A nyári ugorkaszezonban, mostanában már csak a celebeket kérdik meg erről-arról, mondjuk, hogy merre nyaralnak például. A terasz.hu-n körkérdés-sorozatában másról faggatjuk az írókat, költőket, kritikusokat. Nem a nyaralásról, hanem a munkáról lesz szó. Vajh mind dolgoznak mostanában? - A kilencedik körben Faludi Ádám, Kiss Noémi és Lackfi János válaszol a kérdésre.
Faludi Ádám - kertenkívüli
Faludi Ádám: Min is dolgozhatnék, mit is tehetnék? Ez életem utolsó nyara 2008-ban, nem mulaszthatom el egyetlen pillanatát sem, mert nem szeretnék semmit megbánni, se most, se máskor. Ez nyilván teljesíthetetlen, de törekednem kell rá. Úgyhogy szívem szerint általános és teljes körű munkakerüléssel foglalkoznék, miközben napkeltétől napnyugtáig szemlélném a nyár életét valami elfelejtett kerthelyiség elfelejtett vasasztala mellől. Nyilván ez is teljesíthetetlen, de erre is törekednem kell, ha nem szeretnék túl nagy megbánást tanúsítani majd, amikor felhangzik a fogyasszanak kedves vendégeink.
A mosolyomon dolgozom (à la F.S.F. mester), meg négyszáz négyszögöl kerten, amely az idei monszun miatt sosem látott mennyiségű növényfelesleget termel. Fogom reggel ötkor az ásót, kapát, megvárom kondulni a bánhidai nagyharangot, aztán amíg az UV el nem választ kint vagyok ezen az edzőteremnek becézett helyen. Nem mindig, olykor nagy mehetnék tör rám, zsebrevágok egy kis kenőpénzt, és elindulok pár napra valamerre. A macskák miatt hosszú utakat nem tehetek, hiába hagyok nekik szép számmal egereket a csalitosban, társasági élet is van a világon.
A tavaszon elszántam magamat, hogy befejezem a Rockdíler című regényemet, most közlöm folytatásokban a honlapomon, merthogy elkészült. A nyomtatott formától annyiban különbözik az itteni, hogy az utalásokat – zenék, képek, dokumentumok – csatolhatom, egyrészt enyhítve ezzel a monitoron olvasás keservét, másrészt egy olyan változatot hozva létre, amelyik csak itt létezhet. Gondolom, feltaláltam az esztrádregényt. Ilyenekkel foglalkozom, amikor nem dolgozom. A többi költészet.
Kiss Noémi és csizmája
Kiss Noémi: Egy színdarabon dolgozom. A kérdés, hogy mennyi időt, vagyis mennyi szót hagyjak a szereplőknek, ez iszonyú strapa, muszáj levezetnem sporttal. Strapa kitalálni őket, következetesen, összhangba hozni mindenkit mindenkivel. Annyit röviden a darabról, hogy az ukrán-magyar határon játszódik, Beregsuránynál, és természetesen egy nő az áldozat.
Az írás mellett igyekszem minden nap úszni. A jövő hét végén van a Balaton-átúszás. Révfülöpről indul és a cél Balatonboglár.
Az úszás nagyon jót tesz: sokat segít az írásban. Levezni a feszültséget, karcsapásokkal. Ilyenkor a szereplők is úsznak velem...
De az az 5.2 kilométer, hát még nem tudom, az hosszabb jóval, mint egy színdarab. Lehet, hogy utána napokig kímélem a számítógépemet.
Lackfi János bálabontáson
Lackfi János: Most dolgoztam át erőteljesen a Vígszínháznak egy francia revü-kabarét, mely nemcsak hogy a ravensbrücki lágerről szólt, de ott is játszódik és íródott! Ebben a drámában a röhögés a túlélést szolgálja, és a lágerlakók olyan kegyetlenül kifigurázzák saját esendőségüket, piszkosságukat, büdösségüket, kiszolgáltatottságukat, ahogy azt egyikünk se merte volna sosem. Bele kellett hát gázolni vastagon egy olyan világba, melyhez csak nagy tisztelettel közeledne amúgy az ember. Ráadásul a szerző a korabeli slágereket használta fel dalbetétként, hiszen a táborban csak az emlékezetük "hangzóanyaga" állt rendelkezésre, úgyhogy át kellett hangszerelni az egészet a harmincas-negyvenes évek magyar slágereire, operettjeire, plusz a mai közönség számára érthető színpadi történéseket létrehozni. Szóval izgalmas, hátborzongató feladat volt.
A következő munka egy kortárs belga regényíró, Francois Emmanuel remek regénye, a Le tueur mélancolique, vagyis A mélabús gyilkos. A hőhős sodródó, álmatag, szürke figura, aki jelentkezik egy kicsit talán túl sejtelmes szövegű, de átlagos álláshirdetésre. Nagydarab főnöke (afféle amerikai filmől kivágott vérmes, szivarozó magánnyomozó) eleinte irodai munkákkal látja el, és zavarba ejtő kérdéseket tesz fel neki. Aztán megjelenik a szintén hollywoodi celluloidról lelépő Végzet Asszonya, Helena, aki mindenféle arra alkalmasabb machók helyett csetlő-botló hősünket szemeli ki szerelme tárgyául. Mígnem Gründ egy szép napon olyan megbízatást kap, amely elől nem lehet kitérni: meg kell ölnie valakit, mégpedig egy teljesen ártalmatlannak tűnő csavargót, Abimael Greent. Gründben felébred a lelkiismeret, megpróbál a végére járni az ügynek, s kideríteni Green múltját, amelyet az egy sokkoló élmény hatására teljesen elfelejtett. A kisember lassanként (még ha groteszk hőssé is, de) hőssé alakul át. Megkezdődik hajszája a múlt kísértetei és saját valódi identitása nyomában. Ez a nagyon lendületesen megírt történet, bár valóban bűntények köré szerveződik, végül is álkrimi, saját énünk megtalálásáról szól a nyüzsgő, heterogén nagyvárosi sokadalom közepette.
Mindeközben Vörös István barátommal közösen írunk egy gyerekverskötetet, melynek koncepciója egyelőre titok, de már nem sokáig az. Éppígy nem szeretnék semmit elárulni készülő regényemről, melyre talán rá tudom szánni az augusztust. Legyen elég annyi, hogy egy falu békés életébe túlontúl nagyszabású esemény kavar bele, felszítva a helyi ellentéteket. Lesz vagy harminc-negyven fejezet, három-négyszáz oldal, vagyis több évi munka vár rám. Akit érdekel, a honlapomon megtalálja a Regények rovatban az első fejezetet, melynek címe Rocky. Lehet, hogy hamarosan egy újabb részletet is felteszek (nemrég jelent meg az Ésben).
Meg lehetne kérdezni tőlem, hogy van-e hozzá kedvem? Hát, van is meg nincs is. Egyrészt tanárember évközben nagy nehezen összehoz egy-két sovány fejezetet, és arról ábrándozik, hogy majd nyáron nekiveselkedik, és végre CSAK írhat. Ugyanakkor egyéb munkákat kell eltologatnom az útból, míg végre a saját könyvemig eljutok. Szeretem persze azokat is, ám a penzum az penzum. És közben rémiszt is a prózaírós szakasz közeledte, mert akkor rám nehezedik majd az egész illuzórikus nagy szerkezet súlya, a kételyek, az elbizonytalanodások, a szenvedések. Úgyhogy várom is meg halogatnám is. Addig persze van még hátra egy koncert Diósgyőrben Lovasiékkal, és megyünk a Kalákával kicsit vendégszerepelni Franciaországba.
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)
