesek – az elmúlt bő hatvan (!) év során publikált tudományos munkáid is, Az angol színházelmélet története 1882-1932 című bölcsészdoktori disszertációdtól a 2003. szeptemberében megjelent Lángözön. Shakespeare kora és kortársai című legújabb kötetedig. Határozottan állíthatom, hogy következetesen és organikusan épülő szakmai pályáddal elévülhetetlen érdemeket szereztél a magyar színházművészet és a színháztörténet-írás területén. Széleskörű kutatásaid, a színjátéktípusok leírásától a színházesztétikán át, a bábművészeten és az angol reneszánsz drámán keresztül a hivatásos magyar színjátszás történetéig alapműveknek számítanak a hazai színháztudomány és színháztörténet területén. Ugyancsak alapművek és nélkülözhetetlen források azok a kézikönyvek, amelyek a (fő)szerkesztéseddel láttak napvilágot.

Sokan felülnek a különféle (szellemi) divatoknak, s azokkal elmúltával az illetők gondolatai is feledésbe merülnek. A Te esetedben a folytonos szellemi megújulás – és a Nálad ezzel együtt járó szellemi függetlenség – nyomán a műveid nem avulnak. Saját tapasztalatból is tudom, hogy ma is bármelyik munkád elővehető, használható és hasznosítható. Saját tudományos pályámon személy szerint én is sokat köszönhetek Neked. Opponense voltál 1994-ben a kandidátusi disszertációmnak, és 2002-ben a habilitációs értekezésemnek. Értékes tanácsaidnak és észrevételeidnek nagy hasznát vettem abban, hogy e dolgozatok hibáit kiküszöböljem, és szakmai színvonalukat javítsam. Három éve a Színházi Intézetben az irodámban arról beszélgettünk, hogy min dolgozol éppen. Shakespeare kortársairól tervezel könyvet írni – mondtad. S aztán idén szeptemberben ugyanott átadtad a kész könyvet, ezzel a dedikációval: ''P. Müller Péternek az igazgatói teendők szüneteire, jó barátsággal ajánlom! 2003 szeptemberében. Székely György'' Bevallom, én a feladatra – saját munkatempómból és a téma nagyságából kiindulva – legalább kétszer ennyi idővel számoltam volna. De lám, Neked a nyolcvanas éveidben járva elegendő volt bő két esztendő, hogy ezt a 750 oldalas munkát papírra vesd. A Lángözön létrejöttének körülményei is azt igazolják, hogy munkabírásod, szellemi szabadságod, nyitottságod példa lehet az utánad jövő nemzedékek előtt. A 20. századról azt szokták mondani, hogy az egy rövid évszázad volt, az I. világháború végétől az egypólusú világrendszer kialakulásáig (az 1980-as évek végéig) tartott. Neked nemcsak e rövid évszázad végig élése adatott meg, hanem az is, hogy életutad összekösse a 20. és a 21. századot, s hogy egyaránt lehettél Németh Antal és Hont Ferenc munkatársa, és képezhetted, irányíthattad a mindenkori pályakezdő színháztörténészeket, bölcsészeket, köztük a mai huszonéveseket is. E mai jeles napon, 85. születésnapodon sok szeretettel köszöntelek. Isten éltessen sokáig! És tartson meg erőben, egészségben még hosszú ideig, hogy újabb terveidet valóra válthasd!

P. Müller Péter Székely György színháztörténész (Bp., 1918. nov. 4.) A Pázmány Péter Tudományegyetem angol-német-esztétika szakán végzett 1940-ben. 1941-43, a Nemzeti Színház dramaturg-rendezője. 1943-48, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, majd rendezője. 1948-52, fővárosi és vidéki színházak rendezője. 1952-57, az Operettszínház főrendezője. 1957-80, a Magyar Színházi Intézet (mai nevén Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet) főmunkatársa, 1960-80 igazgatóhelyettese. 1968-69, a State Unversity of New York (Albany) vendégprofesszora. 1990-97, az MTA Színház- és Filmtudományi Bizottság elnöke, 1997- tagja. Az irodalomtudomány kandidátusa (1967), doktora (1988), érdemes művész (1990). Fő művei: Színjátéktípusok dramaturgiája (1965); Angol színházművészet a XVI-XVII. században (1972); Színházesztétika (1976); A színjáték világa (1986); A színház világtörténete (szerk., 1985); Magyar színháztörténet 1790-1873 (szerk.); Magyar színházművészeti lexikon (főszerk., 1994); Magyar színháztörténet 1873-1920 (főszerk, 2001); Lángözön (2003). P. Müller Péter irodalomtörténész, kritikus (Pécs, 1956. júl. 11.) A Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-angol szakán 1980-ban, az ELTE magyar szakán 1982-ben végzett. 1982 óta a (mai nevén) Pécsi Tudományegyetem irodalomelméleti tanszékének oktatója, 1996 óta docens, a színházi specializáció vezetője. 1999-től az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója. 1998-2001, Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. 1990-91, az Indiana University of Pennsylvania vendégtanára. 1993-94, a Duquesne University (Pittsburgh, USA) Fulbright professzora. 1996-2002, a Pécsi Akadémiai Bizottság Irodalom- és Nyelvtudományi Szakbizottság elnöke. 1996- az MTA Színház- és Filmtudományi Bizottság tagja, 1999- alelnöke. Az irodalomtudomány kandidátusa (1994), habilitált doktor (2003). Fő művei: A groteszk dramaturgiája (1990); Sopianae színpadain (1992); Central European Playwrights Within and Without the Absurd (1996); Drámaforma és nyilvánosság (1997).