Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Pécsi Balett: One Cue
[ Tettye, Pécs ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2021. január 20. szerda    Mai névnap(ok): Fábián, Sebestyén a - a - a
Kőrössi P. József: Magyar benzin
(Mese, hab nélkül)
Kőrössi P. József fellépett a 2009-es Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik OFF rendezvényén - Az irodalom az utcán hever -, s részleteket olvasott fel az alábbi novellájából.

 
Kőrössi P. József

Magyar benzin
(Mese, hab nélkül)

A faluba tévedt, nem véletlenül, egy amerikai pár. A parasztok sem értették. Ők úgy tudták, hogy a falujuk nincs rajta a térképen. Hozzájuk az idegen betévedt, ha volt neki, megnézte a térképet, és már fordult is vissza. Legfeljebb a kocsmánál állt meg kifelémenet, mert befeléjövet észre sem vehette, de azt is többnyire zárva találta.

Egy idősebb férfi meg egy fiatal nő szállt ki a piros rendszámú gépkocsiból, cingár volt mind a kettő. Eladó „régiházat” kerestek. Kíséretük is volt: egy másik kocsiban egy pesti nő, meg egy pesti férfi. A pesti nőnek sárga talpú piros cipője volt, és beszélt angolul.

Még dúlt a cucilista diktatúra később puhának minősített időszaka, és minden későbbinél nagyobb volt a szabadság. Olyannyira, hogy ha megkérdezték az Európát, Délkelet-Ázsiát, Észak- és Dél-Afrikát bejárt amerikai csavargókat, hol akarnak élni, azonnal válaszolták: Amszterdamban, vagy Budapesten. Amszterdam és Budapest – soha nem került ilyen közel egymáshoz, mint ebben az összefüggésben, nem mondjuk ki: élethelyzetben.

Amszterdam drága, Budapest nem fogad, mondták.

Budapest fogadott, de a befogadáshoz cinkos helyi partnerekre és együttműködő, hivatalnoki képmutatására volt szükség. Mindaz, ami a kapitalizmusban, ma már mindenki tapasztalhatja, tűrhetetlen. Minimális ajándékozási kedvre is, mert az emberek szerettek – ahogy mondták - a törvényeket csak látszólag kijátszva, önzetlenül segíteni, és persze, többnyire mindig az állam zsebére. Ami ma, kapitalizmusunk gyermekágyában – mondta Pityu - nem megy; ha mégis, akkor jobban, mint azelőtt, és saját hasznunk is lesz belőle. Az emberek akkor még egyformán játszottak össze a hivatallal, meg a segítségre szorulóval is. Cinkosság volt ez is, meg az is. Hazudozni kellett, aminek az igazságtartalmát az eljárás során minden résztvevőnek – tanácsnak, mert annak nevezték, amit a mai fiatalok önkormányzatnak hívnak, rendőrségnek és magánembernek, aki a befogadáshoz szükséges nyilatkozatot adta – vállalnia kellett. Az ügynek nem ártott, ha ezek mind beleélik magukat segítő helyzetükbe. Így aztán közös áldozat vállalás árán telepedett le az amerikai házaspár az egykori Kis Moszkva határában, ahol azóta is boldogtalanul él, már amikor nem a föld valamelyik más fertályán boldogul.

Május elseje, vagy augusztus huszadika volt, a nemzetközi munkásosztály szent, vagy a magyar alkotmány és az új kenyér vörös ünnepe, a munkásőrség akkor egyik még „legfényesebb napja”, amit a kocsmában, és előtte a porban, nagy tömegben, a kocsmáros házipálinkájával és meleg sörrel múlattak el azok, akik az egyenruhások céllövöldéjének völgyébe már nem fértek be. A csodabogarakat, akik előbb a templom, majd a kocsma előtt érdeklődtek eladó régiház iránt, vendégül látták, sorra fizettek nekik. Pityu kavarta két üstben a birkapörköltet, egy harmadikban főzte a burgonyát. Később az óvodaudvaron felállított ünnepi sátor alatt további házipálinkával, valódi, száznyolcvan literes rézüstben kétszer kifőzött – szilvával, de inkább vegyessel - és csehszlovák sörrel kínálták az amerikaiakat. Nem sok idő telt el, feleslegessé vált a magukkal hozott tolmács. A tót parasztok, különösen az idősebbek, valamilyen angolt kezdtek beszélni, az amerikaiak meg, kisszótárral a kezükben, nyűtték a valamilyen magyart. Plíz líve meszidzs after dö thón. Ez is angol, baszki, mondta az egyik középkorú szőke férfi, aki sofőrnek tanult, de az epilepsziája miatt, ahogy ő mondta, leszerelték. Ezek meg amerikaiak, mondja a másik. Nem mindegy? Az is angol. Az igaz, éppen ezért nem értik a te angolodat. Nahát! Te oktatsz ki engem? Én nem oktatlak, csak megjegyeztem, testvérem, hogy, láthatod, hallhatod, nem értik. Ne oktass má! Ezt hallom minden pesti telefonban. Munkát keresek, baszki, oszt ez van munka helyett. Üzenetrögzítő. Nem számít a magyar ember – mondja a tót. – Semmi sem számít, meglátjátok. Kívülről tudom. Plíz líve meszidzs after dö thón. Ja – mondja erre az amerikai férfi. Ja, én Amerika. Kijavítlak: Amerika-i! A-me-ri-ka-i. Ámerika-i! Ja, je, amerikai, mondta az amerikai. Aztán. Ámmerikáá naágy! Nagy, baszki, Amerika nagy, mi meg kicsik, és szarok vagyunk, azt is tedd hozzá, mégis hadat üzentünk nektek egyszer. Röhögtek. Tényleg? Persze, baszki, hadat hát! Azt nem mondta. Mit nem? Azt hogy kicsik és szarok. Azt nem. Akkor te mé mondod. Csak, baszki. Mond meg neki, ha tudsz amerikaiul, hogy hadat üzentünk, mond meg. Ezt üzeni egy tót.

- Ti is isztok Ámerikában? – kérdezte az egyik nagyszájú, az, aki mindenki szavába belevágott.

- Isztak? Mii?

- Igen, ti Ámerikában?

- Te mit isztoook? Itt, nem Ámerikaban.

- Mi, mit iszunk, amit te, baszki, magyar benzint.

- Ez maaágyar benzin?

- Az, baszki.

Lajos, aki nyugdíjas földművelőnek mondja magát, a tanács kapujában áll. Nem tántorog, mert éppen a hónapokkal ezelőtt számára levert karóba kapaszkodik. Két ilyen lajoskaró van a faluban: a kocsma udvarának bejárata előtt, meg a tanács kapuja mellett. Lajos sokáig nagy városokban élt, tudja, hogyan kell taxiért kiáltani, de most szólnia sem kell, elég, ha megjelenik a tanácsi kapu előtt, és a karóba kapaszkodik. A cigánygyerekek megosztoznak a fuvaron, nem is kérik azonnal a pénzt, Lajos másnap mindenre emlékszik. Most éppen hárman tolják a furikot, benne Lajost, a dombnak fel a kis sikátort megkerülve a buszfordulóig, amivel szemben Lajos lakik.

Esteledett, amikor az amerikai férfi, akit a parasztok ekkor már Dzsokynak szólítottak, elindult az út szélén parkoló kocsi felé, a fiatal amerikai nő, a falu éjszakai szemében Pamela, négykézláb, olykor fel-feltájékozódva követte. Egy kapuig jutottak. A férfi is négykézlábra ereszkedett, s a két óvatos waltdisney figura, fejét ide-oda forgatva, a fogatlan nép szórakozására sepert vakmerően tovább. Azok az öregasszonyok is röhögtek, akik férjüket látták a talajszinti közlekedőkben. Ismerem ezeket, mondta az egyik feketébe öltözött öregasszony a kerítés mellett. Esküszöm, már jártak itt. His villige is dö center of de Wörd, kiáltotta oda a kocsmában ráragadt magyar akcentussal az asszonyoknak Dzsoky, amikor négykézlábról két lábra emelkedhetett, de elhajlott alatta a lajoskaró és elvágódott. Most már mindenki magyar, mondta mellette a másik öregasszony, akiről tudja a falu, hogy iszik, és az orvos előtt is hiába tagadja. A televízió mindent megmutat, édes egy aranygyermekem! Hogy ezek hogy néznek ki! Má, bocsássa meg az úr, nem is igaz, hogy ezek amerikaiak. Még hogy Dzsoky meg Pamele. Istenem! És az asszonyok még hónapokkal később sem értették, vajon a férfi miért hajtogatja folyton, amikor kínálják, hogy „Magyar benzin nem iszok, magyar benzin nem iszok, baszki.”

Dzsoky és Pamela a patak fölötti hídon elbizonytalanodott. Ha van segítség, akkor sem jutnak el – utóbb bevallották - a Bécsben bérelt magyar rendszámú kocsihoz. Sem akkor, sem évek múltán nem emlékszik rá senki, hogy aznap éjjel vajon melyik – tót und faktum, tótumfaktum - magyar családnál aludtak el.

Nem sokkal ez után megvették az egyik házat, amit négy hónap múltán eladtak és másikat, jobb fekvésűt vásároltak füves udvarral, magas csűrrel a bejárattal szemben, magasított léckerítéssel. Biznisz, híresztelte a kocsmában az egyik volt munkásőr és tanácstag, miután több hónapos bezárkózás után először merészkedett az utcára, és visszafoglalta korábbi törzshelyét a pultnál, ahonnan újabb tíz év után csak a májzsugora robbantotta ki. Ez a biznisz, mondta, és ott helyben bejelentette igényét az összes kiskertre, amelyek a patak jobb partján a szilvafák között sorakoztak. Az amerikaiak váltig állították, hogy a cserére nem a cigányszomszéd miatt került sor. Lehetett benne valami, mert a legtöbb nagycsaláddal azóta is jó kapcsolatot tartanak, bár mindenki tudja róluk, hogy sem kölcsönt, sem ajándékot nem adnak és nem fogadnak el, nem is kérnek és minden munkáért, szolgáltatásért tisztességesen, túlságosan is jól megfizetnek.

Ezektől nem lehet elég sokat kérni, mondta Elemér egy nagytakarítás után. Disznók vagytok, mondta Pityu. Miér?, Pityu bácsi, ha van nekik. Akkor mán legyen nekem is. Megdolgoztam érte, mondta, és odalökött egy marok papírpénzt a pultra. Húzzál ki mindent, húzzál csak ki minden papirosról, mondta a kocsmárosnak, a többi előleg. A kocsmáros nem nyúlt a pénz után. Megmondom mennyi az annyi. Annyit adj. Nincs előleg. Nincs előleg? Halljátok testvérek? Nincs előleg! Hitel van, előleg nincs. Az amerikaiaknál pont fordítva van. Nincs hitel, de van előleg. Ezt magyarázd meg, baszki. Majd megmondom én nektek, hol van a kapitalizmus. A kapitalizmus nem a kocsmában van, hanem az ő fejükben van, meg itt né, a zsebemben, baszki, mondta Elemér és visszamarkolta a pénzt. A kocsmában hitel van, a zsebben kapitalizmus. A cigány fuvarossal, Zsoltival, kisteherautón kétezerér bevitette magát a városba. Kis Moszkvában, egy többé-kevésbé illegálisan működő játékbarlangban föltette az összes pénzt, amit a buditakarításért az amerikaiaktól kapott. Kicsivel tovább kitartott, mint a szarozás, gondolta egy idő után. Záráskor, de még sötétben, gyalog indult hazafelé, arra számítva, hogy a napszámosokat szállító kisteherautók egyike majd csak felveszi, de senki sem vette föl, főleg azért, mert azok mind szemből jöttek, sohasem a háta mögül, amit Elemér csak későn, a falu határában vett észre. Bűnöző arcom van, gondolta, a holdfény miatt, és gyalogosan fejezte be első játékautomatajátékos kísérletét. De legalább kipróbáltam, mondta a kocsmában az átmenet idején, átmenetileg az újkapitalizmust képviselő munkásőrnek, ennyivel is több vagyok, mint te. Pontosan tizenhét kilométer, nem a világ.

Az amerikai férfi és az amerikai nő sohasem járt egymás nélkül. A téli hónapokat ritkán töltötték a faluban, tüzifát sohasem vásároltak. Már kora tavasszal túrni kezdték a földet, a szó legszorosabb értelmében, két kézzel, legtöbbször térdepelve. Amikor felmelegszik, délben, erotikus vágyat ébreszt benne a föld, baszki, mondta az egyik fiatal kamionos a kocsmárosnak. Libidója van, mondta a kocsmáros. Az mi? – kérdi a kamionos. Feláll neki. A nőnek is? Annak nem, te balfaszos, nézzél te televíziót egyáltalán? Nincs időm, kamionozok. És nincs kistévé a kamionodban? Nincs. Térerőm sincs!

Az amerikaiak két kezükben egy-egy vödörrel a kerekes kútról hordták a vizet a legnagyobb hőségben, a déli órákban is. A parasztok a kerítések mögött kuncogtak. Igazibb parasztok minálunk, nem tótok, nem magyarok - mondogatták egymásnak az emberek -, én negyven éve nem láttam ilyet. Többe kerül a víz, mint a paradicsom. A patakról hordják, mondja a másik. Akkor is. Ráadásul, amikor beérik nekik, rájár a Pöttyös. A boldogtalanok meg a madarakra gyanakszanak, mert nem látják, hogy lefelé a Pöttyös üres vödörrel, felfelé meg teli vödörrel közlekedik. Nem gúnyolódtak, inkább szerették, szeretgették őket.

Az amerikaiak egyszer csak zárkózott emberek lettek. A faluban szokatlanul magas kerítést tovább toldották, és a jól értesült szomszédok állították, hogy nem tetszik nekik ez a felszabadítás, aminek a nép, most már bizonyos, hiszen Amerikában sem történik különbül, áldozatául esik. Te ezek az amerikaiak nem szeretik Amerikát! Dehogynem, csak nem azt, amelyiket nálunk szeretnek.

A busz déli járata, amelyik a környék valamennyi településéről összeszedi az utazni vágyókat egy ideje már feljárt a faluba, ez volt az első szabad választás eredménye, és nyár végén minden alkalommal lassított az amerikaiak háza előtt. Az utasok felálltak üllőhelyükről, és a kocsi jobboldalán sorakoztak, az állók pedig összébb húzódzkodtak, hogy nyakukat nyújtogatva együtt csodálhassák a kerítésen indázó, addig soha nem látott növények furcsa terméseit. Az egyik oldalon hatalmas, harsány színű, rücskös kígyótökök futkostak, mint valami kifestőkönyvben az angolnák, a másikon pedig színes, sűrű fürtökben lógtak az óriás díszbabok, de voltak egyéb csodák is, cápafejre emlékeztető cukini, meg pirosbokros rebarbara, a kipusztíthatatlan. Mint a mesékben, amelyeket most az idősebb falusiak is előhívtak az emlékekből. Csupa haszontalan növény, mint a népség, amelyik legfeljebb kártyázni, meg háborúzni tud. Barátom, én egy hideg fröccsér megmondom neked hová jutunk. Itt a fröccsöd, baszki, csak ne mond meg. Tedd el holnapra, Józsi, ma már így is furik visz haza, mondja Lajos minden harmadik nap, miután a kocsmában lehordta az amerikaiakat, akik nem azért termelik azt a sok baromságot, hogy megegyék, hanem, hogy minket bosszantsanak. Akkor is megmondom, idejutunk! Kiment a kocsma elé, megragadta a lajoskarót. Taxi!

Gyakran tűntek el hónapokra. Fölcihelődnek, egyik napról a másikra, baszki, mint a cigányok. Vótak, ha vótak. Ilyenkor sűrű képeslapokon utasítgatták a szomszéd parasztgazdát, hogy vágjon füvet az udvaron, néhány napra terelje be a macskát az egér miatt, aztán meg eressze ki, hogy be ne szarjon, éhen ne pusztuljon, és ha már ott van, szellőztessen is. Egy-egy ilyen üzengetős képeslapnak óriási híre és értéke volt, kézről kézre adták. A kocsmában álltak össze a férfiak, hogy a tartalmának, amely hol magyar, hol meg számukra idegen szavakkal próbálkozott, értelmet adjanak. A fordítás végeztével szétkürtölték a falúban, hogy ki milyen szónak találta meg a jelentését. Kérdezték volna a gyerekeket is, de azokat nem igen lehetett a kocsma környékére terelni, legfeljebb ünnepnapokon, az idősebbje pedig már a könyvekből kapott magyar szavakra sem igen emlékeztek, nem hogy az angolra.

A legviccesebb az volt, amikor egy megkésett képeslapon fűnyírást rendeltek Pameláék. A szűkszavú írás mellett rajzmelléklet is volt. Képregény baszki, mint a szombati hírlap. Ezt a képeslapot az emberek az istennek nem akarták helyesen értelmezni, s mivel a bélyegző dátumát sem tudták kisilabizálni, úgy gondolták, ahogy gondolhatták: az amerikaiak ezzel jelzik előre, hogy ezúttal nyáron is kihagyják az Hungarian paraszti – Ungarische paraszti! - életformát. Nem lesz mit megcsodálni a kerítéseken. Kiröhög a falu, ha én most a gépi kaszával beállítok Dzsoky udvarára – mondta Gázóra Dani, aki a faluban az amerikaiak bejövetele után azonnal a fűnyírásra szakosodott, és azért hívták Gázóra Daninak, mert azelőtt gázóra leolvasó volt Kis Moszkva cytiben. (Ha a mi falunk a világ közepe, márpedig az amerikaiak szerint it is dö center of de wörd, akkor Kis Moszkva az ő holdudvara, cyti a cytiben, én pedig az ő gátlástalan udvaroncuk szeretnék lenni.) Miért mennél kaszával, baszki, előbb takarítsd el a havat. Nem azt írta, hogy azonnal? Itt van, ha tudsz olvasni. Azonnal! Amerika nagy, figyelmeztette Pityu is Gázóra Danit, elnézték az évszakokat. Most éppen nem mindegy, hogy a keleti vagy a déli partról üzen az amerikai. És ezzel a helyére tette a nyugtalanságot, oda, ahová való, és a hó is kaszálatlan maradt.

Aki az amerikaiak udvarán vagy kertjében dolgozhatott, kitüntetett embernek számított. Irigykedtek rá, az érdeklődés középpontjába került; mesélhetett, annak lehetett mondanivalója, annak kötelező volt a kocsmába járni, akkor is, ha különösebb esemény miatt nem hívták, az nem hallgathatott. Téli estéken előfordult, hogy külön asztalt kapott. Kikapcsolták a televíziót, fölrakhatta a lábát az asztalsarkára. Kitárták előtte és mögötte az ajtót, hogy kedvébe járjanak, a dohányfüst meg a kereszthuzat végett kinyitották az ablakot is. Józsi bátyám, érezd magad otthon, mondták neki. Akivel az amerikaiak szóba álltak, abból néhány napra lett valaki, arról beszéltek, nem csak a szomszédban, a harmadik faluban is tudtak róla. Láttam egyszer, mesélte az egyik, hogy a vén Piroskával, beszélgetnek. Ki beszélgetett? Hát a fiú. Nem a fiú, a kapitalista úr, meg az apád fasza. Az. Hát még annak mekkora becsülete volt, aki dolgozni járhatott hozzájuk, és a konyhájukba is benézhetett. Nincs azoknak semmijük. Asztaluk sincs. Csak pénzük. Kínai konyha, baszki. Nagy, görbe, kétnyeles vasfazék, ilyet én még a gazdabótba se láttam. Sok munka ugyan nem akadt, mert mindent maguk végeztek, de kaszálni sem kézi, sem gépi kaszával nem tudtak, és nem értettek a kőműves munkához, a tetőfedéshez sem.

Föltűnt a faluban, különösen a felvégben lakóknak, hogy heti egy-két alkalommal – már, amikor hónapokra visszatelepedtek a faluba - felkerekednek az amerikaiak, és irány a szemben lévő domb, amit ők hegynek, Csaba-hegynek neveznek. Eltűnnek a vízsodrás mögötti horhosban. Nem ám hátizsákkal, meséli Piros, mint a rendes turistanépek, vagy a búcsúsok, nem. Csak úgy, válltarisznyával. Aztán csak este kerülnek elő, vagy másnap se. A rosszseb bírja azt kivárni. Egyik évben Piros a nála nyaraló unokáját küldte utánuk. Meg ne szólalj, intette, ha összetalálkoznátok is, minek azt tudni nekünk, hogy érted a beszédüket. Legjobb, ha nem mégy szembe velük, de eléjük se menj, akkor nem kérdezősködhetnek.

Jánoska jóval az amerikaiak előtt érkezett vissza, pedig kerülő úton jött, hogy ne keltsen feltűnést. Hülyeségeket mesélt valami kertről, amelyben ahhoz hasonló magasszárú növények ringatóztak, amilyet a tévé is mutat, hogy irtani kell, különben büntetnek érte, harsogta Piros a kerítésen át. Ők azt nemhogy irtanák, hanem valami forrásból még öntözik is. Piros elzavarta aludni a gyermeket. Nem értette, minek az amerikaiaknak kert a hegy mögött, ráadásul az erdőben, amikor ezt a kis háztájit, a patak és az út között még akkor sem képesek megművelni, ha egésznap túrják kézzel, lábbal is. Ján van a dologban. Elcsavargott ez a kölyök, gondolta, majd utánanézetek, a fene az angoljába. Vagy kémek ezek az amerikaiak, vagy – Jani unokájára gondolt - huncutok a pestiek. Jobb, ha szem előtt vannak mind a hárman, Janika, Dzsoky, meg Pamela.

Hanem valahogy mégis híre ment a mesebeli erdei kertnek, és egyik nap, azon a címen, hogy kitakarítják a Hidaspatak forrását, felkerekedtek az emberek. Csákányt, kapát, ásót ragadtak és egy koraőszi napon átmentek a hegyen kertnézőbe. Jánoska vezette őket. Ezek nem gombászni mennek, baszki, mondta az egyik féllábú férfi, az egyik vízivó. A mán biztos, mondta a másik, akit, mert vizet soha nem ivott, még nem amputáltak.

*

Évek múltán jöttek vissza a faluba – mesélte Pityu, nem sokkal azelőtt, hogy a mája szétrobbant volna. Ekkor már tapasztalt kapitalista volt Pityu, legalábbis így tartotta számon a falú analfabéta tábora ott, ahol nem olvasták, csak hallgatták, meg nézték a legfrissebb híreket. Mind, mind, aki nem követte őket, egyik évről a másikra megöregedett. Legalább tíz család ment tönkre a faluban miattuk, az amerikaiak miatt. Az itt maradt feleségek elváltak, csoportosan, az árvák megszülettek soron kívül.

- Ezzel szemben, baszki, csupa vidám és gazdag öregember jött velük vissza, utána lehet nézni az újságokban. Házat építettek maguknak az amerikai kertészet mellett. Mert az nem bolgár kertészet volt, a’ mán biztos. Ezt még a velük együtt érkezett koldusok, hajléktalanok is tanúsították. Mert hogy azok is jöttek csűstűl, belőlük éltek. Gyereket is sokat hoztak.Volt, aki asszonyt hozott, pedig feleség is volt már neki kettő, az előtt is. Nem számított, csak a pénz. Ott élt a három asszonnyal, hat vagy hét gyerekkel Józsi bá tanyája mellett. Egy szobában három ágy, három asszony. Amelyik ágyra este nyolc órakkor a kalapját dobta, télen ötkor, annak az ágyában hált. Dolgozgattak is, el-eltünedeztek, de az már senkit nem érdekelt. Az amerikaiak is el-eltünedeztek, de már nem a horhosban, hanem az országúton, mert az kényelmesebb. Ez sem érdekelt senkit, hiszen minden alkalommal, amikor visszajöttek – buszon, sohasem gépkocsival – ajándékkal és sok pénzzel, mán nem rücskös uborkával halmozták el az elvarázsolt parasztokat.

- Milyen ajándékot, baszki? - kérdezte Pityut Halleluja.

- Falvédőt, színest, baszki. Sárga, meg barna, meg minden.

Cserekereskedelem. Cucilizmusról a kapitalizmusra. Hát azt. – mondta a művelt Pityu és tovább mesélt a kocsma népének, az amerikaiakról, meg a velük egyszerre jött átmenetről, mert, amíg szét nem robbant benne az a sárga valami, amit kiköpött, ő volt a tanú.

(a novella első közlése a Palócföld folyiratban történt, a teraszon közöl szöveg ez eredeti javított, bővített változata.)

( Fot? Bálint F Gyula )
2009-06-11 14:40:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Szakonyi Károlynak
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Covid mentes Ünnepeket Kívánunk!

Wisinger István – Pulitzer

Marton Mária - Ki hitte volna

Szabó András - Torzulás

Hazám-díj 2020

Születésnapi levél - Szakonyi Károlynak

Kétszázharminc éves a magyar nyelvű színjátszás

Ősbemutató Székesfehérváron

A Hazám-díj Kuratóriumának nyilatkozata

Hajós Trianoni Emléktúra

Az ember tragédiája 2.0

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház 2020/2021-es évada

„ Távoli üzenet”

Déri Miklós fotóművész kiállítása

Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]