Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Cseresznyéskert
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. március 29. vasárnap    Mai névnap(ok): Auguszta a - a - a
Bérletindító Liszt
Művészetek Palotája 2011-01-21 19:30
Liszt Ferenc életművének kiemelkedő alkotása, a három részes, tizenegy tételből álló Krisztus oratórium hallható január 21-én 19.30-tól a Pannon Filharmonikusok előadásában, a Művészetek Palotájában, a pécsi zenekar e ritkán hallható művel indítja budapesti bérletsorozatát. Az első hangversenyen, január 21-én Peskó Zoltán zeneigazgató vezényli a zenekart a Művészetek Palotájában.

 
A Pannon Filharmonikusok idei első budapesti hangversenyén, január 21-én Peskó Zoltán zeneigazgató vezényli a zenekart a Művészetek Palotájában. A ritkán hallható Liszt-műben tisztán nagyzenekari tételek váltakoznak szólistákra és zenekarra, kórusra, csak szólóra és zenekarra, illetve orgonakíséretes kórusra írott tételekkel. Liszt Ferenc húsz évig dolgozott az oratóriumon, amelyet élete egyik főművének tekintett, és amelynek első bemutatója 1873-ban volt a weimari Herder-templomban, a szerző vezényletével.

A koncert január 20-án a pécsi Kodály központban, 22-én a bécsi Stephansdomban hallható.

Közreműködik: Alessandro Codeluppi – tenor, Geiger Lajos – bariton, Cser Krisztián – basszus, Váradi Zita – szoprán, Kovács Annamária – alt, MR Énekkar (karigazgató: Somos János Csaba), Honvéd Férfikar és a Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán)

Vezényel: Peskó Zoltán

Fotó: Dobó László

[ E. Zs. ] 2011-01-21 19:30:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sík Ferencnek
A Gyulai Várszínházi tevékenységed a magyar színháztörténet ARANY OLDALAIRA kerültek! VALÓDI NEMZETI SZÍNHÁZ-i programot valósítottál meg, meghívtad a határon-túli nagyszerű szerzőket, rendezőket, kitűnő ősbemutatók sora jött létre, amelyek egy részét 1985-től a Nemzeti Színház rendezőjeként "beloptad" a fővárosi színpadra.
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Shahid Nadeem -

Születésnapi levél - Sík Ferencnek

Felhívás

A Békéscsabai Jókai Színház a veszélyhelyzet idején

Budapest Bábszínház Youtube-on

Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe.

Művészeti Díjak 2020

Március 15.

A POSzT idei versenyprogramja

Max von Sydow is elment

McCoy Tyner a legenda elment

A „Gyilkos” ismét lecsap

Az örök látogató Konrád György

Kálmán Györgynek (95)

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]