Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

MU Terminál: Terminál B - Fejes Ádám: Nyomás Alatt
[ MU Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2020. augusztus 4. kedd    Mai névnap(ok): Dominika, Domonkos a - a - a
Fesztiválsiker a csabai Lear király Zittauban
A 3LänderSpiel fesztivál német, cseh és lengyel közönsége nyolc és fél percig tartó tapssal jutalmazta a fesztivált záró - díszvendégként meghívott - magyar vendégjátékot. A Gerhardt Hauptmann Theater aulájában hajnalba nyúló szakmai beszélgetésen elemezték az alkalomra idelátogató művészek a látottakat.

 
A fesztivál megnyitóján Szalma Dorottyval a korábban Békéscsabán pl. a Stuart Máriát színpadra állító rendezőnővel találkoztunk, aki a színház prózai társulatának vezetője. Ő beszélt a fesztivál jelentőségéről.

„Nem hivatalosan már a 60-as években is rendeztek színházi találkozót a szomszédos országok, de igazán 2004-től beszélhetünk róla fesztiválként. Ha csak magát a 3LänderSpiel fesztivál elnevezést vizsgáljuk, akkor ez a harmadik alkalom. Nagyon furcsát fogok mondani. Attól, hogy valaki olasz és a tenger mellett lakik, ugyanúgy meg kell tanulnia úszni. Itt nem a tenger, hanem a szomszédos államok mellett élnek a zittaui polgárok, de – talán pont mert karnyújtásnyira vannak – igen ritkán mennek Csehországba vagy Lengyelországba színházba. Ugyanakkor ezen a fesztiválon kifejezetten érdeklődnek a szomszéd országok produkciói iránt. Ennek nyilván része, hogy németül feliratozott előadásokat látnak. Ennek a fesztiválnak Németországban leginkább nemzeti jelentősége van, felvállalt érték a nyitottság, az érdeklődés a másik iránt. Ez a mi „úszásoktatásunk”.

 
A fesztivált reklámozó kisfilmet szándékosan német, cseh és lengyel színészekkel forgattuk egy napos közös munkában. A német színész kollegáim másnap oda voltak az élményért, hogy milyen jó volt velük együtt dolgozni. Nem csak a munka, de az eltérő iskolák, az eltérő metódusok is kitűnő impulzusokat adhatnak a színészeknek. Így persze nagyon kíváncsiak egymás előadásaira is.

A fesztivál záró előadásaként a Jókai Színház Lear király előadása lesz látható. Azt gondolom, ezt az előadást itt be kell mutatni. Ha már 3LänderSpiel fesztivál elég csak arra gondolni, hogy Lear király a nyitó jelenetben három részre osztja királyságát. Ennél is nyomósabb érv, hogy a szervezők úgy gondolták a három nemzet fesztiválját igyekeznek bővíteni. A jövőben minden évben szeretnének még egy – nem szomszédos – országot díszvendégként meghívni. Első alkalommal Magyarországra, a Békéscsabai Jókai Színházra esett a választás és ennek én nagyon örülök”.

 
A csabai előadás tempója és vizualitása komolyan megragadta a 3LänderSpiel fesztivál közönségét és a nézőtéren helyet foglaló színházi szakembereket egyaránt. A visszajelzésekben nem fukarkodtak a dicsérő szavakkal azok a rendezők és színházigazgatók, akik még befértek a terembe. A közönség egy hányada már a délutáni közönségtalálkozón megismerkedhettek az előadás létrehozásának központi elemivel és filozófiájával. Fekete Péter, a csabai színházigazgató a fesztivált szervező dramaturgok társágában kalauzolta a német nézőket az előadás rejtelmei közé folyékony németséggel. A kifejezetten szakmai elemzést is vastaps zárta, bíztató felvezetésként az esti előadáshoz.
Feszes, pergő előadást láthatott a publikum, pedig a békéscsabainál másfélszer nagyobb forgószínpad nem kedvezett az alkotóknak, de a viharsarki alkotógárda jól alkalmazkodott a feltételekhez. Az előadás végén fáradtan, de boldogan hajolhatott meg a színészgárda a több nemzetiségű közönség előtt.

 
Az előadást követő szakmai beszélgetésen a jelen lévő cseh színházi szakmai csoport az elmúlt évek egyik legszignifikánsabb előadásának nevezte a látott Lear királyt. A hatalom elfogyása, a lenullázódás és a küzdelem témakörei foglalkoztatták legjobban a lengyel rendezőket, akik között akadt, aki aznap délben még 300 kilométerre próbált Zittautól, de fontosnak tartotta eljönni és megnézni a fesztiválzáró előadást. A szakmai vitában a házigazda igazgató Kraus Arauner kiemelte, hogy Chris Rolls, a fiatal angol rendező láthatóan rajtahagyta kéznyomatát a shakespeare-i művön és elismerően szólt a csabai színház nyitottságáról is a külföldi szakemberek integrálásában.
Fekete Péter zárszavában elmondta, mivel Békéscsaba - Zittauhoz hasonlóan - határ menti település nagyon fontos számára, hogy a magyar mellett a környező országok színházművészetéből is tanuljanak. A jövőben ezért nem zárta ki, hogy megpróbálkoznak a román és szerb műhelyek meghívásával egy helyi fesztivált szervezni, amihez nagy segítséget nyújthatnak a 3LänderSpiel fesztiválon szerzett tapasztalatok is.

 
Zittau

Németország délkeleti csücskében, Lengyelországgal és Csehországgal is határosan, a Lausitzi-Neisse folyó és annak egyik mellékfolyója, a Mandau folyó partján fekszik, melyek a város határában egyesülnek.
A várost 1230 körül, II. Ottokár cseh király alapította, piacot létesített benne, majd 1255-ben fallal vetette körül. A település egy fontos kereskedelmi útvonal mellett épült, ennek köszönhető, hogy gyors gazdasági fejlődésnek indult a település. Fontos gazdasági ágazatok voltak: a gabonakereskedelem, a sörfőzés, a pamut- és vászonszövés.
1346-ban Zittau a Hat város szövetségének (Sechstadtebund) tagjává vált. A XV. században több háború is végigsöpört a vidéken, emiatt gazdaságában hanyatlásnak indult. Új fellendülése a XVII. és XVIII. században következett be, főleg vászonkereskedelmének köszönhetően.
1757-ben a hétéves háború során a város jelentős része megsemmisült, 108 sörfőzője közül például 104 elpusztult.
Az 1848-49-es években megmozdulások színtere volt. Ebben az időben tértek át gépesített szövőszékek alkalmazására.
A második világháború során német munkatábor működött a város határában. A háborút követően Kelet-Németország részét képezte. A kommunizmus ideje alatt és az 1990-es egyesülést követően is megtartotta jelentőségét a textiliparban. (wikipédia)

Forrás:jokaiszinhaz.hu

( Fot? Vámos Zoltán )
[ kl ] 2014-02-02 08:20:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]