Megleptél s a szívem csordultig tele lett,
Amikor olvastam INTERNET versedet.
Telefonon köszöntem meg, de érzem, ez nem elég,
Igazibb, ha én is verssel járulok eléd.
Zöldfülű hetvenes vagyok. Te hetvenöt…
De minek botladozni a nagy számok között?
Múlt, jelen s jövő vagy. Én úgy tekintek Rád,
Hogy íme: fel van találva az örök ifjúság.
Titkodat nem őrzi törvény és lakat,
A megfejtést bárkinek kínálod Magad:
Szűken mérni a szót, de bőven a tettet,
S nem váltani – akár a ruhát – az elvet.
Egyszerű, mint minden nagy dolog… Talán
Ott állhatna akárhány háznak falán
Graffiti helyett, mint javaslat a jóra,
A tisztább, igazabb, baráti szóra.
Folytatnám, hisz’ lényedből valami árad,
Amitől az ember írni nem fárad,
Kutatná inkább sok-sok oldalon,
Mi vesz körül Téged, milyen oltalom?
Honnan a védelem? Mitől vagy rokon,
Milliók barátja – és ilyen fokon?!
Miért nem irigy (remélem!) senki,
Mitől tudsz az ország Gyuszi-ja lenni?
Nincs recept, de nem is kell. Belőled egy elég.
Éltessen a szeretet, ami sugárzik Feléd!
Éltessen soká, mert szükség van ma Rád,
Ezzel búcsúzik egy alig ifjabb barát:
Aldobolyi Nagy Gyuri
Budapest, 2009. április
|
