|
Az adás folytatódik, és további meglepetéseket is tartogat számomra. A meghívott beszélgetőtárs nem más, mint Jean-Pierre Lefebvre, ismert germanista és műfordító, történetesen szintén az École Normale Supérieure tanára. A szívem kissé elszorul: vajon engem miért nem hívtak meg ebbe a műsorba? Mégiscsak belülről ismerem a művet, töviről hegyére, keletkezésével, történelmi és szellemi jelentőségével együtt, és behatóan tanulmányoztam annak a tudományos eljárásnak minden mozzanatát is, melynek során a Kurt Marekre (a név a Ceram anagrammája) bízott kézirat hitelességét sikerült megállapítani. A fordítás munkálatai közben ez a névtelen asszony valósággal életre kelt bennem, örültem volna hát, ha nevében szólhatok. Ehelyett egy idegen férfi értekezik ennek a nőnek a megrázó élettapasztalatáról, és nagy műgonddal fel is építi belőle a maga roppant tudományos eszmetörténeti légvárát, melynek viszont vajmi kevés köze van a mű pszichológiai dimenzióihoz és szépirodalmi kvalitásaihoz. Egy árva szó sem esik a napló rejtegetett gépiratáról vagy a fekete humorról, mely utolsó szalmaszálul szolgált a kétségbeesésben, sem a borzalmak közepette megőrzött emberi méltóságról, az ellenségeskedés közepette megtartott pártatlan nézőpontról vagy éppen a későbbiekben a feminista mozgalom kezébe került mű hányattatásairól. Hadd ne folytassam.
Az adás véget ér, tehetetlenül bámulok magam elé: sem a műsorvezető, ez a művelt irodalmár hölgy, sem meghívott vendég, akitől még kollegiális szolidaritást is várhattam volna, nem említette a fordító nevét. A műsor végén elhangzó köszönetnyilvánítás is a műszaki stábot illeti. Dühömet azon frissiben megosztottam néhány szakmabelivel, akik buzdítottak, verjem a vasat, amíg meleg, mert legtöbbjük már régen belefásult az efféle szélmalomharcokba. Valóban, százszámra akadnak az enyémhez hasonló esetek.
Morális kérdések... a cím tulajdonképpen jó előjel is lehetett volna, hiszen éppen egy ilyen műsorban szükséges, hogy szó essék az írástudói becsületről, ezen belül pedig akár a szerzői jogok tüzetes érvényre juttatásáról is. Hol szorít a cipő leginkább? Mi volt ez: párizsi sznobizmus, elitista gőg, egyetemi fontoskodás? A professzor urak és hölgyek, az egyetemes tudás és szakértelem letéteményesei szépen meghívogatják egymást, tüntetőleg elfordulva a szöveggel robotoló igavonó barom láttán, mely természetesen eleve képtelen bármiféle tudatos reflexióra munkájával kapcsolatosan, következetesen megfeledkezve a szorgos kezekről, melyek szenvedélyes, ügyes munkával, nem kevés erőfeszítéssel rekonstruálták egy nagyszabású mű mozaikját… Miért van az, hogy a műfordítót, aki voltaképpen társszerző, teljes jogú író és kultúrák nagykövete, rendszeresen semmibe vehetik, félretolhatják, arcul köphetik? Ő lenne a házban felszolgáló hülyegyerek, akinek még neve sincs, mert hiszen se stílusa, se gondolatai, mindössze arra képes, hogy az „igazi írók” műveit majmolja? Végül is csak azt kapja, ami neki jár, nemde? Vajon mikor a híres-neves párizsi tévéarc, Michel Pollack, ódákat zeng az Egy nő Berlinben stílusáról, meg sem fordul a fejében, hogy ez a stílus voltaképpen afféle „négykezes” munka végeredménye? Nézzünk csak körül más művészeti ágak háza táján: vajon a Hamlet közönségének ovációja is kizárólag Shakespeare felé irányul? Kinek jutna eszébe lezserül lehagyni a plakátról a színészek nevét?
Van azért reménysugár is: az Olivier Mannoni vezette ATLF (Association des Traducteurs Littéraires de France – Francia Műfordítók Szövetsége) éppen mostanában munkálkodik egy olyan következetes stratégián, mellyel közös állásfoglalásokban hívhatnák fel a figyelmet a műfordító nevének feltüntetéséről gyakorta megfeledkező írott sajtó és média hanyagságairól. Gondoljuk csak el: vajon hogyan festenének a könyvfesztiválok polcai, ha varázsütésre az összes fordításban megjelent könyv eltűnne róluk?
Csak reménykedhetünk, hogy hadjáratunk nem puszta szélmalomharc, és előbb-utóbb beköszönt az az idő, mikor a műfordítóból nem lehet malmot, pontosabban majmot csinálni...
Lackfi János fordítása
(A szerző számos díjjal kitüntetett műfordító, a brüsszeli székhelyű CETL (Centre européen de traduction littéraire – Európai Műfordító Központ) és a Seneffe-i Műfordítóház igazgatója)
|
