Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Trakhiszi nők
[ Kamra ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. április 23. kedd    Mai névnap(ok): Béla, Egon a - a - a
Ithaka láthatatlan partvidéke
Az áttörténés poétikájáról – két Kavafisz-kötet ürügyén
A pozsonyi Kalligram és a budapesti Magvető nemrégiben szinte egyidőben jelentette meg Konsztandinosz (másutt: Konsztantinosz) P. Kavafisz Alexandria örök (Válogatott versek) és Kovács András Ferenc Hazatérés Hellászból (Kavafisz-átiratok) című verseskötetét.

H. Nagy Péternek

„…az irodalom az a hely, ahonnan az ember folyamatosan eltűnik, átadva helyét a nyelvnek. Ahol »az beszél«, az ember nem létezik többé. […] Az egész irodalom olyan viszonyban van a nyelvvel, mint a gondolkodás a tudással. A nyelv elmondja az irodalom nem tudott tudását.”
Michel Foucault

„A múlt mítoszainak puszta csodálata haszontalan, hacsak nem örököljük át annak az erőnek egy részét, amely ezeket a mítoszokat létrehozta.”
Paul de Man

Nem tudni, a pozsonyi Kalligram és a budapesti Magvető közt folyt-e egyeztetés, mindenesetre a hazai könyvkiadási kultúra fejleményeire figyelmes olvasók nemrégiben igen szép együttállásnak lehettek tanúi: Konsztandinosz (másutt: Konsztantinosz) P. Kavafisz Alexandria örök (Válogatott versek) és Kovács András Ferenc Hazatérés Hellászból (Kavafisz-átiratok) című verseskötete csaknem egyidejűleg került a könyvesboltok polcaira. A 2006-ban megjelent (illetve megjelenés előtt álló) kiadványok közül e kettő külön-külön is érdemes a koncentrált kritikai figyelemre – együttes értelmező befogadásuk vélhetően nem egy recenziónak, kritikának, esszének vagy tanulmánynak lesz majd kedves feladata.

Az újgörög irodalom alexandriai klasszikusát, úgy hisszük, ma már egyetlen magyar versolvasónak sem kell bemutatni. Kavafisz elegánsan karcsú lírai életműve – elsősorban Somlyó György és Vas István harminc-negyven év előtti, távlatnyitó fordításainak köszönhetően – huszadik századi költészeti kánonunknak éppúgy fontos alakulata lett, mint Babits vagy Rilke, Benn vagy Petri versei. Kavafisznak a görög s a bizánci kultúra hajdani világát újraalkotva fölidéző, meghamisítva megőrző művei – melyekben a klasszikus metrumok emlékezete a beszélt nyelv elevenebb fordulataiban lelt új otthonra – az elégikus tónusokra, a rezignált beszédmodorra, a bölcselkedő líraiságra fogékony olvasókat a maguk finom határozottságával könnyedén hódíthatták meg. Klasszicitás, elégikum, rezignáció és finomság – mely nem marad adós azonban a katarzist kínáló, nagy versekkel sem. Ilyen például A barbárokra várva mívesen retorizált történelmi példázata; az Akhilleusz lovai, melyben az állati, az emberi és az isteni világot nyitja egymásra megrendítő erővel a pusztulás tapasztalata; vagy a magasztost az iróniával keverő kiskompozíció, A héber: „Festő és költő, futó, diszkoszvető, / Endümion alakú Ianthisz, Andoniosz fia, / nemzetségük a zsinagóga barátja. […] // Nagy buzgón hírdeti: »Ó, bár maradnék / mindig héber, a szent héberek fia!« // Mindazonáltal nem maradt meg annak. / Művészet és gyönyör és Alexandria / megtalálhatta benne mindig hű gyermekét.” (ford. Vas István) – és a sor hosszan-hosszan folytatható volna.

Az 1968-as, első Kavafisz-kiadás óta a költő népszerűsége bizonyosan csak nőhetett. S a pozsonyi kiadvány minden tekintetben gondos munkaként járulhat hozzá a Kavafisz-olvasás elmélyüléséhez: a Déri Balázs összeállította kötet (fordítók: Déri Balázs, Papp Árpád, Somlyó György, Vas István) a lehető legteljesebb összefoglalása e költészetnek – köszönhetően az alapos jegyzeteknek s az utószónak is (mindkettő Déri munkája). (Ami az utószót illeti, Déri merészen sajátságos fordítási módszerének itt nyomon követhető elméleti reflektáltsága akkor is imponáló, ha tételei sokak számára nyilván vitathatóak is. Ám kétségtelenül a reveláció erejével hat az az érvvezetés, mely a „sehol máshol, csak a fordításirodalomban létező töltelékek” alkalmazását róva fel a hazai versfordítói gyakorlatnak, az eredeti mű számszerűsíthető verstani sajátosságainál lényegesebbnek tételezi a műegész épségét, a szerkezet koherenciáját, a hangnem, a stílus jellemzőit, a motivikus megoldások és a retorikai fogások mikéntjét. S valóban, nem haszontalan, ha a rögtönzés vázlatosságával is, számba venni, a világlíra jelentős alkotói/alkotásai közül kik/melyek hatnak jelentősnek a magyar változatban is. Höderlin igen. A Duinói elégiák igen. Borges, Kavafisz – talán a kevésbé kötött formák okán – igen. Néhány Benn- és Celan-vers igen. De már [például] sem a Shakespeare-szonettek, sem Goethe, sem Puskin, sem Baudelaire költészete nem képes eredeti minőségében [tényként kezelt, mert hangoztatott rangján] megszólalni magyarul. Ajánlott próba: kíséreljük meg a nevezettek bármelyik versét úgy olvasni, mintha magyar költő műve volna – s tűnődjünk el azon, vajon helyet kaphatna-e a magyar költészet kánonjában…)

A „szöveguniverzum” telítettségének posztmodern tapasztalata – látszólag paradox módon – az e „telítettséget” felülíró (vagy felülírni kívánó) irodalmi jelformák gazdag sokféleségét hívta életre. A szerzőt funkcióként, az írást újraírásként, a szöveget szövegként meghatározó szemléletmód(ok) nemcsak az irodalomértést: az irodalmi praxist magát is új utakra csábították. Kovács András Ferenc csakhamar interkanonikus helyzetbe vont (minden mérvadó értelmező közösség által elismert) költői teljesítményében a túlkomponáltság és túldíszítettség retorikája, a nyelvi/irodalmi/kulturális hagyományok felszabadított összjátékára épülő versbeszédmód, a szövegköziséget a nyelvi műalkotások természetes adottságaként fölfogó palimpszesztus-potétika kivételes színvonalon nyilvánította meg magát. (Ma sincs ez másképp, legföljebb, gyarló olvasók, hozzászoktunk a minőséghez.) „Parafrázis, idézet, átvétel egyrészről, pazar nyelvi és verselési mívesség és kidolgozottság másrészről” – mondja Margócsy István összegzése; s: „egy olyan költészetnek is lehetnek antológia-darabjai, amely saját magát mint költészeti antológiát gondolja el” – szól Gács Anna bon mot-ja.

„Kavafisz költészetének legújabb időkben való hatástörténetéhez Kovács András Ferenc (fotó) átköltései is hozzátartoznak” – figyelmeztet előzékenyen a Déri-féle utószó a Kavafisz-könyvben. Most, hogy a Kavafisz-átiratok – a folyóirat-publikációk hosszú sora után – kötetbe rendezve is kézbe vehetők, nem tudjuk e véleményt nem osztani. A gyönyörű könyvtárgy mintegy harmadfélszáz oldalon ad közre Kavafisz és/vagy Kovács András Ferenc-verseket – szintén nem takarítva meg némi eligazító jegyzetanyagot. Annak megolvasása, hogy a Hazatérés Hellászból hány százalékban a görög s milyen mértékben a magyar szerző műve, inkább filológusi vizsgálódást kíván, s kevésbé recenzensi okvetetlenkedést. (A „kánonokon »kívüli« irodalmi lehetőségek kiépítése” [H. Nagy Péter] – Lázáry René Sándortól Caius Licinius Calvuson át Al-Kairuániig vagy Jack Cole-ig – a kortárs lírikus művészetében a kezdetektől jellegadó törekvésként mutatkozott meg.) Más irányban indulnánk el – hátha oda jutunk, ahova, a szükséges merészség híján, eredetileg talán nem is akartunk volna.

Ithaka
 

Kavafisz egyik legszebb s legismertebb költeménye az Ithaka (Somlyó György fordításában). E sorok írója ismer középiskolát, ahol a mű ballagási búcsúztató szövegként kelt életre; méltán és örvendetesen. Déri egyenesen a szerző „legnagyobb költeményé”-nek, „emblematikus nagy vers”-nek nevezi az alkotást. Egyetértőleg idézhetjük Halasi Zoltán recenziójának (bocsánatosan túlzó) laudációját is: „[Kavafisz] Ithaka című versénél gyönyörűbb Odüsszeia -kommentárt el sem lehet képzelni.” (Magyar Narancs, 2006. jún. 8., Könyvmelléklet, VII. old.) Az Ithaka általánosító, egyetemesítő életbölcseleti szólama az utazás és a megérkezés kettősségének toposzát hozza játékba – az út és az otthon (mint úticél) közti kölcsönviszonyt az értelmes lét (személyes eltökéltségtől függő) lehetőségeként láttatva: „Ha majd elindulsz Ithaka felé, / válaszd hozzá a leghosszabb utat, / mely csupa kaland és felfedezés. […] // Neki köszönöd a szép utazást, / mit nélküle sosem tehettél volna meg, / hát mi mást várhatnál még Ithakától? // Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is: / a szerzett tudásból s tapasztalatból / máris megtudhattad, mit jelent Ithaka!” Egy másik Kavafisz-darab, a Második Odüsszeia (ford. Déri Balázs) Odüsszeusz történetét a hazatérés után költi tovább; a hős hajós csillapíthatatlan kalandvágyát, az ismeretlen vonzásának kitett, bátor tettre készséget lélektani hitelességgel vezetve elő – a szeretet kötelékeitől eloldott heroizmus kétértékűségének kérdését nyitva hagyva: „Odüsszeia – második és nagy –, / az elsőnél is nagyobb talán. De jaj, / Homérosz nélkül, hexameterek nélkül. // Kicsi volt atyai háza, / kicsi volt atyai városa, / és az egész Ithaka kicsi volt. […] / S elmenekült. […] / És a kalandor szíve / gyönyörködött hűvösen, üresen szeretettől.” Ugyanez a Kovács-féle átiratban: „Egy másik nagy Odüsszeia, / meglehet, még ama legelsőnél is nagyobb. De sajna, / Homérosz nélküli, hexameterek nélküli. // Kicsinyke volt az atyai ház. / Kicsinyke a szülővárosa is, / és egész Ithakája teljesen kicsinyke volt. […] / S akkor elindult. […] / És a kalandor szív kielégült, / jéghideg élvezet áradt szerteragyogva belé – / új, szerelemtelen érzés, új, szeretettől ürült fény.” (Egy másik Odüsszeia).

Az Ithaka-motívum igen hangsúlyos helyen, igen nagy nyomatékkal jut szerephez Kovács András Ferenc egy korábbi versében is. Az Ars memoriae (Jorge Luis Borges emlékezete) (in: Lelkem kockán pörgetem. Versek [1982-1992], Pécs – Bukarest, Jelenkor – Kriterion [„Élő Irodalom”], 1994, 58-59. old.; illetve: Kompletórium. Válogatott és új versek [1977-1999], Pécs, Jelenkor, 2000, 151-152. old.) címe és alcíme egyaránt jelentéssokszorozó hatással írja szét a biztonságosan rögzíthető értelem ábrándját. Az ars memoriae az ókori szónokképzés, illetve a középkori keresztény művelődés didaktikai elemeként is jelentéssel bír; de „a költészeti memória kultúrateremtő funkciója” (Kulcsár Szabó Ernő) is nevesül általa; amint – H. Nagy Péter tanulmányának észrevétele szerint – Borges Ars poetica című versét is evokálja – figyelembe véve annak emezével összecsengő végszavait: „Mondják, Ulysses, unva a csodákat, / sírt örömében, látva Ithakát, / a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát / idéz a művészet, nem a csodákat.” (ford. Somlyó György). A Jorge Luis Borges emlékezete birtokos szintagma pedig legalábbis kettős értelmet hordoz, amennyiben a Borgesre s a Borges által való emlékezés műveletét egyszerre sugallja… A vers az alanytalan, de korántsem személytelen beszéd borgesi retorikáját alkalmazva, a katalóguselvet szövegszervező komponensként működtetve bocsátkozik felsorolásba s fogalmaz meg axiomatikus tételeket: „A tudás megíratlan / könyvek múzeuma”, „A végtelen tigris / egy porszem szimmetriája”, „A sorsjáték: egy kőoroszlán / szája Velencében…” stb. (Az éntelenítés e jellemző műveletére már az első kritikák fölfigyeltek; lásd pl.: „Kovács András Ferenc látható módon sok mindent elkövet, hogy a közvetlennek ható, vallomásos kifejezésmódot elkerülje, anélkül, hogy a legkisebb engedményt tenné a személytelen költészet kísértésének.” [Szigeti Csaba]; „e palimpszesztek lírai énjei […] pusztán hangokként közvetítődnek az intertextusok hálózatában” [H. Nagy Péter]; a versek alanya „imaginárius interszubjektum”-ként írható körül [Kulcsár Szabó Ernő] stb.!) A záró mondat (az utolsó négy sor) enigmatikus evidenciája vélhetően még számos értelmezést késztet aprólékosan nagyszabású munkára:

„A költészet: Ithaka
láthatatlan partvidéke,
a föld pillanata
egy szó univerzumában.”

E négysoros, két közlésegységet megfogalmazó mondat első állítása („A költészet: Ithaka / láthatatlan partvidéke”) több kérdést is fölvet: Miért Ithaka? Miért partvidék? S mitől (avagy mi végre) láthatatlan? Van Ithakának látható partvidéke is? A látható és a láthatatlan kettősége dichotómiá(ka)t modellez? Látszat és lényeg, valóság és fikció vagy auditivitás és vizualitás (szóbeliség és írásbeliség) dichotómiáját? Az tűnnék itt – végső soron, mégsem végérvényesen– át (vagy el)? Ithaka (a „messzirelátszó szép Ithaka” [!] – Devecseri Gábor változatában) az otthon allegóriája volna? Vagy a célképzeté? Avagy az őt megverselő művön keresztül a költészet (a művészet, a kultúra) emblematikus jelölője? A láthatatlan nem látsz(ód)ik – vagy csupán nem lát(ja), aki néz(i)? Ki az, aki nem lát? A vakság attribútumával ékes Homérosz? A saját vakságára több esszéjében (például A vakság címűben) is mint (nem „sorscsapásra”, hanem) „különös eszközre” reflektáló Borges? A megvakított Küklopsz? Esetleg az olvasó – az olvasás vakfoltjaival küszködve? S ki néz? Odüsszeusz? (S mikor elhagyja vagy mikor visszatér a városba?) Homérosz? Az olvasó? Nem látjuk (olvasóként), amit olvasunk, mert láthatatlan – mint Ithaka partvidéke? Önreflexív trópussal volna dolgunk, mely azzal leplezi le magát, hogy elleplezi önnön jelentését?… A többértelműség szavatolta pontosság ezt követően – a kép (Ithaka, partvidék) tropologikus kitágításával (föld, univerzum) ellentétes hermeneutikai mozgást végezve – képlékenységében is szabatos metaforában összegzi magát: a költészet második, az előbbivel páthuzamosnak tetsző definíciója („a föld pillanata / egy szó univerzumában”) olvasatunkban a nyelv s a költésben, a költészetben a nyelvet otthonként megtapasztaló emberi egzisztencia létlehetőségéről beszél. (Bizonyára tovább árnyalhatná az olvasatot, ha e ponton elméleti alapvetésként vennénk komolyan Mészöly Miklós lírai tételeit: „nem szárazföld, csak partok gyülekezője”, valamint: „kallódó szigetek közt örök a tenger”… S ígéretesen vezethetné tovább az értelmezést A műalkotás eredete heideggeri vagy akár A szent és a profán eliadei gondolatmenete is.)

Borges (Pedro Meyer fotója)
 

A költészetre általában s e versre kitüntetetten is áll, amit Borges az emberi emlékezetről írt: „…nem summa; hanem meghatározatlan lehetőségek kusza halmaza.” (Shakespeare emlékezete; ford. Scholz László); vagy, más helyütt, más hangoltsággal: „Nagyrészt emlékeink alkotnak bennünket. Az emlékezés pedig nagyrészt felejtésből áll.” (Az idő; ford. Tóth Éva); s egy dalverse szavaival: „Az idő, az / csak feledés és csak emlék.” (Albornoz milongája; ford. Somlyó György). Az ember, aki „nem tudja a feledést megtanulni” (Nietzsche), eszerint aligha is bízhat másban, mint a be nem végezhető mentális erőfeszítés beláthatatlan távlataiban: „Az »emlékezés« a távolság soha véget nem érő leküzdése […] Az emlékezésben elmerülő ember összefogottá válik.” (Gadamer).

Futólag és jelzésszerűen emlékeztetünk csak arra, hogy Márai Sándor 1952-es regénye, a Béke Ithakában a világban „a Logosz lámpásával” közlekedő Ulysses személyét a többszólamú, többnézőpontú szerkesztésmód jóvoltából emlékezetesen összetett s a túlélők emlékezetében más és más alakot öltő figurává rajzolja (el); Imre Flóra egy közelmúltbeli verse pedig a női nézőpont játékba hozásával tágítja az Ithaka-toposz értelmezhetőségének köreit – az antik mérték tört méltóságát híva segítségül: „Nem volt más lehetőség. […] / Nem volt más lehetőség. / És most? / Most a kezem eresebb lett, te sem vagy olyan karcsú, / mint amikor legelőször láttam a tested, / s sérült testemben gyönyörűn lobogott fel / gyöngédséged, gyöngédségem válasza rá, és / csak simogattuk egymást ámultan a sötétben. / Nem volt hát sose más lehetőség. / És most ajzd fel az íjad, / s szálljon a nyíl a tizenkét balta fokán át, / szálljon – Még most sem hiszem el. / Te lehetnél végre valóban?” (Pénelopé ráismer Odüsszeuszra; in: Nem tart soká, Békéscsaba, Tevan, 2004, 65-66. old.)

Hogy a művet a befogadótól elválasztó történeti távolság, mint afféle „hermeneutikai híd” (Hans Robert Jauss), össze is köti a szöveget és olvasóját, hihetőleg különösebb magyarázatra nem szoruló belátás. Hasonlóképp az is magától értetődőnek tűnik föl: a történetiség, az idő optikája, pusztán a múltak nyelvéhez való hozzáférés biztosításával, esztétizáló, „művésziségképző” szerepet hordoz: a régiség mint idegenség beszéde rendszerint izgalmasabb, talányosabb és többértelműbb, mint a jelen ismerős szólamai. Azaz anélkül, hogy ez ambíciója volna, a művészi szép jegyeit öltheti magára. Még összetettebb recepciós helyzet áll elő, ha az olvasás műveletét nem az olvasó, hanem (első szinten legalábbis) a nyelv, a nyelvi műalkotás maga végzi. Néhány esztendeje egy Kulcsár-Szabó Zoltán-dolgozat azt a kérdést feszegette: vajon a szövegköziség természetes létmódja-e inkább az irodalmi szövegeknek avagy alkotás és befogadás összjátékában megképződő funkciójuk. Magunk (a tanulmány érvelésmódjától sem eltávolodva) az intertextualitást mint egyfajta, a létmódba foglalt funkciót képzeljük el. Hozzátéve, hogy bár minden szövegnek sajátossága, hogy kapcsolatban áll más szövegekkel, a szövegköziségre programszerűen építő (posztmodern) alkotás- és/vagy olvasásmód az irodalmi művek intertextuális létmódjának különleges jelentőséget kölcsönöz. Az esztétikai emlékezet alkotó működésének efféle megvalósulásformáit – a jelenség folyamatszerűségét és szubjektumon túli öntörvényűségét hangsúlyozandó – áttörténésnek neveznénk.

Ebben az értelemben állíthatjuk, hogy amiképp a Kavafisz-szövegeken (s a Márai Sándorén vagy az Imre Flóráén) áttörténik a hagyomány (uralhatatlanul és le nem zárható folyamatszerűséggel), úgy történik át (és történik egymásba!) Kovács András Ferenc Ars memoriae című remekén a homéroszi, a kavafiszi, a borgesi – és még ki tudja, hányféle retorikai, poétikai, tematikus és motivikus hagyomány… Transzpoétikáról beszélhetünk tehát, szövegek és szövegrendező esztétikai elvek együttműködéséről, együttes teljesítményéről – az irodalom történeti horizontján.

„Akárha Isten olvasná a világot s a lehetséges világokat. Mintha az ő vagy az egymás végtelen olvasatai volnánk valahányan. […] Rongyossá íródunk, olvasódunk.” (Kovács András Ferenc)

Kavafisz Sp. Ornerakis művén
 

[ Halmai Tamás ] 2006-09-14 00:58:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
[ Keresés ]
455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Ézsiás Erzsébet - Vadsóska

Font Márta és Sudár Balázs - Honfoglalás és államalapítás

Bolgár György - Amikor 64 leszek

The Masters Collection: Ferencsik János

Rengeteg

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]