Költészetnap közeledtével kilenc költőt kértünk fel, írjon a legkedvesebb verséről. Lázár Balázs (színész és költő) Bertók László Sirató című versét választotta. "Leizzadtam, amikor először olvastam. Színpadon mondani komor extázis, meggyötör és felemel évek óta, egyre vadabbul zakatol bennem, bejár mélységtől magasságig. Az egyik leggyönyörűbb búcsúvers, szerintem."
Leizzadtam, amikor először olvastam. Színpadon mondani komor extázis, meggyötör és felemel évek óta, egyre vadabbul zakatol bennem, bejár mélységtől magasságig. Az egyik leggyönyörűbb búcsúvers, szerintem. Örökre búcsúzik költő a költőtől. Tanítvány a mestertől. Pécsett, egy évtizede. Szaggatottan, lihegve szembesülni a felfoghatatlannal, ahogy a fojtogató kihagyásokban, csöndekben felidéződik a még tegnap is apriori létezés, együttlét öröme, természetessége. Aztán a hiány mindent felülíró teljessége. Ahogy a halál kegyetlen nézőpontjából magasztalódik fel az élet. S harcolna bár a múló idővel és a lét határosságával, de az értelmezhetetlen értelmezésében a halál a teljesség része, emiatt a létezés feltétele, amikor a létező számol a halállal is. Mégis annyira elviselhetetlen a fájdalom, hogy az atyai barát, kortárs mester személyes tragédiájában, a költő átéli egyszersmind az Emberfia szenvedését is. Eljut a mikrokozmosztól a makrokozmoszig. A parányi és a galaktikus kölcsönhatásáig. A versben összekapcsolódik és együtt, egymásban lüktet profán és szent. A test rángásai Dávid király vad táncát idézik, a konkrét szenvedés körei passióvá tágulnak. E kozmikus téridőben az emberi szenvedés hálaadás, egy egésszé kapcsolódik minden személyes történet, majd a halál abszolút nulla fokán megtörténik a csoda, s mint nincsben a van, oly titokzatos a feltámadás bizonyossága. Ennél a pontnál a költő visszacsatol a jelenbe, a mikrokozmoszba, a könyörtelen valóságba és kábán, dadogva, elköszön a baráttól, költőtárstól.
A Sirató című versben ott sűrűsödik Bertók László csodálatos költői univerzuma és a nagy kérdéseket szétfeszítő személyes fájdalma. Költészetének megértéséhez és felfedezéséhez számomra ez az origó. Én a számomra kedves, nagy verseket időről-időre előveszem, hagyom, hogy újra átjárjanak. A Költészet Napja közelében, Húsvét előtt, a Sirató betűi, szavai ismét vonzani kezdik, magukhoz lüktetik sejtjeim…
Bertók László
Bertók László Sirató
Csorba Győző halálakor
Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még
tegnap is…miért a perc?…mért hittem el?…
hogy legalább…hogy lesz erőd…hogy akkor is…
mióta már?…szemközt vele…hogy akkor is…
hogy annyi csak…hogy járni csak…a táncokat…
Dávid király…az Úr előtt…egyre vadabb…
ugrásokat…iktatni be…amennyire…tőled telik…
de reggelig…de estelig…mert látja ő…
mert tudja ő…hogy tested is…hogy lelked is…
hogy hála-tánc…jaj, istenem…
Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még
tegnap is…még akkor is…hogy tetszik-e…hogy
olyan-e…hogy vége, de…mért hittem el?…hogy
ugyanaz…hogy könnyeid…mögött a nap…hogy
béna vagy…hogy néma vagy…de megmaradsz…de
megmaradsz…jaj, istenem…miért a perc…hogy
vissza se…előre se…hogy nem felelsz…hiába
vagy…csak torkodat…csak megszakad…s ők is,
akik…szeretteid…csak szemedet…csak álla-
dat…hogy megmered…az egyszer egy…a végte-
len…a semmi se…a minden a…s többé soha…
többé soha…
Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még
tegnap is…még akkor is…új könyvedet…hogy
s mint legyen…milyen legyen…külsőre is…
még abba is…és néha csak…hogy fojtogat…
és tétován…hogy úgy se már…és mintha csak…
egy éve még…öt éve még…hogy mennyi szép…
s talán, talán…hisz förtelem…hogy itt a vég…
s hogy semmiképp…s hogy semmi kép…
arról, miért…miért? miért?…jaj, istenem…jaj,
istenem…
Két hete még…egy hete még…tegnapelőtt…még
tegnap is…minden szavad…gyémánt szavad…
folytatható…tetézhető…szándék s erő…függ-
vénye volt…parányok és…galaxisok…ujjad he-
gyén…sütött a hold…ma meg, ma meg…jaj, is-
tenem…vérző szegek…földek, egek…feszítenek…
hiába ész…nehézkedés…győz az egész…győz az
egész…ősrobbanás…utáni csönd…mindent el-
önt…a fönt, a fönt…csupán a mű…tudom, tu-
dom…a kő alól… a fű alól…s jönnek, ha majd…
az asszonyok…hogy nem vagy ott…hogy nem
vagy ott…és látnak itt…és látnak ott…és élni
fogsz…és élni fogsz…de most, de most…jaj,
istenem…isten veled…isten veled…
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól)