Közmagyar csali meséje (Ahogy teccik)

Az „Ahogy tetszik” akkor lehet igazán érdekes, ha a korunk számára fájdalmas igazságokat belelátjuk, gondolta Közmagyar, miközben Pusi elmesélte neki a koncepcióját.        Arról lesz szó, hogy ugye mi korunk a változás kora, a szerepek – az alapvetőek, mint a nőé és férfié – változásának a kora, s ez a változás éppen Shakespeare kora óta folyamatos és éppen a vadállati-természeti ősi férfi-szerep száműzéséről szól…Az „Ahogy tetszik” nagyon aktuális tud lenni, ha ezt a – mindennapokban tragikus - szintet látjuk benne (és nem csak a frivol bohókás pásztorjátékot). Hiszen a „ki vagyok, fiú vagy lány vagyok” kérdés a teljes élet lehetőségének és annak elvesztésének a kérdése. És ha nem közhelyeket ismételgetünk: a száműzött király nem egyszerűen a Jó, az Ideális Filozófus. Hanem a megoldandó probléma, egy belső lelki kép: amíg az eredeti archetipikus Vadász férfi száműzött bennem, addig a lányrészem férfiként bolyong és a férfi részem lánynak nézi a fiút…        Közmagyar újra elolvasta magát a sztorit: Egy Apa-király (herceg) elkergeti vetélytársát (alteregóját) az Erdőbe.    Az apa király, a bitorló nem tudja vállalni a vad, természetes férfi voltát (amelynek megtestesítője az elűzött herceg).    Az induló ipari-fogyasztói világ férfiatlanít. (csak lányokat nevel).     Az igazi férfi énjével kell kibékülnie a darab végére a Bitorlónak,(hogy ne bitorló, vagyis Hamis Énnel magát megjátszó legyen) - a kettévált (ön)uralmat a gyermekek (a jövő) egyesítik: miután „megtanulják” a férfiságot (még a lány is, a fiú pedig az Öreg szolga-apa és a báty-apa megmentése – integrálása - által.)        Pusi, a rendező azt mondja, tulajdonképp érdemes volna Frederico Bitorló herceget akár nővel játszatni (vagy nőiessé tenni: kifejezve, hogy a történelmi és lélektani szinten az évszázados férfiatlanításról – a férfi-uralom elleni, a királyság elleni, a tekintély elleni) harcról (is) van szó. (Ez a harc nem megspórolható, végig kell harcolni minden korban és egyénenként is). Ettől lesz világos, hogy itt egy „válási” dráma, az elvesztett szülők meggyászolásának folyamata zajlik: a Papát elűzte a Mama és majd a Mamánál maradt Lány, s a Papa (előző házasságbeli) fia talál egymásra, úgy, hogy a Lány az elűzött Papával azonosul, a Fiú pedig (amikor egy fiúnak udvarol), az elvesztett Mamával.        Közmagyar gyorsan összefoglalja:    Az Elűzött Leányát a Bitorló magánál tartja, sajátjaként neveli.     Azonban a kis királylány beleszeret egy fiatal fiúba – a száműzöttek egyikének (lényegében az elűzött hercegnek) – a fiába, s emiatt elűzi a gonosz király (herceg).    Ezért a két lány – ( a száműzött leánya fiúruhában) elmegy az erdőbe, ahol találkoznak is (egy öreg szolgát megmentő, sőt majd gonosz bátyját megmentő) birkózó fiúval, s az naponta játékosan elmeséli, mennyire szereti a szíve hölgyére hasonló álfiút.    Végül – miután a fiúságát – férfinak udvarolva – felfüggesztő fiú elfogadja apját (az Öreg szolgát) és gonosz bátyját – vagyis a férfiságot ) minden rendbe jön, a két király kibékül.        A lélektanilag érdekes és élővé tehető rész: a lány, aki fiúnak teteti magát és az álfiúnak udvarló fiú (aki ezáltal a valósághoz képest, némileg) női szerepbe kerülése. A fő tanulság nemi szerepek – főként a változó, és csak az apától tanulható) férfi szerep –, történelmi, lélektani és mesterséges konstruált, változó volta.    Közmagyar szerint ez közhely lesz, ha leegyszerűsítjük a „leszbikus” fiú-lány és a „meleg” fiú problémájára. Pontosabban, ez is megjelenik s ma ez nagyon élő, jelenbeli dolog: de sejtetni kell a mögöttes lelki folyamatokat, hogy ne azzal jöjjünk ki a színházból, hogy de jó, hogy „nem is olyan ciki leszbikusnak vagy melegnek lenni”, már a színházban is van ilyen (sokszáz éve van). Az nem lebecsülése az ilyen nemi szerepet felvállalóknak, ha ábrázoljuk a mélyben lévő tragikus és ősi lelki meghasonlottságot ezügyben, ahogy Shakespeare is ábrázolja. Ez az egész (politikai szinten is) vitatott kérdés: de nem azért vitatott, mert egyes gonoszok embertelenségből „nem akarják elfogadni a másság jogát”, hanem azért, mert egy történelmi-társadalmi változást jelképez a nemi szerep-csere, amelynek része a válással kapcsolatos gyász és szerepzavarok megélése. Minden változás egyszersmind elmúlás is (egy hagyományos vadabb életforma tűnik el, a hagyományos Férfi tűnik el) s ez egyben igazán félelmetes is. Érdemes vállalni a rizikót, hogy túlnyúlunk a felszíni politikai ideológiai gondolkodási sémákon és tágasabb (történelmi-lélektani) keretekben gondolkozunk erről.        A férfiakat nők nevelik – de csak apjukkal azonosulva tudnak férfivá válni. Ha az apa meghasonlik, (vagy váláskor elűzik) akkor a leány férfi akar lenni, (a gyász miatt azonosul elvesztett apjával) - vagy más szempontból , ha az apa kritikus (mint a báty a fiatal birkózó hercegfi esetében), akkor a fiú nem vállalja fel a férfi szerepet, nőies lesz, s egy (noha álruhás) férfinak vall szerelmet (ha csak terápikus játék keretében is) .     A lány apját elűzik egy erdőbe az állatok szintjére, a fiú báty-apja beteges gyilkos, de a gyilkos állatoktól megmenti a nőiesen jólelkű öccse és végül mégis s mindenki kibékül – azaz meggyógyul.        Ha ilyen pszichológiai értelmezési keretbe helyezzük, akkor némileg eltérhetünk a közhelyes megoldástól: nem leszbikus a főhősnő és nem meleg a főhős, hanem a válás által megnehezített férfivá, illetve felnőtté válás különböző stádiumaiban lévő gyerekekről s az ő belső fejlődésükről van szó áttételes, költői jelképek által.        A természeti (vadon) környezettől elszakadtak a férfiak az angliai bekerítés (az Erzsébet-kor) óta: nem halász-vadász-házépítők immár, hanem gépkezelők, s így akár behelyettesíthetők nőkkel.        A férfi-szerep sok történelmi átalakuláson ment keresztül, a mai helyzetben a férfiak meghasonlottak: egyik fele trónbitorló álkirály (már nem igazán a férfi az úr), másik fele az állatok szintjén, de száműzve, menekültént, hajléktalanként az erdőben.        A gyerekeik (mert a birkózó Orlandó a száműzött barátja fia, tehát áttételesen a fia) ezért szintén szerepzavarba kerülnek: a lány férfinak álcázza magát, a fiú – habár terápiában – egy férfiba lesz – szinte nőként - szerelmes.        A férfi hagyományos képe (az erdőbeli vadász) erőltetetten, álruhaként áll a mai fiatalokon, mint mikor egy lány férfit játszik. A nőről (az eltűnt, álruhás Rosalindáról) csak ábrándozó fiú viszont könnyen belemegy a (lányos képű) fiúval történő szerelmi játszadozásba.        Amikor Orlandó megmenti – jelképesen, annak öreg szolgája képében – apját (múltja és jövője az öreg Adam) és (szintén jelképesen, bátyján keresztül apja gonosz oldalát, a testvérét is megmenti), akkor ezáltal férfivá érik, azonosul a férfi szereppel – és immár a női része (Rosalinda) is érett nővé válhat (nincs szükség tovább a szerepzavarra s az igazi apák – pontosabban „a Szülők” is kibékülhetnek).        Mivel ez a nagyon egyszerű, de mindenki által (tagadások ellenére) ismert egyszerű alapképlet átsejlik az új értelmezésen, s könnyebben eljut a nézőhöz a darab mélysége, miközben időtlen igazsága is élővé válik.