Hatvan? Ugyan! Na majd én kiszámolom neked, ez sose volt az erősséged. Nézd: 2003 mínusz 1943 az… jé!… Tényleg hatvan! Hát akkor: Kedves Péter, Isten Éltessen Sokáig! Ez nem egy átgondolt köszöntő, csak írom, ahogy eszembe jut. Ha jól emlékszem, még csak alig több, mint a fele volt meg ebből a mostani hatvanból, amikor én belekeveredtem az életedbe – vagy te az enyémbe? -, szóval, amikor összekeveredtek a dolgaink. Addig nem nagyon botlottunk egymásba. Engem valahogy elkerült a Móka Miki (az ország népére gyakorolt hatását persze később volt alkalmam megtapasztalni…), a Bábszínházban meg láttam ugyan a Petruskát, a Fából faragott királyfit, de akkor még nem igazán érdekelt, hogy ki mozgatja a háttérben a bábokat. Meg aztán te se voltál egy nagy Kaláka-rajongó. Akkor készült el az első közös műsorunk, a Mókaláka, amiben te voltál a Móka, mi meg a Kaláka. (Bár akkor már régen nem csak te voltál Te, hanem Ti, hiszen Döbrentey Ildikó már jóval korábban belépett az életedbe, és – szerencsére, szerencsénkre – ott is maradt.)

Szóval ezek voltak az alapok. Voltak persze másféle Alapok – hasonlóak, otthonról -, sőt ALAPOK is – közösek, jóval korábbról. Ennyi alapra már könnyű egy életre szóló barátságot építeni. A barátság magánügy, hol könnyű, hol nehéz, de ezt nem teregetném ki mások elé. Közügy viszont, amit erősített, amihez hozzásegített: a közös munka, a közös szolgálat. Közös, akkor is, ha együtt, akkor is, ha éppen külön-külön végezzük: a gyerekek életének szebbé-jobbá tétele a magunk módján. Olyan élmény, éveken át - vagy csak egy pillanatig tartó találkozás, melynek hatása sokáig elkísér.

Az alkalmak? A rádióban a Ki kopog?, a színházban a Zűrhajó, a Banyatanya, a Zsupszfalvi tűzoltók, a Madárles vagy a Sapkamanó, a TV-ben a Játékszüret, az Égbőlpottyant mesék, a Daloskönyv, a Varázsló, meg könyvek, lemezek, újságok, fellépések az egész országban, néha még azon is túl, színházban és utcasarkon, sportcsarnokban és óvodában, meg a konzultációk, viselkedéskultúra-előadások, stb, stb, ki tudná mindet felsorolni? Talán még te se. És nem is a felsorolás a fontos, hanem az, ami ezekből megmarad abban, aki látja, hallja, és akinek teljesebbé teszi az életét. Kedves Péter, éltessen még sokáig az Isten egészségben, a magad teremtette otthonodban, az általad is formált országban, mindannyiunk örömére! Köszönöm a társaságot, sokszor a mestert, és – ami még nagyobb dolog – néha-néha a tanítványt is. Ölel barátod: Vilmos