Goethe ráér. Ott van a polcon, majd egyszer végigolvasom, akárcsak Platónt és Weöres Sándort. Egyszer leülök és végighallgatom a teljes elérhető Bach-életművet is. Egyszer majd. Darwint is megígértem magamnak, igen. És Dantét és Spinozát és Pascalt – az összes klasszikust, hiszen azért klasszikusok, mert ismerni kéne őket. Az interneten érkező hírek nem érnek rá, mert a következő öt percben eltűnnek és már másikkal kell foglalkozni. A napilapot még aznap el kell olvasni, mert másnap már érdektelen. A hetilapot megjelenése hetében, hiszen kit érdekel a múlt heti elemzés? A folyóirattal is ez a helyzet, ha nem olvasom el az e havit, a jövő havi már érdekesebb. Goethe azonban ráér. Egyszer majd. És az igazi, teljes kétkötetes Don Quijotét. És a teljes Bibliát is, igen, nem csak Mózes öt könyvét és az Evangéliumokat. Darwint is megígértem magamnak, nem csak A fajok eredetét, de a többi műveit is, igen. És Dantét és Spinozát és Pascalt – az összes klasszikust, hiszen azért klasszikusok, mert ismerni kéne őket. Róluk szólnak ezek a beszélgetések. Arról, hogy MIÉRT KLASSZIKUSAK A KLASSZIKUSOK?