Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

... és már senki sem!
[ Vídám Színpad ]
fotó Peti Péter, Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. december 8. vasárnap    Mai névnap(ok): Mária a - a - a
Gyüdi Sándor az új főigazgató Szegeden
Gyüdi Sándort a Szegedi Szimfonikus Zenekar karnagyát választotta (ellenszavazat nélkül, hét tartózkodás, harminchárom igen mellett) a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává öt esztendőre a csongrádi megyeszékhely közgyűlése 2008. február 15-én, pénteken. Az új vezető, művészeti igazgatóként számít Juronics Tamás munkájára, aki a Szegedi Kortárs Balett vezetője.

Az eredményhírdetést követően Gyüdi Sándor kérdésre válaszolva elmondta, nem kíván zeneigazgatót kinevezni. A prózai tagozat élére Telihay Péter rendezővel tárgyal, akivel Juronics Tamással közösen többször dolgoztak együtt, így jól ismerik egymás munkáját. Várhatóan március közepén sajtótájékoztatón számolnak be elképzeléseikről.

Gyüdi Sándor Szekszárdon született, majd Pécsett végezte általános és középiskoláit. Gordonkázni, később énekelni tanult; már gyermekkorában jelentős zenei tehetségnek tartották, de érettségi után nem a zenei pályát választotta: 1983-ban a szegedi egyetem természettudományi szakán szerzett diplomát.

Egyetemistaként alapította a számos nemzetközi versenyt nyert Canticum Kamarakórust, és egyre intenzívebb zenei tevékenysége során végleg a zenei pálya, ezen belül a dirigálás mellett döntött. 1983-tól tanulmányait a budapesti Zeneakadémián folytatta. 1988-ban, diplomája megszerzésekor a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol karigazgató-karmesterként működött 2000-ig. Repertoárja az operairodalom legjelentősebb szerzőit átfogja; operakarmesterként Magyarországon kívül Franciaországban, Spanyolországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában vendégszerepelt.
Színházi tevékenysége mellett 1990-től számos nagysikerű zenekari hangverseny dirigense. 1988-tól vezető karnagya a Vaszy Viktor Kórusnak, ezzel összefüggésben – és vokális affinitásának megfelelően – külföldön eleinte elsősorban oratórium-előadásaival vált ismertté; Spanyolország szinte minden jelentősebb városában, összesen mintegy félszáz oratórium-hangversenyt vezényelt, t. k. 2003-ban a királyi család nagyheti koncertjét a Palma de Mallorca-i katedrálisban.
Igen sok operagála-hangversenyt dirigál – az utóbbi években egyedül Németországban több mint ötvenet – a magyar élvonal (t. k. Tokody Ilona, Rost Andrea, Temesi Mária, Misura Zsuzsa, Frankó Tünde, Melis György, Gregor József, Molnár András, Kiss B. Atilla) partnereként és külföldi kiválóságokkal; 2003 nyarán Montserrat Caballé magyarországi hangversenyét dirigálta. A kilencvenes évek elejétől a szimfonikus irodalom terén is aktív, széles repertoárja a barokktól a kortárs zenéig ível. Rendszeres partnerei a legkiválóbb magyar szólisták (t. k. Ránki Dezső, Jandó Jenő, Bogányi Gergely, Perényi Miklós, Onczay Csaba, Szecsődi Ferenc). Hazánkon kívül huszonegy országban koncertezett, magyar zenekarokon kívül német, olasz, spanyol, román, szerb, norvég, svéd és mexikói együtteseknél vendégszerepelt. 1980 óta rendszeres szereplője a Magyar Rádió műsorainak, eleinte elsősorban kórusfelvételekkel, az utóbbi években zenekari művekkel. Cd-felvételei magyar kiadókon kívül a belga Duchesne-nél jelentek meg (Mozart zongoraverseny-sorozat). A kilencvenes évek elejétől operakarmesterként és koncertek dirigenseként mind szorosabbá vált kapcsolata a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, melynek 1999 óta igazgató-karmestere.

Munkásságát számos elismerés kísérte, t. k. Artisjus-díj (1986., 2004.), Vaszy Viktor Emlékérem (1990.), Vaszy Viktor-díj (1996.), Szeged Kultúrájáért aranygyűrű (2001.), Löw Lipót-díj (2003.), Szegedért Emlékérem (2004.), Liszt Ferenc-díj (2006.).

Forrás:nemzetiszinhaz.szeged.hu

[ k.l. ] 2008-02-16 06:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Kozák Péter - Földiekkel játszók

A 37. Torinoi Filmfesztivál

Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái

Nemes Anna - Előled

Szemből szembe

Sztárparádé a Krizshow After-Partyn

Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k

Rigó Jancsi bemutató Egerben

Hofi naplója

Koncz Zsuzsa

Lévai Katalin: Bábel – Budapest

Eperjesi Ildikó – Olekszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról

Sci-Fi filmfesztivál Triesztben

Merő Béla - Egy színházalapítás viszontagságai

Szalay Zoltán fotóalbuma Parti Nagy Lajos képmelléírásaival

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]