1995-ben a Collegium Transsylvanicum Alapítvány által meghirdetett, amerikai adományozó által felajánlott irodalmi ösztöndíj nyertese. 1995-96-ban havonta két műsort szerkeszt a Kolozsvári Rádióban (Tótágas, SzínFórum). A Romániai Magyar Szó 1994-es tehetségkutató pályázatára versekkel teszt-szerűen Gergely Manó néven jelentkezik (Előszoba, Pro-Print, 1995). Mielőtt újratöltenél című írásáért oklevelet kap a Látó prózapályázatán (1996). Résztvesz Parti Nagy Lajos költőszemináriumán (Tata, 1995), román női lírát és prózát fordít (in. Serény Múmia, (ahol 1996-ban Domokos Johannával közösen női számot szerkeszt). Szerepel a Fagyöngy ‘95, ‘96-os kiadásában (Gergely Zsuzsával és Rostás Istvánnal közösen -- az Ablak Kk., a Heltai Alapítvány és a Kolozsvári Rádió rendezvényeként -- szervez ez utóbbi megjelenésekor vita2lálkozót, Irodalmi Kánkán címmel [l. In Látó, 1997./10-es szám]) 1998-ban arról értesült, hogy tagja lett a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ, Bp.). Jelenleg Gyergyószentmiklóson él.    http://www.topnet.ro/lelekdoki/    http://www.maganterulet.tk/    Oek Land by Night    Hétközbeni duhaj

CV - 2.        97-ben úgymond "kicsit parkolni" tértem haza szülővárosomba, Gyergyószentmiklósra. Van ki dekkolásnak mondaná, de ez túlontúl őszintén hangzik: maradok parkolni (hátha nem mígavilág). Előtte Kolozsváron voltam 5 évig. Mozgásszínház-diákszínjátsztam, kincstári-rádiózgattam, írogattam (ez jó befektetésnek tűnt:a Helikonnál többéves cikkdíjamat kamatoztatom), naés folyton csak lógtam az egyetemes finn órákról. Ma itthon unicum vagyok, mert egy székely kocsmákban dalolhatnám az ős-magyar-rokon himnuszt, az oj mámme szuomi szününmá - kezdetűt - de mifelénk kizárólag az itteni (és a magyar) mi népszerű. Úgyhogy potyára is lett volna leállamvizsgázni belőle. Szüléim nem kiköpött székelyek, egyikük a román-magyar, másikuk magyar-osztrák határ mellett született, sőt, Linz-ben járt iskolába, a világháború alatt, mutatja nem egy családi fotó, nagyapám dunai hajós, nagyanyám festő, én meg néha szószátyár. Minden újságolható szavamat mégis, mint az erdélyi magyar közéleti napilap (Krónika) egyik echte székelyföldi tudósítójáét fizetik.    Éjszakánként a Magánterület c. oldalamon vagyok européer webmaca (pedig volt egy jobb címötletem is...) De ottani törzsközönségem most majd szépen átpártol ide, s végre Magányterületre keresztelhetem.            Egyszemélyesdi                forróságokkal kecsegtetvén    sután rámtört a szerencse    botor testét kínálva fel(ém)    (de eltrafáltuk én s a beste        gõg, gerinc s mit nõiesség    riadt reflexe kitakart)    tartott az egész verstettekig    mit a szó megbírt, míg a nyelv mart            *    vesztes taktikája a lázadás    - rója e kései számadás    mint kapkodó utolsószóként    felszisszent hátbatámadás -        a kéj nem jelölhet ki utat    hát marad a sors s a leendõ    Találkozásba fagyott hiány     a talán-majd-holnapig éltetõ                ebül vesz(t) mind ki félve játszott    adudat õrizd féltsd vigyázd    nem érdemlem e képzelt(?) kínt ach    (angyalok nyalogassák bokád)        talán ha tudnám ki a nyertes    arcomba röhögne a remény    s nem sántítna a balgaságtól    e minket sajnáló költemény            *    s ha már a hidakat felégeténk    túlsó partra ki visz át feledést?    (kirí a kínrím mert hiányzol.    ne kívánj líraibb temetést)

(Nagyböjti disznó ‘2001)        Nagyítás            Az én kedvesemnek kapor nő a lábán, hónaljában fekete moszat, mellkasán moha.    Az én kedvesem naplót vezet ismerkedésünk minden egyes mozzanatáról, észrevételeit jelekké, színekké alakítja. Mozdulataimat grafit-vázlatban rántja össze aztán, arcélt utánzó portrévá. Rárója elszólásaim (nohát... “rávonatkozó pozitív visszajelzéseim”) rizikóját tompítóként bevetett szófordulataim legkedvencebbikét (de ez még nem jelent semmit).    A jobb felső sarokban összegzi az önmagának szánt észrevételeket, tanácsokat: 1. türelem, 2. kitartás, 3. odafigyelés, 4. mohó vagyok. Az én kedvesem rólunk készült grafikonján kirajzolódik szerelmünk minden rebbenése, nyomon követhető minden lehelletnyi deviancia. Az én kedvesem, eme rólunk készült grafikonját minden egyes konzultálás után madraca alá visszarejti, de erről én nem tudok. Az én kedvesem rólunk készült grafikonja szakmai titok. Az én kedvesem dizájner.    Én filológus vagyok de vérszomjas. Nyomon követem kedvesem minden mozdulatát, ahogy mozdulataimat lesi. Nézem a testét, fürkészem, hol csimpaszkodhatnék meg egy indítóötlet erejéig. Én filológus vagyok és bosszúálló. Elidőzök a sűrű fekete lábszőrzetnél, amit ő önajnározva kapor-nak becéz. (Starthelyzet.) Listázom szőrzete minősítéseit egyetlen összetett mondatban, majd odébbrugaszkodom a naplón át az indoklásig, azazhogy visszaérkezem: IDE. Én nem a szavakat alakítom rajzokká, én a mozdulatokra szavazok. Lecövekelek egy átlaghelyzet közömbösnek ítélt pillanatánál, valami ilyesfélénél, ami tán szemet szúrhatna úgy amúgy - de azért mégsem egy nagyítástéma. Ilyet választok. A kvázibanális pillanatot pillanat-elemekre fejtem szét. Elkülönítem őket egymástól. Gyakorítok ott, hol előtűnne valami zsenáns. Újra meg újra visszatérek, a kényesre torzított árnyalatokra összpontosítva kimerevítem az immár groteszkké duzzasztott gócot. Feszélyezek. A tényfeltárást teletűzdelem kicsinyességbe hajló ám plaszticitásig ingerlő tőmondatokkal. A banalitás léptékével mért kezdeti kontűröket szótirádákkal szétmaszatolom, olyannyira, hogy: kezdetben vala egy grimasz-gyanú, a végén meg: áldozatommá áll össze a kép, ki ott kókadoz teljes életnagyságában (mexégyenülten). Pellengérre állítása legtöbb 2-3 flekk terjedelemig szavatolt általam, ki filológus vagyok.    És disznyó.            Az én kedvesemnek kapor nő a lábán, hónaljában fekete moszat, mellkasán moha. Szeretkezés után nem kizárt, hogy torkomon akadjon valami kóróféle, de az én kedvesem riadt sértődöttséggel tiltakozik, ha a mellbimbója körüli élősövénynövény azonnali kiirtását szorgalmazom: maradjon, ahogy Isten adta (érvel az istenadta). Az én kedvesem titokban csóré erős kézzel nyomkodja a megveszekedett szőrtüszők gödrébe költött gennybolyhokat. Ha rajtakapom - összenevetünk, majd én veszem át a műszakot. Nem tudnék ellenállni, aztán meg se leállni: újabb és újabb ingerekre éhez a fölstímolt zsigeridegrendszer. Négyzetmilliméterenként kutatom át az arcán-nyakán-hátán terpeszkedő husibevonatot, ujjaim nyomán óhatatlanul vér serken olykor. Fölszisszenünk ha körmeim netán egymásra szaladnak. Derekára térdepelvén, hogy ne ficánkoljon, gombostűfejnyi krátereket pöttyözök a szőrtövisekkel diszkréten beültetett terepre. Öt perc se telik belé, gyomrom máris jókora émelygéssel kárpótol az erőfeszítésért.    Az én kedvesem karosszériaborításából elôpattant piciny tojások kemények és szemérmetesek (nem preckelik szanaszét maguktól önnön tartalmukat holmi körömfeketényi presszing kedvéért). Az én kedvesem piciny zsírtojásait így hát minden nehézség nélkül fölsorakoztathatom, a csigolyák mentén szortírozva, előbb nagyságrend szerint átnagyolva valahogy akként, ahogy a guajiraók válogatják egy sikeresebb merülés után szerzeményeiket. A megtermettebnek, melynek bendőjében piciny fekete gyökér kövesedett most megkegyelmezek, de eddig még csak két rózsaszín, három fekete és hét csodálatosan szép fémesszürke gyöngyöt tettem félre egy üres gyufásdobozba, meg egy egészen fura, bab alakú gyöngyöt, akkora, mint nálunk egy fehér vagy tarka babszem. Ezen a különleges gyöngyön három szín rakódott egymásra, s aszerint, hogy milyen idő van, hol az egyik, hol amásik réteg tűnik elő: a fekete, az acélszínű vagy a rózsaszínben játszó ezüst. Ő lesz a tábornokom. A nála kevésbé pocakosabbakat hadsegédeknek nevezem ki. A közkatonák semmi érdemleges sajátosságot nem mutatnak, fénytelenek és üvegesek akár a serkék. Tapintásuk nem kavar fel különösebben, ha meg kipukkasztanám őket, garantáltan az is hidegen hagyna. (Kiverne a hideg veríték, aztán annyi.) Úgyhogy meg sem éri, hogy kinyírjam ôket. Fölöslegesen.        Ha készen vagyok a hangyatojáshadsereg számbavételével (bocsi, a számba azért nem veszem méltatlankodás 21.03.2001.), ötösével-hatosával, mérethű mércével kis kupacokba rokonítom őket (az igazgyöngyök osztályozási szempontrendszerének megfelelôen, of kórsz). Az ekként kupacolt ikra-kötegeket nyálazott ujjbegy segítségével tömbösítem olyasszerű mozdulatokkal, ahogyan a heroint igazgatnánk a tükörfelszínen.        Mértani testek kirakocsálása következik. A korong a legkevésbé engedelmeskedő, a téglatestet öt, a kockát alig négy mozdulatból kialakítom. Kedvencem a háromoldalú szabályos egyenes hasáb. Képes vagyok mellé(re)hasalni és fél orcával bőrhöztapadván órákig elpepecselni rajta, csúcsosítani, egyengetni, púposítgatni a piciny kapszulát.        Kedvesem megbizsereg e cirógatás alatt. Fölsóhajt, masszázst követel. Ujjaim jóleső hűvösséggel siklanak izomról-izomra. Az én kedvesem kitapinthatóan ernyed.    Akárcsak szerelmünk.

Mielőtt újratöltenél            elképzelem, ahogy hirtelen betoppansz    belemarkolsz a fenekembe (mintegy előlegezés-ként)    aztán már tuszkolnál is be zegzugos élményeidbe    könnyedén átcsókolod az előszobát (4m x 2m)    de a szobaajtónál áporodottra kocsonyásodott várakozásaimba ütközünk    hát újból az előszoba (2m x 4m)    valahol féltávon (2m/2 x 4m/2) irányátváltott (ét)vágyad hihetetlen ereje    pördültömben feszít falra majd fújtatva présel küszöbre    fülemben a lihegés ahogy szaggatnád le rólam az önmegtartóztatás gönceit nehezen megy (megtorpansz) rágyújtasz egy lélegzetvételnyit    a füstöt készakarva szembefújod (újabban nem dohányzom)    na kifújtad magad úgyhogy folytatjuk is hisz’ kötelességednek érzed    maradéktalanul belémgyúrni az utóbbi húsz nap (?hó-nap ?év) eseményeit    miniatűrig aprólékoló precizitással mindazt ami veled történt    hitelességük (re)konstruálásához plasztikus képeket    arcokat hívsz elő bűvös erőterű hely/zet/eket    (ahol s amelyekben te nélkülem s én nélküled)    személyek és személyiségek és kontextusok és kerítők és sztorik & brilliáns poénok (of kórsz) őrült kavalkádja feszítve csomósodik ágyékban (már-már az elviselhetetlenségig) pécs-budapest-london-párizs    panorámáit gyömöszölöd belém (még alig félmeredten)    (s az sem zökkent ki ha) sietve kipattogtatod harsány emlékeidet    (kuncogva koppannak agyvelőmön akár egy kopasz konyhaasztalon)    (a konyha még mindég balra) de nem veszel észre semmit    úgyis kilövöd az egész tárat    pedig a képvadászi sörétek már ott sisteregnek valahol a    tűrőképességem egyre mélyülő homlokráncában (2.5m x 7m)    de nem ellenkezem egyelőre még kapkodva próbálok    közössé lenni általuk veled vagy általad velük (egykutya)    míg te kimódolt rendszerességgel akkurátus pontossággal helyezed belém    (örök nyugalomra) a kihunyni készülő diákat míg csak a legeslegutolsó is a helyére nem kerül aztán meg (mint aki dolgát végezte) lefordulsz rólam    hagyod hogy kitöltse az első ürítés nyomán támadt hiátusteret    a viszonylagos megkönnyebbülés    (pihensz) mielőtt újratöltenél (pihegünk)    megvárjuk míg tekintetedet nem fedi már el megdicsőüléseid    magad kovácsolta nimbusza    egyszuszra kiontott beszámolód egyetlen állandó tündöklő hőséből    egyszerű önmagammá alakulsz át és elképzeled    ahogy hirtelen betoppansz

(Nőszempontok a kultúrában.)    Piszkozat     K-nak, végleg(esítve)*        ebben a versen minket írtam    de neked akarok tetszeni        nyitva hagyom az ajtót    hogy telerakjam a zsebem éleleddel    (miért ilyen kedves hozzám mások    megpofoznak ha meglopom őket)        a magam rendőre vagyok    a menedzserem leszek        derékszögben feszítjük a húrt    egymásra merőlegesen    (te 69 én alig másfél)    é n i s t u d o k k e v é s l e n n i    ..............................................        tudod mit    nyelvet nyújtok a logikának    :inkább egyedül megyek    (nem nekem jó ha elkísérnek)        s hogy vidéken néha csodák történnek    mi még rácáfolhatunk a statisztikákra    f o g a d j o n ö r ö k b e k é r e m    (nekem rossz példa jutott)        most befejezem dalomat    csend legyen koncentrálnom kell    néha csípőből megmozgathatsz    gyere, kedves, az éxerelmére                Az utolsó mél jogán     Szatinak, a virtuáliába**            nem értem    tisztelt barátom    miért kísér ön    engem itt e magányban        a mítosz iránti    tapintatlanság lenne    feladnom elveimet        hát nem osztozom magamon        szeretőm Média    ellenségeimet és barátaimat    udvartartásából válogatja        amúgy    a nemi élet öregít    :a papok fiúsak az aggszüzek    ötvenéves korukig nem    őszülnek                 *, ** Tisztességtelen dolog ez a hazardírozás a dedikációkkal. Az ember mexenved érte, hogy megírhasson egy verset (nem a megíráskor szenved, hanem előtte: sóvárog, bánkód’, vágyakoz’), aztán odadedikálja az alanynak, igét hirdetvén általa (a kedves Olvasó szemének láttára, mi több, az alany maga is meghatódhat önnön inspirativitásától). Odabiggyeszti a monogramot, meg hogy miért is (pl. „a hosszú hajnalokért”/~kávéért”, vagy „mert ő a múzs’ ”, stb.), meg netán (jobb helyeken) hogy hová meg hogyan. Aztán a szenvelgés ekként való felgyorsulásán megbékélve idejekorán átruházza az ügyet a következő alanyra, de ez már afféle megelő(lege)ző taktika. Ezennel a kiszemelt áldozat (most már nem ő, nem ő, NEM) ajándékként kapja (nem kell neki megdolgozni érte: örökli), mórikál vele, tetszeleg, csábít, huncutkodik - s az eredeti címzettnek meg (főként ha az már magáénak is tudta a becses költeményt) megfizet ezen rangfosztással: ő már csak a volt (ex) dedikált, akinek a költemény (szonett, mélabú, óda) odadedikáltatott a dedikáló (ön)sanyargattatásából fakadóan. De ez most már bosszú. (...) Aztán így kopnak el a csókos régi szerelmek, s csak a kiszikkadt líránkat terjesztjük már szájról szájra (nem fertőző). Eszközzé nemesül a szenvedmény, lesz belőle trubadúrstratégia - csalétek, mézesmadzag, szelfmenedzsment. S a hülye pasi meg bekapja.            Orália        vagyok kissé bugyutácska    álomittas kába dáma    életemnek ébrenálma    vehesselek emberszámba