|
Gondoltam a múlt hétig. Aztán rájöttem, hogy van, csak máshol. Az Artisjus levélben értesített, hogy mivel tavaly tavasszal a rádióban felolvasták egy fordításomat, engem jogdíj illet meg. A jogdíj összegét is megírták, és közel tízszerese volt az eredeti tiszteletdíjamnak. A hitetlenkedés majd a mámor fázisai után jött el az analitikus fázis. Logikus ez? Igazságos?
A levélből kiderült, hogy az összeg oroszlánrésze eladott üres hanghordozók után fizetett jogdíjból tevődik össze. Azaz olyan CD-t, DVD-t, memóriakártyát, vagy pendrive-ot vásárló állampolgárok rakták nekem össze a pénzt, akik zöme a regényről hírből sem hallott. Sőt, legtöbbjük a vásárolt terméket nem is hangrögzítésre használta, hanem családi fotókat írt ki, biztonsági mentést végzett, elkészült munkát adott le rajta, vagy csak hazavitt a segítségével pár állományt a munkahelyéről.
A jogdíjat az üres hanghordozók után azért fizetjük, mert így legalább részben kártalanítjuk azokat a szerzőket, akiknek alkotásai másolásra kerülnek. Ami olyan anomáliákhoz vezet, hogy aki üres DVD-t vásárol, és arra kiírja a törökországi nyaralásáról készült videókat, az fizet 110 Ft-ot ebbe a közös alapba, míg aki letölti az internetről az Üvegtigrist, majd megnézi a számítógépén, az potyázik. Ebből valami olyan következik, hogy az a bizonyos 110 Ft nem is jogdíj, hanem adó. Egy olyan adó, amit a társadalom véletlenül kiválasztott tagjai fizetnek meg (az üres hanghordozót vásárlók), és a szerzők között kerül szétosztásra.
A kérdés, ami most foglalkoztat, hogy miért kell nekünk, szöveggyárosoknak megvárnunk, míg szövegeink hanghullámmá alakulnak, hogy ebből az ezek szerint csinos kis summából részesüljünk. A kézenfekvő válasz persze az, hogy mert különben nem kerülnek fel hanghordozókra, csakhogy ez ma már egyáltalán nem igaz. Egy kétszáz oldalas regényt egy bő óra alatt be lehet szkennelni otthoni eszközökkel. Utána ugyanúgy kimenthetem pendrive-ra, kiírhatom CD-re, és átadhatom barátaimnak, mint az R-Go lemezeket.
Ha valaki szkeptikus, és azt gondolja, hogy a könyvek nem terjednek ilyen módon, az regisztráljon a CanadaHun.com-ra, a kanadai magyarok fórumára, ahol több ezer magyar nyelvű digitalizált könyv közül válogathat. Én egy másik, itthoni oldalt próbáltam ki az imént, és fél perc alatt töltöttem le huszonhat Kurt Vonnegut regényt magyar nyelven. Ha ezeket most kiírom CD-re, akkor az abból származó jogdíjat elvileg a fordítók között kellene szétosztani. Persze mondhatjuk, hogy a jogdíj a legális másolatokért hivatott kártalanítani a szerzőket, nem az illegálisakért, de ez a hanganyagra éppúgy igaz, mint az írott szövegre.
Levezettem a kérdést, de azért meg is fogalmazom: Ha ebben az országban amúgy is feltehetően milliárdos nagyságrendet szednek be emberek véletlen halmazától a szerzők javára, nem kaphatnánk belőle egy kicsit mi, a nyomtatott könyvek szerzői, fordítói is?
|
