Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Ábel
[ Magyar Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. augusztus 12. szerda    Mai névnap(ok): Klára, Letícia a - a - a
Színikritikusok Díja 2010/2011
Vasárnap este harmincegyedik alkalommal adták át a Színikritikusok Díját. Már korábban bejelentették, hogy idén életműdíjat alapítanak, amelyet először Törőcsik Marinak, a Nemzet Színészének, a Nemzeti Színház tagjának, egyben a díjátadó est fővédnökének adtak. A rangos szakmai díjakat a Magyar Színházban adták át, idén először nyilvános gálaműsor keretében, amelyet Pelsőczy Réka rendezett.

A Színházi Kritikusok Céhe tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után adhatják le szavazatukat tizenöt kategóriában az elmúlt évad legjobb teljesítményeire.

Két kategóriában szavazategyenlőség miatt megosztott díjakat adtak a kritikusok. A legjobb női főszereplő díját így ketten kapták: a Nemzeti Színház Én vagyok a Te című előadásában nyújtott teljesítményéért Molnár Piroska, továbbá az egri Gárdonyi Géza Színház A selyemcipő című előadásáért Mészáros Sára. A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díjának is két produkció alkotói örülhettek: a szombathelyi Weöres Sándor Színház A kis lord című előadása (rendező: Jeles András) mellett a Kolibri Színház Cyber Cyrano című produkciója (rendező: Vidovszky György) is díjazott lett.

Törőcsik Mari - Egy nyári éj mosolya(A Little Night Music)
 
Színikritikusok Díja 2010/2011

A legjobb új magyar dráma: TÉREY JÁNOS: JEREMIÁS AVAGY ISTEN HIDEGE

A legjobb előadás: EGYSZER ÉLÜNK AVAGY A TENGER AZONTÚL TŰNIK SEMMISÉGBE (Nemzeti Színház, rendezte: Mohácsi János)

A legjobb rendezés: JÁNOS KIRÁLY (Örkény Színház, rendezte: Bagossy László)

A legjobb zenés/szórakoztató előadás: CABARET (Centrál Színház, rendezte: Bozsik Yvette)

A legjobb független színházi előadás: KORIJOLÁNUSZ (HOPPart Társulat, rendezte: Polgár Csaba)

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás: CYBER CYRANO (Kolibri Színház, rendezte: Vidovszky György) és A KIS LORD (Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendezte: Jeles András)

A legjobb női főszereplő: MÉSZÁROS SÁRA (A selyemcipő, Gárdonyi Géza Színház, Eger) és MOLNÁR PIROSKA (Én vagyok a Te, Nemzeti Színház)

A legjobb férfi főszereplő: MUCSI ZOLTÁN (Nehéz, Bárka Színház)

A legjobb női mellékszereplő: LÁZÁR KATI (Nehéz, Bárka Színház)

A legjobb férfi mellékszereplő: KULKA JÁNOS (Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, Nemzeti Színház)

A legjobb díszlet: MEFISTOFELE (Magyar Állami Operaház, tervezte: Antal Csaba)

A legjobb jelmez: JÁNOS KIRÁLY (Örkény Színház, tervezte: Ignjatovic Kristina)

A legjobb színházi zene: MAGYAR ÜNNEP (Nemzeti Színház, Bella Máté)

A legígéretesebb pályakezdő: OROSZ ÁKOS (Maladype Színház)

Különdíj: BÍRÓ KRISZTA a nőNYUGAT című előadás létrehozásáért

Életműdíj: TÖRŐCSIK MARI

Budapest értékei-díj: ZSÁMBÉKI GÁBOR a Katona József Színház három évtizedes szakmai és művészeti vezetéséért, a színház nemzetközi sikereiért

Forrás: http://kritikusceh.wordpress.com/

( Fot? centralszinhaz.hu )
[ kl ] 2011-09-26 07:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]