2012-ben az ASSITEJ, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete március 20-át hirdette meg Gyermekszínházi Világnapnak. Ezen a napon az öt földrész minden gyerekelőadása előtt ismert emberek, művészek üzenetét olvassák fel a nézőknek. Az üzenet pár percre összekapcsolja a világon valamennyi gyerek- és ifjúsági előadás alkotóit, a művészeket és a közönséget, a pedagógusokat és a szülőket.

Yvette Hardie, az ASSITEJ elnökének idei üzenete: Vigyünk el egy gyereket színházba! Vagy vigyük a színházat a gyerekekhez? A kettő egyformán érvényes? Idén két világnapi üzenetünk van: egy az Amerikai Egyesült Államokból és egy Szíriából, amelyek két egészen más világot, két különböző nézőpontot képviselnek. 2012 óta az ASSITEJ világszervezet jelszava, hogy „Vigyél el egy gyereket színházba ma!”, és minden március 20-án megünnepeljük a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Világnapot, amelyen nyomatékosítjuk az elkötelezettségünket, hogy minden gyermeknek joga van a korosztálya számára létrehozott művészi élményekhez. Ebben az évben arra szeretnék rámutatni, hogy nem csak a gyerekeket kell a színházba vinni, hanem ennek a fordítottja is ugyanolyan fontos, sőt bizonyos helyzetekben még indokoltabb: tudniillik, hogy a színházat vigyük a gyerekekhez.

Arra a több millió gyermekre gondolva, akik számára színházépület (főképp a kifejezetten az ő számukra, az ő igényeikre tervezett színházépület) nem elérhető, művészként ki kell tágítanunk a színházról alkotott elképzelésünket, ha valóban fontosnak tartjuk, hogy a művészethez való hozzáférés alapvető emberi jog. Természetesen ez a gondolat nem új a színházak történetében, de valahogy a formális és informális megkülönböztetése még mindig meghatározza az értékrendünket és a minőségről alkotott elképzelésünket, amikor a gyerekeknek szóló színházról beszélünk. A színház hatására egy piszkos játszótér, egy terem a községházán, egy iskolai osztályterem vagy egy menekülttábor varázslatos hellyé változhat át, ami nem csak ezért fontos, mert praktikusabb és olcsóbb a gyerekekkel a saját, mindennapi körülményeik között találkozni, hanem azért is, mert így megtapasztalhatják a varázslatot. A színház mindig az átváltozásról, a varázslatról szól. Megvan az a képessége, hogy általa az átlagos vagy épp válságos helyek és helyzetek átalakuljanak valami különlegessé, ahol a képzelet működik, és ahol váratlan lehetőségek tárulnak fel. Egy pillanatot jelent, amikor a gyerekek folyamatában tapasztalhatják meg a társadalmi változást. Amikor látják, hogy a változás lehetséges. Hogy a hétköznapi dolgokból is születhet varázslat. Hogy lehetséges örömöt találni a hátrányos helyzetű területeken is. A színházi élmény minősége, amely révén létrejön ez a csoda, nem kevesebb, mint az, amely lehetővé teszi, hogy egy különlegesen tervezett selyemgubóban repüljünk, ahol a technika és a dizájn teljes mértékben a rendelkezésünkre áll. Természetesen ezzel nem vonjuk kétségbe azt a különleges élményt, amelyet a valódi színházi térbe belépés jelent, de azoknak a gyerekek, akik kénytelenek megtapasztalni a mindennapos erőszakot egy háborús övezetben, vagy akik isten háta mögötti helyeken, esetleg nagyvárosi mélyszegénységben élnek, ez az élmény nem elérhető – ugyanakkor az átváltozás, amit a színház jelent meghatározza, hogyan tapasztalják meg a világot. Nekünk, színházi emberek új színházi megoldásokban kell gondolkozunk, és meg kell kérdeznünk, hogyan lehet képes a színház a valódi átalakulás és varázslat élményét nyújtani mindenhol, ahol van közönség. Dolgozzunk együtt azon, hogy minden gyerek eljusson a színházba, és minden gyerekhez eljusson a színház 2018-ban is!