Arról, hogy mennyi – talán igen, de arról, hogy van nem illik megfeledkezni. Kedves Sándorerzsi! Jól megleptél sokunkat! Színi-tanonc korod óta ismerlek(?) – gondoltam. De kiderült mégsem! Az köztudott Rólad, hogy kitűnő humorérzékkel áldott meg a sors. De, hogy a magánéleted nehézségeit így tudd palástolni, ez egészen elképesztő. Nemcsak a színházi világ, hanem a „média” világa is összeköt minket, szerencsére gyakran találkoztunk az élet mindkét helyszínein. Nagyszerű szakmai beszélgetéseket és kitűnő cikkeket őrzök lelkemben az egykori nagyokról való megemlékezéseidben. Sokszor beszélgettünk arról, hogy miként tartsuk s közös-emlékezetben az előttünk járó nemzedék kiválóságait. Mindezen találkozások során nem derült ki számomra, hogy milyen családi kanosszajárást rótt rád a sors. A közrádióból való első kiűzetésed kapcsán a sajtóból tudtam meg hogy a fiad nem-látó. Persze soha nem a magánéletünkkel traktáltuk egymást, de mégis – ennyi idő alatt ennek ki kellett volna derülnie számomra. Az hallatlan derű, amely a személyiségedből árad, az új megtalált hivatás, amelyet hallatlan profizmussal űzöl mindent elfedett. Most, a napokban megjelent könyved fellebbenti a fátylat, erről – ha nem is titkolt, de nem terjesztett – életről.

Természetesen nem könyvkritikát írok, erre nem vetemednék (a suszter maradjon a kaptafánál). De ahogy a mondás tartja: „attól, hogy nem tudok tojást tojni, attól még érzem ha a tojás büdös!”. Zavarba ejtő a könyved! Az a humorral és öniróniával átszőtt stílus, amely az életben is sajátod, letehetetlenné teszi. Természetesen – a fentiek miatt is -, a szokottnál nagyobb érdeklődéssel vettem kézbe – aztán nem tudtam letenni. Az a mód ahogy a leglehetetlenebb helyzeteket humorral feloldva élted – és leírod – tanítani való! Kötelező olvasmánnyá tenném minden, a másság terhét viselő család számára. Az éppek(?) számára, hogy végre normálisan tudjanak együtt élni a fogyatékkal élőkkel! Boldog Születésnapot! Ölel: Kadelka Laci