Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Liliom
[ Bárka Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. szeptember 23. szerda    Mai névnap(ok): Tekla, Telma a - a - a
Kassai Állami Filharmonikus Zenekar hangversenye
Európa Kulturális Fővárosa 2013-ban Kassa; ebből az alkalomból a város nagy múltú szimfonikus együttese, a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar Magyarországon vendégszerepel. A műsor különleges: egy kortárs szlovák kompozíción kívül Antonín Dvořák hazánkban ritkán játszott művét, az Új világ szimfónia szerzőjének Legendák c. alkotását mutatják be. A hangversenyre rendkívül kedvezményes áron válthatók jegyek a színház jegyirodájában és a helyszínen.

 
Fontosnak tartom, hogy a komolyzene iránt érdeklődők, a Szegedi Szimfonikusok törzsközönsége és más érdeklődők számára helyi együttesünk hangversenyein túl más zenekarok vendégszereplése is gazdagítsa városunk zenei kínálatát. Ritka lehetőség, hogy most annak városnak a zenekarát hallgathatjuk, amely ebben az esztendőben az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli.

Szeretettel ajánlom a hangversenyt, és várom Önöket szombaton este a Szegedi Nemzeti Színházban!

Gyüdi Sándor

Ľudovít Ludha Gustáv Beláček
 
KASSA, EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2013

A Szlovák Köztársaság Békéscsabai Főkonzulátusa és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata hangversenyt rendez

2013. augusztus 31-én, szombaton 19 órától a
Szegedi Nemzeti Színházban

a KASSAI ÁLLAMI FILHARMONIKUS
ZENEKAR

fellépésével.
közreműködik:

Ľudovít Ludha – tenor
Gustáv Beláček – basszus

műsor:
Antonín Dvořák: Legendák 1-5, Op. 59
Mirko Krajčí: A szó üzenete
– szimfónia tenor és basszus szólóhangokra, valamint zenekarra

vezényel:
MARIÁN LEJAVA

Jegyek a Szegedi Nemzeti Színház Jegyirodájában (Stefánia 6.) válthatók.
A hangverseny létrejöttét a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma
és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja.

2013-08-29 13:24:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]