Sajnos, ez már durván a ma, benne a sűrűjében, belecsapva a lecsóba, anélkül, hogy bármivel is tisztában lennék. Szóval a tegnap. Finoman indult, irodalmi sátor, Tatár Sándor, Garaczi László, Száliger Balázs és László Noémi próbálnak játszani a szöveggel, kevés közzel a címhez. Nagyjából mindenki kész szövegeket hozott, de szerencsére az arányérzék működött, csak annyi szöveg jött, amennyi kellett. Ritka ez, örültünk is rendesen, jöhetett a bemelegítő sörözés. Jött is, mit tagadjam, egészen a Kispál és a borzig, ami, mint mindig, frenetikus volt. Az eleje nehezen indult, vontatottam, már-már azon filóztam, a backstage-ben landolok, mikor beindult a pörgés. Ezt a mellettem fetrengő alak is érezhette, felkelt a földről, közel hajolt - egyből visszatért másnap-feelingem - kitépte kezemből a cigit, és állatias hangokat hallatott. Pedig ezekből a figurákból mintha idén kevesebb lenne kint, biztos az áraknak köszönhetően. Másfél órás tömör pörgés, elhagzik kedvencem, a Disznók tánca is. Lovasi összekötőszövegekben nem erőlteti meg magát, nem is baj, néha elveti a sulykot. Maradjanak csak a dalok, elég. Aztán Moloko-t negligálva indulunk Apokalyptikára. Hiába: a MetalHammer előtt irdatlan tömeg, a közelébe sem lehet férkőzni. Iszonyú idegesek leszünk, szerintem a szigetszervezők is elhozhatták volna az anyjukat. Az Apokalyptikának a Nagyszínpadon lenne a helye, mint ahogy erre pár éve már volt is példa. Felpörgetett aggyal rohanok Emil.Rulez!-re, legalább azt, ha már. A helyzet ugyanaz, a sátor megközelíthetetlen. Mi mással, sörökkel vigasztalódtunk, túlságosan is. Egészen fél hatig nyomtuk, a teljes kiütődésig. Arra sem emlékszem, hogy jutottam haza... Valahogy mégis, mégis otthon ébredtem, három órakor, de ezt már a holnapi írás fogja elmesélni...