Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Az öreg hölgy látogatása
[ József Attila Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. szeptember 28. hétfő    Mai névnap(ok): Vencel, Tárkány a - a - a
Spiró György - Elsötétítés
Újabb Spiró-dráma bemutatójára kerül sor a Miskolci Nemzeti Színházban 2012. február 22-én, szerdán: Spiró György Elsötétítés című színművét Bozóki Mara játékterében és jelmezeiben, Korognai Károly rendezésében láthatja a közönség.

A nagysikerű Kvartett és Prah után Spiró Györgyöt már-már házi-szerzőként köszönthetjük Miskolcon. Ezúttal Elsötétítés című darabja került színre, melynek ősbemutatóját 2002-ben tartották a Pesti Színházban, Marton László rendezésében. A dráma sikerét jelzi, hogy még ugyanebben az évben bemutatták a Pécsi Nemzeti Színházban is, Balikó Tamás rendezésében, majd a szegedi Pinceszínházban, és németre fordítva Bécsben is nagy sikerrel játszották.

A történet 1941 nyarán kezdődik, azon a júliusi napon, amikor közzéteszik a lapok a harmadik zsidótörvényt. A főszereplő férfi zsidó származású, a felesége keresztény, és van egy gyerekük, aki ettől a naptól kezdve megbélyegzett fél-zsidó. A gyermekét féltő apa ésszerűnek látszó tervet gondol ki: elválik feleségétől, aki így házasságot köthet egykori keresztény rajongójával, aki majd adoptálja a kislányt. Az asszonyt megdöbbenti férje javaslata. Úgy érzi, kész tények elé állították és elárulták. A szerelem a nézők szeme láttára alakul át zsigeri gyűlöletté.

„A felvilágosodásból elsötétülés lett. Szabadság, egyenlőség, testvériség – ez a hármasság meg volt hirdetve, aztán radikálisan vissza lett vonva, és ez a helyzet kedvez az ordas indulatok elszabadulásának...” – írja kíméletlen éleslátással Spiró György.

 
 
 
 
 
Spiró György

ELSÖTÉTÍTÉS
színmű

Férfi - KOROGNAI KÁROLY
Nő - SZIRBIK BERNADETT
Barát - CSERVENÁK VILMOS
Apa - SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
Fiú - KRISTON MILÁN

Játéktér-Jelmeztervező: BOZÓKI MARA
Szcenikus: PINDUR ISTVÁN
Dramaturg: KOROGNAI KÁROLY
Színpadmester: SZOBONYA FERDINÁND
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens-Ügyelő: KRISTON SZABOLCS
Rendező: KOROGNAI KÁROLY

Bemutató előadás:
2012. február 22.
Miskolci Nemzeti Színház
Játékszín

Forrás:mnsz.eu

( Fot? Bócsi Krisztián )
2012-02-21 21:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]