Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Tisztújítás
[ József Attila Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. december 7. szombat    Mai névnap(ok): Ambrus a - a - a
Makszim Gorkij - Éjjeli menedékhely
A Diósgyőri Kohászati Művek romjainak árnyékában a Miskolci Nemzeti Színház, 2009. október 9-én bemutatta, Gorkij Éjjeli menedékhelyét. Díszlet-jelmeztervező Gadus Erika, rendezte Lévay Adina.

 
(…)” Gorkij 1868-ban született, én száz évvel később. Azóta az általa várt szocialista forradalom megtörtént, túléltük a kommunizmust – én történetesen Romániában –, most pedig tanúi vagyunk annak, ahogyan a kapitalizmus ismert formái szétesnek. A próbák alatt is felmerült bennünk a kérdés: Ma mitől játszható ez a színdarab? Ha egy társadalom erkölcsileg és gazdaságilag válságban van, ha politikailag zsákutcába kerül, cselekedni kell. Gorkijhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy veszélyes dolog, ha az ember elveszíti a méltóságát. De számomra Szatyin egy entellektüel, aki kivonta magát a társadalomból, és önszáműzetésben él. Közönyös és túlontúl pesszimista, azt tartja, hogy az élet egy rossz tréfa. „Ne csinálj semmit, légy a föld terhe” – mondja. Számára már „nincsenek városok, nincsenek emberek, semmi sincsen”. Szatyin Schopenhauer szellemi rokona, aki azt vallotta, hogy az „élet nem arra való, hogy élvezzük, hanem hogy átessünk rajta és befejezzük”. Csak „aki lélekben gyönge”, annak kell valamilyen „hazugság” – álom vagy álmodozás, ideál vagy ideológia, hit vagy vallás –, hogy kitölthesse azt az egzisztenciális űrt, amely születéstől a halálig tart.” (…)

(…)” A mi menedékhelyünk nem egy pince, mint Gorkijnál, hanem egy elhagyatott gyárcsarnok. Egy hely, ahol valamikor munka folyt, ahol emberek dolgoztak, de a gyár már megszűnt, nem létezik többé, és az idő megállt.
Nyár elején jártam a diósgyőri kohászatban. A munka állt. Egy nagy csarnokban néhány férfi söprögetett, fullasztó porfelhők kísértetiesen gomolyogtak a gyengén beszűrődő fényben. Világvégi hangulat fogott el. Később az interneten találtam ehhez hasonló oroszországi képeket elhagyatott gyárakról, néptelen városokról. Megannyi képi metafora a kapitalizmus mostani válságáról. Persze az élet megy tovább. Csak néha máshol, másképpen.” (…)

(Lévay Adina rendező)

Jelenet az előadásból
 
Szirbik Bernadett - Szatmári György
 
Szegedi Dezső - Hunyadkürti István - Lukács Gábor
 
Jelenet az előadásból
 
Szegedi Dezső - Máhr Ági - Fabók Mariann
 
Jelenet az előadásból
 
Jelenet az előadásból
 
Lukács Gábor - Máhr Ági -Fabók Mariann
 
- Máhr Ági - Bősze György - Szegedi Dezső - Lukács Gábor
 
Szirbik Bernadett - Bodor Németi Gyöngyi - Lukács Gábor
 
Makszim Gorkij

ÉJJELI MENEDÉKHELY

színmű két részben
Fordította: Gábor Andor

KOSZTILJOV, MIHAIL IVANOV - Bősze György
VASZILISZA KARPOVNA, a felesége - Máhr Ági Jászai-díjas
NATASA, Vaszilisza húga - Bodor Németi Gyöngyi
MEDVEGYEV, nagybátyjuk, rendőr - Szatmári György
VASZKA PEPEL - Lukács Gábor
KLESCS, ANDREJ MITRICS, lakatos - Cservenák Vilmos
ANNA, a felesége - Fabók Mariann
NASZTYA, leány - Barta Mária Viola
KVASNYA, lepényárus-nő - Szirbik Bernadett
BUBNOV, sapkakészítő - Hunyadkürti István Jászai-díjas
BÁRÓ - Homonai István
SZATYIN - Fandl Ferenc
SZÍNÉSZ - Harsányi Attila
LUKA, vándor - Szegedi Dezső Jászai-díjas
ALJOSKA - Chajnóczki Balázs
TATÁR, dagadtnyakú - M. Szilágyi Lajos

Díszlet- jelmeztervező: GADUS ERIKA
Dramaturg: HÁRSING HILDA
Színpadmester: FARKAS GÁBOR
Ügyelő: OREHOVSZKY ZSÓFIA
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JÚLIA
Rendező: LÉVAY ADINA

Bemutató előadás: 2009. október 9. 19 óra
Nagyszínház

Forrás: www.mnsz.eu

( Fot? Bócsi Krisztián )
2009-10-10 08:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
Balkon 2009-10-20 11:23

Abszolúte Egyetértek a rendezőnővel.
És sajnos, néha Szatyinnal is : csak vegetálunk. De ez csak kibúvó, ürügy a tétlenségre. A legnagyobb csapda : a közöny, a beletörődés, a fásultság, ami olyan táptalajt kapott, hogy nehéz lesz kiirtani. Mélyen gyökerezik. Mert valami hibádzik. Mert "egyedül nem megy ..." (még a szekér sem). "Mert kell egy csapat."
Emberek, én azért még Bízom Bennetek.
Bár "kicsi vagyok, éhes vagyok, fázom és egyedül vagyok." (ez is örökbecsü, bár csak mese : a fürgeagyú+lábú róka - nem kis hercegi - csak úgy magyar módra.)

Tov?bi hozz?z??ok
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Lévai Katalin: Bábel – Budapest

Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról

Sci-Fi filmfesztivál Triesztben

Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai

Szalay Zoltán fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]