“gyergyói fenyvesekközt ne dőlj be neki”

Megállok itt e folyamnál (nagyzolok: patak). A kerékvágás megfelelő, széltében épp a méretem, recéntúl úgy fröccsen sávmentin a sár mint kifakadt krémsajtból. A kerék (ama mókus) bár most is benne van a képben, azért ma mégis kijár ez a luxusmegálló. Itt sütkérezek, már vagy tíz perce, tavaszillat, fújdogálnak valami új szelek, kitudja merre, pillepalackok a jégzajlásban.    Folyik a szöveg, de nem ugyanúgy. Ma nem vagyok hírszolga (egyetlen szabadparaszti napom a héten). Lófrálok a gyergyói “külterület”-en, miközben a minap az ugyanennek kikiáltott trinaplóson itt közelgőn az utolsó megállók.

A képesítés ötlete nem előhívta, követte a sétaszándékot, mi több, nem is én találtam ki, hanem csak rácsudálkoztam (elismerőn) a minap másutt: andrassew webb napok, 2003. Március 23.. A megjelenítési web-technika pár hete ugyan engem is foglalkoztat, illetve érint – foglalkoztatni a blogopédusomat (vö. hozzászóló, Rövidrefogás) foglalkoztatja. És nem is eredménytelen (lásd magánterületi Képesítés-albumok). S most, e verőfényes csiklandozásban énis megkívántam.

Egyetlen felvételig tart (mégiscsak jó ez a nyugtalanság, életbentart) - aztán túrázom magam tovább. A tarka romacsapat hétpofára kihangosított Bukarest-külvárosi műdalokra pördül, riszál – Hargita lábánál megejtő multikulturalitás. (Megesik.)

Hátulról kerülök (csak gondolkodni ne kelljen), arányokra, keretezésre, fényre figyelek. A csen-gettyűt és feszületet nem dacból, „művészkedésből” közelítem ellenfényben (habár erre akár kész önhitvallás is rásüthető – kiváltképp e napsütés-ben).

Túra le az állomásig. Idegesítő egy hely - ilyen magamfajta kényszer-parkolóknak… (jónajó: kényszerdekkolóknak).

Felcsimpaszkodom néhány kerítésen (a 163 centimmel), távlataimat fürkészem. Szoros, magas kerítések hosszú sora, a gépet fejem fölött magasra tartom - a helyzet (csak) így nem kilátástalan.

A délben már elviselhetetlen volt a napfény, ahogy az elsötétített, nyitott ablakon bedőlt (“gyergyói fenyvesek közt ne dőlj be neki” – izentem virtuál qrvamesszire). De aztán mégis. Hanorákot dzseki alá, csuklyát fülrehúzva, nem húzódozom a gyaloglástól. Gépeléstől meredt csuklyásizmot tornáztatom karjaimat öregurasan hátul összekulcsolva (fotógép jobb zsebemet lehúzza).

A fáknak itt törzsközönség vagyok.

A düledező házat három kóborkutya lakja, tüstént tornácon is terem mindahány, ebadta mindenit, közel ne jöjjenek (ruhám átszőtt Cirócicaszag).

“gyergyói fenyvesek közt ne dőlj be neki”        Lófrálok a gyergyói “külterület”-en...

Megállok itt a zajló folyamnál (nagyzolok: patak).

A fáknak itt törzsközönség vagyok. Elemista koromban is sokat bóklásztam emerre, akkor még más (tudatlanabb) kerékvágásban. Ha odvas, a rajzfilm-menhelyek biztonsága (nem, nem a fogé… bár „odús”-t írtam volna, szívemszerint), elefántbőrszerű rücskök negatívja kívánkozik a bőrre, tétova natúr-tetoválás, falenyomatú arabeszk. Ha kifekszem ide egy kicsit, kilátmeg? (pőrén volna jó).     Ámbátor… lassan egy hete, hogy tart már e – nyilván valóan (bár virtuál) - göncszaggató magamutogatás. Hogyhogy nincs fotó, mi tettenérné?    * (képek: Gergely Edit)     (alsó kép: Jean Christophe PERIE)        *    Kapcsolódó cikkek:    Kivagyokén?    Első megálló    Második megálló    Sportmegálló + Jucimama    Negyedik megálló    Ötödik megálló    *    Juci Mama dióskiflije    http://www.maganterulet.tk/    Oek Land by Night    Hétközbeni duhaj    *    Minimaximál: Hárompasasok s a világ nyolcadik csodája    *    Zsigmond Andrea: Testszínű szavak