Andris, emlékszel a megismerkedésünkre? Még a második évezred, a múlt század hatvanas éveiben: valakiket felpofoztunk a Fészek Klubban, aztán bemutatkoztunk. „Szebeni András. Te meg a Tyutyu vagy!” – mondtad a földszinti vécében miközben a hajunkat és a ruhánkat rendeztük a megszokottba. A későbbiekben néha összefutottunk, emlékszem piacokra, utcasarkokra, klubokra, ahonnan akkor mentél, amikor jöttem, vagy fordítva. Időnként bementünk a kocsmába. Mikor is? Hol is? Mikor hol. De tíz éve amikor fölhívtál biztosan. „Mert egy album! Arctérképek. És te is, Tyutyu! Akik nekem számítanak! Azok a nők és férfiak! Ők lesznek benne!” – jó cím! Arctérképek. Szép könyv lett. Néhány év múlva megint beültünk a kocsmába. (Kár volt kijönni.) „Hogy akcióban! Érted, Tyutyu? Lovon! Kard, ló, csákó, akció!” Ebből is lett valami. A címére nem emlékszem, de olyan lett, ami hasonlított az életemre…

Szebeni András		Cserhalmi György

Később… tán, mert megváltoztak az arcok, vagy a tulajdonosaik. A városok Bécs, meg a Látott dolgok… Néztelek valamelyik tv-ben, ahogy az albumodról beszéltél: „… ami érdekel: a múlandóban az örök.” Nem úgy néztél ki, mint akinek lakója van. Nem is beszéltél úgy, gondoltam is: jé, az Andriska nagyvonalú lett, elegáns! Aztán fölhívtál: „hogy Album, hogy Debrecen!” Leültünk, persze kocsma, és beszéltél tele tervekkel. Hallgattalak. Jó kis szavak hallgatók. Nézem, ahogy a szavak nőnek, fává, templommá, istenné… albumokká. Néztem: hátrál-e már a rák kifelé Belőled? Ha merszem lett volna, megkérdezem… És különben is, ne törődj semmivel, a hatvanadik évedre bekattogtad magad a világ leghíresebb múzeumaiba! Hogy is mondtad? A múlandóban az örök. Isten éltessen! Tyutyu