Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Pre-Actio
[ Trafó ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. december 6. péntek    Mai névnap(ok): Miklós a - a - a
Barta Lajos: Szerelem / szerelem.hu
Miskolc
A Miskolci Nemzeti Színház. Két egymást követő napon tart bemutatót, március 12-én Barta Lajos a Szerelem című művét, a Nagyszínházban, a következő nap, a másik előadást a Csarnokban, a szerelem.hu című fantáziáz. Mindkét produkciót az olasz Paolo Magelli rendezi. .
Kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért Jászai Mari-díjban részesült Seres Ildikó, (fotó) a színház színművésze.

 
Kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért Jászai Mari-díjban részesült Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.

Paolo Magelli rendező

Több mint harminc éve történt, hogy Kolozsváron beültem Harag György próbájára. Nagyon érdekelt, miként dolgozik-rendez Harag. Az ő színházi műhelyéről már akkor tudni lehetett, hogy színháztörténeti jelentőségű. Éppen a Szerelem egyik jelenetén dolgoztak. Azóta terveztem, hogy egyszer én is megrendezem ezt a zseniális darabot. Mivel életem egy jelentős részét Horvátországban töltöttem, ott is kutakodtam Barta műve után. A zágrábi levéltárban meg is találtam a horvát fordítás kézzel írt példányát. Ugyanis a zágrábi Horvát Nemzeti Színházban nem sokkal azután játszották Barta vígjátékát, hogy a darabot 1916-ban sikerrel bemutatták a Vígszínházban, Pesten. 1997-ben Molnár Ferenc Liliom című színdarabját rendeztem Zalaegerszegen, és Halasi Imrével – aki akkor volt ott igazgató, a beszélgetéseink során többször is felmerült a Szerelem. Örülök, hogy ez a régi tervem most megvalósulhat.
Számunkra most, itt, Miskolcon érdektelen, hogy Barta Lajos darabja 1913-ban és 1914-ben játszódik. Nálunk négy évszak és száz év alatt történik minden. Ősz van, amikor megismerjük a Szalay családot, és ősszel búcsúzunk tőlük. Az évszakok változása egy ember élete is – születéstől a halálig. Az élet rendje. Mi is 1913-tól indulunk, amikor Barta darabja játszódik, aztán eltelik négy évszak – és eltelik száz év is. Vagyis eljutunk a mába. Mert a Szerelem rólunk, maiakról szól.

 
 
 
 
 
Barta Lajos:

SZERELEM

színmű két részben
„In memoriam Harag György”

SZALAY, nyugalmazott mérnök - BŐSZE GYÖRGY
SZALAYNÉ, a felesége - TAKÁCS KATALIN Érdemes művész
NELLI, a leányuk - BODOR NÉMETI GYÖNGYI
LUJZA, a leányuk - FABÓK MARIANN
BÖSKE, a leányuk - PATAKI SZILVIA
BIKY, fűszeres - HUNYADKÜRTI ISTVÁN Jászai-díjas
IFJ. BIKY, a fia, költő - FANDL FERENC
KATONATISZT - CHAJNÓCZKI BALÁZS
KOMORÓCZY, adótiszt - HARSÁNYI ATTILA
FUCHSNÉ, háziasszonya - KEREKES VALÉRIA
JULI, cseléd a Szalayéknál - GARAMI MÓNIKA

Díszlettervező: MENCZEL RÓBERT Jászai-díjas
Jelmeztervező: LACZÓ HENRIETT
Dramaturg: ®ELJKA UDOVIČIČ
Zene: ARTURO ANNECCHINO
Zenei munkatárs: SZAKÁCS SÁRA
Színpadmester: FARKAS GÁBOR
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: GRIBOVSZKY PÁL
A rendező munkatársa: TÓTH LOON

Rendező: PAOLO MAGELLI

Bemutató:
2010. március 12. 19 óra
Miskolci Nemzeti Színház
Nagyszínház

Paolo Magelli rendező

Azt kértem magyar barátaimról: ajánljanak nekem fiatal magyar szerzőket. Azt szerettem volna, ha ezek a nagyon fiatal emberek elmondhatják: mit jelent számukra a szerelem.
Amikor először találkoztunk Zágrábban, csak beszélgettünk. Nem adtam nekik különösebb instrukciókat, nem kötöttem meg a fantáziájukat. Nem akartam, hogy írás közben meg akarjanak felelni valamilyen elvárásnak. Nem akartam, hogy azonnal kész színpadi szöveget készítsenek. Szabadságot akartam nekik adni ahhoz, hogy arról írjanak, ami számukra fontos. Tudtam, hogy mire számíthatok. Sejtettem, hogy miről fognak írni. A szerelem utáni vágyról és a hiányáról. Hiszen szerzők hosszú-hosszú sora erről írt már, erről szól Barta Lajos száz évvel ezelőtti vígjátéka, Szerelem is. Én inkább arra voltam kíváncsi, hogy a mai fiatalok ezt hogyan írják meg.
Ez a „hogyan” így fogalmazható meg: keserű jókedvvel, kiábrándultsággal és ötletességgel.

A cím nem hagy kétséget afelől, hogy a mában járunk. A megszületett három jelenet közül az egyikben központi szerepet is kap az internet. Az internetes cím egy generáció életérzésére is utal, amelynek olyan furcsa jellemzői vannak, mint a virtualitás, az anonimitás.
Munka közben, amikor a fiatalok szövegei már elkészültek, arra gondoltam, Barta Lajost sem volna szabad kihagyni ebből a történetből. A Szerelem című vígjáték, amelyet a Nagyszínház színpadán rendezek, rímel a szerelem.hu-ra. A próbák is párhuzamosan zajlanak, a szövegekkel is párhuzamosan foglalkoztam még az előkészítés fázisában. Ráadásul Batra színdarabjának egy remek Barta-novella volt az alapja, kiindulópontja. A Macska-zugban a címe. Olyan inspirálóan hatott rám ez a nagyszerű írás, hogy nem tudtam lemondani róla.

 
 
 
 
 
szerelem.hu

zenés színházi fantázia egy részben
Barta Lajos novellája alapján
®eljka Udovičić és Paolo Magelli: LUJZA • Munkatárs: Tóth Loon
Vargha Márk Péter: NELLI NÉNI Kardos Tünde: BÖSKE MENYASSZONY
című írásaiból

JÁTSSZÁK:

BODOR NÉMETI GYÖNGYI
CSIZMADIA MÓNIKA
FABÓK MARIANN Polgár Ösztöndíjas
KEREKES VALÉRIA P
ATAKI SZILVIA
BŐSZE GYÖRGY
CHAJNÓCZKI BALÁZS
FANDL FERENC
HARSÁNYI ATTILA
HUNYADKÜRTI ISTVÁN Jászai-díjas

Közreműködik:
Szakács Sára elektromos brácsa
Székely Balázs nagybőgő, basszusgitár
Regős Ádám ütős hangszerek

Díszlet: LORENZO BANCI
Jelmez: LACZÓ HENRIETT
Zene: ARTURO ANNECCHINO
Zenei munkatárs: SZAKÁCS SÁRA
A rendező munkatársa: TÓTH LOON
Vizuális effektek: TEMESVÁRI JÁNOS
Videotechnika: HABLY HENRIK - KOVÁCS ZSOLT
Színpadmester: FARKAS GÁBOR
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: GRIBOVSZKY PÁL
Dramaturg: ®ELJKA UDOVIČIĆ
Rendező: PAOLO MAGELLI

Bemutató: 2010. március 13 19 óra • Csarnok

Forrás: mnsz.eu

( Fot? Bócsi Krisztián )
[ k.l. ] 2010-03-15 05:12:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Lévai Katalin: Bábel – Budapest

Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról

Sci-Fi filmfesztivál Triesztben

Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai

Szalay Zoltán fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]