|
Dél körül átmegyünk a plázába enni. Néhány kajálda nem ad meleget, mert villannyal sütne, a mikróval dettó. A McDonald’s-ban langyos a sültkrumpli, azért kérünk két adaggal. A fagyigép még jó fagyit ad, abból is.
A forgalom valahol durran, áll, a metrókijáratnál emberek fogják a mobilt, hogy késnek, ki tudja mennyit, de szerintük fél órát max. Nincs térerő. Hiába fogják, próbálják. Francba. És a fülke?
Kora délután a dolgozók hazamennének, a határidőt nem lehet tartani, dehát van mai leadás, hatig muszáj. Szinte biztos, hogy túlórázunk, emiatt megy a bosszúskodás, páran le fogják késni a CSI helyszínelőt, meg a vásárlás. Találgatás, vakta.
Se index, se origo, a rádió se, az utca áll, valaki gyalog érkezik, azt kérdezik. Mit tudja ő, nincs semmi, mármint áram. Ja, akkor nincs semmi, mondja másvalaki.
Áramszünet mindenkinek, Zsírsátán szerint, előbújik a folyosókanyarból és vigyorog. Néznek rá, hogy mit mond, hogy érti, nem képzeli, hogy benn üljön mindenki, amikor a leadás van. Meg az otp, meg a seat van! Túlórázni fogunk, nem akarhatja, hogy… És ha nem jön vissza? Az áram, mondjuk, ki tudja, meddig? Ki dönti el, hogy itt tegyük karba a kezet? Ki mondja, hogy akkor haza és majd reggel és megcsináljuk. Vagy majd visszajövünk. Nem érted?
Az áramszünet állásáról hírt áramszünet idején nem vagy egyáltalán nem, mást meg pláne nem kapni. Nem tudsz. Nincs az a folyamat. Mindenhez kurva sok elektron kell. Mihez kezd most? Mindjárt sötét.
Kora este a dolgozók háromnegyede hazafelé, a maradók hősi állhatatossággal nem. CET szerint 17.40-kor eljön a kézzel írott üzenetek ideje. Feljegyzések holnapra, magának. Nincs vezetékes sem, ami a legrosszabb, nincs elérési út, csak a kocsi, gyalog meg elérhetetlenség az egész. Az utca áll, a forgalom többet durrant, kiabálások és duda, egyéni akciók és pár baleset, főleg mérges koccanás öttel.
Az illatuk nélküli nők mennek gyalog, mert a forgalom stagnál, a messzebb lakók taxizva, csak nem jön, mert semmi nem megy, a sokkal messzebb lakók talpraesettebbek vagy türelmetlenebbek, mennek gyalog és tudják, kiszámolják, hogy jó későn lesznek otthon, elszalasztják a CSI helyszíneket és a vásárlást, majd esznek szárazat, összedobnak valamit a hűtőből. Valakinek eszébe jut, hogy nincs tévé, meg a hűtő leolvadt, a mély talán éjjelig okés, de a villanytűzhelynek annyi, ha nem jön vissza az áramerősség.
Aztán eszébe jut, hogy nincs otthon net, nem tud zenét se, ja és villany, talán van pár gyertya a kirakatromantika miatt, amúgy meg a holdfény, oszt annyi. Kikaptuk, az biztos. Rásötétedik a gyalogos és illat nélküli nőkre, kerülgetik a járdára hajtott autókat, a taxistól megtudni, hogy az egész város sötét, nincs sehol egy kurva amper, kivéve a kocsikban, de azok meg tankolni nem tudnak, mert a benzinkút is árammal megy, a boltok fele bezárt, mert a pénztárgép halott. Miért zárt be a boltok fele, azért, mert a pénztárgép halott? Nem érted?
Megy haza, de aki kint lakik a II. kerület végén, Solymárnál, az? A buszok állnak, egy robbanás tompa, szép visszhangot vet. Eljutni a Moszkvára több mint két óra, nem is sok, de már nyolc, baszki, mikor kerül haza?
Zsírsátán azt mondja, elsötétedett és ezzel befellegzett. A kiadós áramszünet odabasz, vége. Persze nem elég egy nap, kettő, három. Hetek kellenek. Akik bent maradtak és a leadáson járt az eszük és akik sos módosításokat kértek és akik a végső okéra vártak, hogy leadathassák a végső anyagot a leadóval, a leadók, akiket a leadás boldogít; akik csak azt tudják, hogy mennyi pénz mennyi idő és nem tudják, még csak meg sem tudják becsülni, mennyi a teljes sötétség – azoknak hetek kellenek. Azok nem fogják. Azoknak kiadós kell.
– Tudod, mi jutott eszembe? – kérdi CET szerint 23.18-kor. – Kéne egy zongorahangoló holnap. A pianínóhoz. Nem látja, csak érzi, hogy bólogat.
|
