Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Menyasszonytánc
[ Budapesti Operettszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. december 10. kedd    Mai névnap(ok): Judit a - a - a
Armel Operaverseny, harmadik alkalommal
Pécs 2010 EKF programjai között
Új néven: „Armel Operaverseny és Fesztivál a Mezzo és a Duna Televízióval” (Armel Operaverseny). 2010-ben a rendezők között Silviu Purcarete, a világhírű, Franciaországban élő román rendező. Idén bevezetésre kerül a győztesek pénzdíjazása. A döntő nemzetközi zsűrije által legjobbnak választott női és férfi előadó 10-10.000 eurós díjban részesül majd, ugyanakkor a nevezési díj a felére csökken.

 
A verseny idei öt operaház-partnerének képviselőin túl az érdeklődők az Operaverseny igazgatójától, Havas Ágnestől, Cselényi Lászlótól, a Duna Televízió elnökétől, Pécs 2010 Európa Fővárosa Program képviseletében jelen lévő Rubovszky Ritától, Dr. Solymos Lászlótól, Szeged város alpolgármesterétől és Bátyai Edinától, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójától értesülhettek arról, hogy mit tartogat a 2010-es Operaverseny és Fesztivál az operaénekes-versenyzők, a közönség és nem utolsósorban a koprodukciós partnerek számára.

Rubovszky Ritától, a Hungarofest igazgatójától megtudhattuk, hogy az, hogy a Szegeden zajló esemény a Pécs 2010 EKF programjai közé kerülhetett, Szeged és Pécs város azon korábbi közös döntéséből fakad, hogy egymás esélyeit rontva nem pályáztak ugyanazon alkalommal az Európa Kulturális fővárosa címre, hanem megállapodtak, hogy – a pályázat sikeressége esetén - inkább közös produkciókat hoznak majd létre. A fesztivál így harmadik alkalommal élvezi az EKF támogatását és harmadik éve szerepel annak programjai és felvezető évi programjai között.

Josef Kajetán Tyl Theatre (Pilsen, Csehország)
 
Havas Ágnes igazgató elsőként a verseny nevének változását jelentette be: az amúgy is rendkívül hosszú név elé és mögé is egy-egy új szó került. Az új, ’Armel Operaverseny és Fesztivál a Mezzo és a Duna Televízióval’ elnevezés ugyanakkor véleménye szerint – különösen rövidített formájában (Armel Operaverseny) - a verseny könnyebb azonosítását teszi majd lehetővé. A Duna Televízió névben történő megjelenítését a 70 országban sugárzó műholdas csatornával való tavalyi együttműködés sikerével, szorosabbá válásával és a jövőre vonatkozó hosszú távú közös tervekkel indokolta.
A verseny alapvető szabályai, rendszere, időtartama és jellemzői nem változnak. Az első fordulós zsűrizés szisztémájában bekövetkezett módosulás – a partner-operaházak képviselőinek helyszínek közötti rotációja – a zsűri maximális pártatlanságának célját hivatott szolgálni. A versenyzők számára természetesen az sem utolsó szempont, hogy már az első forduló alkalmával egy külföldi operaház igazgatója, zeneigazgatója előtt mutatkozhatnak be.
A tavalyi első fordulós lengyelországi helyszínt (Gdansk) Moszkva váltja fel, itt – a Galina Visnyevszkaja Opera Centerben – a világhírű művésznő maga is részt vesz majd a zsűrizésben.
Az Operaverseny idei műsorával még a tavalyinál is exkluzívabb és izgalmasabb kulturális ínyencségeket – ősbemutatót, európai és magyarországi premiereket - kínál majd az opera, s kiváltképp a kortárs opera szerelmeseinek. A 2010-es évben azonban „klasszikus kakukktojásként” az Armel Operaverseny idei produkciói között megtalálhatjuk Verdi La Traviatáját is. Az Operaverseny három éves történelmének legismertebb darabját Szász János rendezi majd, aki a verseny keretében merészkedik először az opera-műfaj közelébe.

Jelentős változás, hogy 2010-ben bevezetésre kerül a győztesek pénzdíjazása. A döntő nemzetközi zsűrije által legjobbnak választott női és férfi előadó 10-10.000 eurós díjban részesül majd, ugyanakkor a nevezési díj a felére csökken.
A fesztiváligazgató büszkén jelentette be végül azt is, hogy több éves próbálkozás eredményeként 2010-ben végre az Operaverseny rendezői között tudhatjuk Silviu Purcarete-t, a világhírű, Franciaországban élő román rendezőt.

Silviu Purcarete
 
Cselényi László, a Duna Televízió elnöke örömét fejezte ki, hogy a főként a 60-as 70-es évekre jellemző „kulturális eliszaposodást” követően az opera, mint műfaj fokozatos fejlődésbe kezdett, s hogy a Duna Televízió aktív részese lehet ennek az – azóta is tartó - folyamatnak. A Duna Televízió nem csupán a versenyprodukciók és a verseny partner-operaházainak filmjeit tűzi idén műsorára, de interjúkkal és kiegészítő programokkal is készülnek majd. Természetesen idén is a Duna Televízió jól bevált csapata rögzíti az előadásokat.

Den Nye Opera (Bergen, Norvégia)
 
A norvég produkciót képviselő Geir Rege kommunikációs igazgató városáról, Bergenről elmondta, hogy Ibsen darabjait itt mutatták be első alkalommal. A norvég versenyprodukció – melyet Alföldi Róbert rendez (Knut Vaage: Veslefrikk) – mesei hagyományokból táplálkozó ifjúsági opera, mely a zene pozitív energiáiról, a hegedűmuzsika varázslatos erejéről szól. A Den Nye Opera versenydarabjának bemutatására azonban nem csak Bergenben kerül sor 2010 őszén, a darabba válogatott döntősök „észak Párizsában”, a legendás fesztiválvárosban, Tromsø-ben, a világ legészakabbra fekvő operaházában is bemutatkozhatnak a közönségnek.
Alföldi Róbert különleges feladatnak érzi a norvégiai rendezést, hiszen északon más az ifjúságnak szánt színház, mint hazánkban. Nem szemérmeskedő: felnőttnek tekinti a felnövő nemzedéket. A Veslefrikk rendezése Alföldi számára igazán új terep: nem barokk, egészen friss, merész vállalkozás egy teljesen más attitűddel rendelkező országban.

Opera Krakowska (Krakkó, Lengyelország)
 
Szász János (aki saját bevallása szerint „zenében él, bár operában még nem élt”) számára az Operaversennyel való együttműködés élete egyik legnagyobb kihívása lehet. A világ legjelentősebb filmfesztiváljainak sokszoros díjazottja szerint a La Traviata „szörnyen mai történet, küzdelem az elkésett szerelemmel, az elhibázott döntésekkel”.

Michael Capasso, a verseny „veterán partnerének”, a New York-i Dicapo Operának képviseletében a harmadik éve zajló együttműködés tovagyűrűző pozitív hatásait említette elsőként, és örömmel üdvözölte a Duna Televízió növekvő szerepvállalását is, hiszen számára és a hazájából érkező énekesek számára fontos, hogy az előadások az Egyesült Államokban is megtekinthetőek legyenek.
Az általuk választott opera, Thomas Pasatieri Sirálya zeneileg posztromantikusként aposztrofálható: szerepei úgy kerültek megírásra, hogy a főbb karaktereknek rengeteg látványos lehetőséget kínálnak hangi kvalitásaik megmutatására. Dallamos melódiájával, gazdag hangszerelésével és jó értelemben vett színpadiasságával pedig a közönséget is maradéktalanul kiszolgálja. Egy olyan Operaverseny számára, melynek versenyzői operák szerepeiben mérik össze képességeiket, s mely megköveteli versenyzőitől a hangi virtuozitáson túl a kifinomult színészi játékot, A sirály tökéletes választás.

Csokonai Színház (Debrecen, Magyarország)
 
A darabot Vidnyánszky Attila állítja színpadra a New York-i Dicapo-ban. Vidnyánszky három szerepben volt jelen a sajtótájékoztatón, hiszen ő a magyar produkciót készítő Csokonai Színház igazgatója és a Fesztivál művészeti vezetője is egyben.
A debreceni versenydarab (Prokofjev: Tüzes Angyal) bemutatására véleménye szerint fontos, hiánypótló lépésként tekinthetünk. Saját New York-i rendezéséről – mely Csehov drámáján alapul – csak ennyit mondott: „Csehov én vagyok. Csehov a szívem csücske. A sirály a drámairodalom legszebb alkotása.” Vidnyánszky végül hangsúlyozta, hogy művészeti vezetőként számára a legfontosabb a kortárs opera ügye, s az, hogy a fesztivál ismét 3 élő szerző művét álmodja színpadra, szakmai berkekben nagy elismerést vált ki nemzetközi szinten is. „A rendezők névsora impozáns, s ez akár garanciának is tekinthető. De még így is bátor fesztiválnak tartanak minket.”

 

[ Kadelka László ] 2010-02-06 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Kocsis Zoltán -

Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Lévai Katalin: Bábel – Budapest

Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról

Sci-Fi filmfesztivál Triesztben

Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]