Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Anconai szerelmesek
[ Ruttkai Éva Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2017. december 15. péntek    Mai névnap(ok): Valér a - a - a
Básti Lajos 100 éve született
Berger (majd Beregi (1934), Básthy (1936), Básti (1942) Lajos 1911. november 17-én született Keszthelyen. A mai generációnak a Básti név a Juli keresztnévvel kapcsolódik össze, az alma nem esett messze a fájától.

 
Básti Lajos az 1945 utáni magyar színjátszás kiemelkedő – finoman fogalmazva is: „sajátos természetű” – színész-egyénisége volt.
Igen, tudom, a sajátos természetű jelző magyarázatra szorul, de erről majd később.

1970 1934
 
1960. november 1. délután fél öt körül elfoglalom első öltözőszekrényemet, első munkahelyem a Nemzeti Színház, jobb oldali-díszítőtárának öltözőjében. Rövid kölcsönös bemutatkozások után máris megyünk föl az első emeleten lévő színpadra. „Ma este a Szentivánéji álom megy, te csak mindig a Jónisz Laci(bácsi) mellett legyél!” – mondja az előmunkásom. A hatalmas forgószínpad közepére egy óriási fát tervezett egy Oláh Gusztáv nevű bácsi, akinek a felmenőit a díszítő-szaktársak gyakran emlegették, mert… hogyan is fogalmazzak? … szóval sok díszletelem nagyon nehéz volt, mert több színész is föl mászik rá. Másfél óra alatt „beállt a díszlet”, kicsit körbevezet „Jóniszlaci”, a sűllyesztő-től a zsinórpadlás-ig. Otthonosan érzem már magam, fütyörészve ballagok tovább a nézőtér irányába, amikor egy sztentori hang figyelmeztet: „a színház nem kocsma, Thália templomában nem fütyülünk!!!” Igen így három felkiáltó jellel mondta. Ijedtemben azonnal az öltözőbe osontam és várakoztam egészen addig, amíg jóniszlaci nem szólított, kérdezte, hogy tudom e jó hangosan szívni a fogamat, mert erre a tudományomra nagy szükség lenne. Amikor „ellenőrizte”, közölte: jelenésünk van.

Hamlet(ek) Ungvári László-Básti Lajos-Major Tamás
 
A mi jelenésünk abban állt, hogy a színpad szélén, a forgással ellentétes irányban egy bokrot kellett vinni különböző sebességgel. (Ennek az volt az értelme, hogy így a néző úgy látta, hogy forog az egész erdő.) Időnként azonban megálltunk hosszabb időre, így jutott idő a bámészkodásra, a számomra szokatlan, csodálatos kulisszák mögötti világban. A következő jelenetre készülődtek a gyönyörű, jelmezbe öltözött szereplők. Odasúgta jóniszlaci, hogy „amikor újra elindulunk és a mellé a hatalmas, királyi jelmezben állóhoz érünk, akkor jó hangosan szívjam a fogam, mert ez végszó annak a színésznek. Én legjobb tudásom szerint teljesítettem az „instrukció”-t, még a karzaton, de talán a Népszínház utcában is lehetett hallani. Az a nagydarab ember furcsákat kezdett kiabálni, amit nem értettem, mert a zene elnyomta a szöveget, és a bokrot is gyorsan kellett vinni.

A két Bólyai: Básti L.-Kálmán Gy.-Pápai E.
 
Amikor a függöny összement és a szünetben átdíszítettünk, Az a színész még mindig balhézott a színpadmesterrel valami miatt. Kérdeztem is jóniszlacit ki az, és miért morog. Ő a Básti Lajos! Emlékeztem a nevére, meg az emeletnyi nagyságú képére, mert a Reáltanoda utcában naponta mentem el a mozi-plakátokat festő műterem előtt. Ott láttam az arcát valami sín és vonat között. A filmet is láttam, amelyben Ő Matuska Szilvesztert alakította, aki fölrobbantotta a biatorbágyi viaduktot.
Két nap múlva a Budai Nagy Antal volt műsoron, akkor tudtam meg, hogy Kós Károly nemcsak építész, hanem drámaszerző is. Abban az előadásban is „jelenésünk” volt jóniszlacival. Egy hatalmas trónus mögött álltunk úgy, hogy a néző minket ne lásson, és gyors-változásban kellett kivinnünk. ”Amikor a Básti föllép a trónusra, szívd a fogad, mert az végszó a jelenet végére”- mondja az én fölöttesem. Én a már bevált módon büszkén teszem a dolgom, kezdődik a gyorsváltozás, Básti üvölt: Ki volt az??? Én mit sem sejtve cipelem a trónust, amelyet a jóniszlaci eldobott – a kezem majd kiszakadt – és nézem hová rohan mentorom, akit Básti üldöz. Gyorsváltozásban nem volt idő már, mert kezdődött a következő jelenet, amelyben az üldöző is szerepelt, így az előadás végén kellett raportra menni az öltözőjébe.
Nem szaporítom a szót: Básti – egyebek mellett – gyűlölte, ha valaki szívta a fogát, ezt tudták a régi díszítők, és ha új ember jött mindig „megszívatták a fogát”, hogy Őt bosszantsák.

A tizenhetedik baba nyara: Mászáros Á.-Básti L.
 
Ezután a „szivatás” – a szív szót hosszan, ragozott formáját mindig röviden akarta hallani – utáni napon, a hirdetőtáblán megjelent egy hirdetmény, amely tudatta:

„Básti Lajos elvtársnak!
Helyben

FEGYELMI HATÁROZAT

Básti Lajos színművészt alacsonyabb munka-beosztásba sorolom, oly módon, hogy fizetését hat hónap időtartamra 50%-al csökkentem.

INDOKLÁS:

Básti Lajos folyó év október 28-án az Ember tragédiája előadás szünetében inzultálta X.Y. nyugdíjas perolin kezelőt*, akit csak Zsolt István főügyelő gyors közbeavatkozása mentett meg a tettlegességtől.
Nevezettet figyelmeztetem a szocialista együttélés szabályainak fokozott betartására, és a munkatársak nagyobb megbecsülésére. Miután a fenti eset már többször előfordult és a fűtővel is több alkalommal nem megengedhető hangot használt, ezért a fenti határozatot hoztam.

Amennyiben a hat hónap alatt ismételt fegyelmezetlenséget tanúsít a színház dolgozóival szemben, akkor a Fegyelmi Bizottság javaslatára a munkaszerződését felbontom.

Major Tamás
igazgató

Budapest, 1960. november 4.„

*perolin kezelő: az a személy, aki előadás előtt és a szünetekben egy permetező eszközzel (illatosított vízzel) a port megszünteti a színpadon. (a szerk.)

A perolinos
 
A fentiek is igazolják, hősünk nem volt könnyű ember, de a tizenhét év alatt, amelyet vele dolgozhattam, kiderült, hogy az esetek döntő többségében nem ok nélkül „balhézott”. Nem viselte el a hanyagságot, maximális odafigyelést várt el a környezetétől, csak akkor, és azokkal volt összeütközése, akik nem végezték az elvárható módon a munkájukat.
A legtöbb problémája a fűtőkkel volt. Nem bírta a „meleget”, azért írom idézőjelben, mert az Ő hőérzete eltért az átlagostól. Különösen a kisebb légterű Katona József Színházban voltak óriási botrányok: télen kinyittatta az ajtókat, a közönség sokszor bundában ült a nézőtéren. Sokan a bérletük visszaváltásával fenyegetőztek.

...ebből több mint ötszázat játszott Megjelenése óta az Ádám(ok) bibliája
 
Természetesen az ügyek mindig elsimultak, mert fantasztikus színész volt, amikor minden a rendes mederben haladt tüneményes tudott lenni. A másik vesszőparipája a világítás volt. Olyan és annyi fejgépet követelt, amitől mások már megvakultak volna. Azt akarta, hogy az utolsó sorban is lássák az arcának legkisebb rezdülését is.
Hallatlanul kényesen ügyelt a helyes beszédre – több évig tanította is a Főiskolán -, de nemcsak a színpadon, hanem az élet minden területén. Amikor ügyelői tevékenységem megkezdésekor első alkalommal szóltam bele a mikrofonba, amely a színház minden helyiségében hallható… hát mit mondjak. Óriási botrány lett. Természetesen utánozni akartam az egyik kollégámat, aki igen dallamosan tudott a hívóba beszélni, és ahogy az ilyenkor lenni szokott: nekem ez nem állt jól!
Mit nem állt jól… csúfosra sikeredett!
Kicsapódott Básti öltözőajtaja és üvöltve „tájékozódott”, a tehetségtelen, beszédhibás, kiléte felől. Zsolt István, akit Ő nagyon tisztelt mentett meg oly módon, hogy megkérte: tartana-e beszédórát nekem. Ez annyira meglepte, hogy azonnal ráállt és több mint tíz alkalommal foglalkozott velem. Pedig pályája elején Ő is sokat szenvedett, amíg megszabadult zalai tájszólásától.

Az ember tragédiája: Básti L.-Lukács M.-Major T.
 
Berger Rezső keszthelyi rövidáru-kereskedő fia valójában nem színész akart lenni, hegedülni tanult Árvai Tigris Jánostól, a helyi cigányprímástól, írónak vagy orvosnak készült (hallgatott is egy szemesztert az egyetemen), de egy véletlen találkozás megváltoztatta elhatározását. Megismerkedett a Keszthelyen nyaraló Mányai Lajos színiakadémiai növendékkel, aki olyan hatással volt rá, hogy ősszel jelentkezett és felvették Ódry Árpád osztályába. 1932-ben huszonhárman kezdték az évfolyamot, végül, akik végeztek: Fónay Márta, Gobbi Hilda, Móri Lucy, Perczel Zita, Szörényi Éva, Básti (Beregi) Lajos, Horváth Ferenc és Gellért Endre.
Pályája elején a rendkívül jó megjelenésű férfit beskatulyázták a „szépfiú” szerepkörbe, amely sok csalódást okozott, neki. Az orrát megoperáltatta, mert nem akarta, hogy olyan „zsidósan” görbüljön, egy olyan korban, amikor erre nagyon odafigyeltek, és ez gonddal járhatott. A Beregi nevet Beregi Oszkárra való tekintettel Básthy-ra változtatta, a kor szellemében -thy-nal. Amikor a történelem származása miatt leparancsolta a színpadról, írói vénáját hasznosította. 1942-ben saját kiadásban megjelentette Sziréna című kötetét, amelyet 1962-ben követett – a több mint ötszázszor játszott Az ember tragédiájára utalva – a Mire gondolsz Ádám című könyve. Az új Nemzeti Színház felépültekor - amelyért oly sokat harcolt hiába – a bejárat két oldalán egy-egy hatalmas oszlop tetejére a szobrász, az „örök Ádámot” és „örök Évát” Básti Lajost és Lukács Margitot mintázta meg.

Iodipusz Hamlet
 
A munkaszolgálatot és a háborút követően a Nemzeti Színház szerződteti, amelyhez – egy pár évi vígszínházi kitérőt leszámítva – haláláig hű maradt. Ekkor indul valódi színészi pályája. A világ drámairodalmának szinte minden főszerepét eljátszotta, filmek és tv-játékok sorában nyújtott felejthetetlen alakítást. Legendás volt klasszikus versmondása, amelyet a Magyar Rádió archívuma őriz. Éveken keresztül a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnöki tisztét is betöltötte.
Az élet által meggyötört ember, színészetében hasznosítja a keserű tapasztalatokat, a háború alatti üldöztetést, bujkálást (amelyről soha nem beszélt), mind gazdagították művészetét, valamint, az alább olvasható részlet a Sziréna című kötetéből, amely talán választ ad a sajátos természetű jelzőre is.

Lear király Harpagon
 
Morfium

Bajok voltak odahaza. Sok doktor járt anyámhoz, egy sem tudott semmit. Garmadában állott a kis asztalon a sok orvosságos üveg, kenőcs, meg por. A végén anyámat fölvitték Pestre. Operálni. Valami bélbetegség volt. Nem mondott nekem semmi többet. Ketten ültünk apámmal ebédnél, vacsoránál. Szótlanul ettünk. Utána ő olvasott, én tanultam a leckét. Csend volt. Minden nap írtunk anyámnak. Én csak pár sort a végére és minden nap kaptunk is levelet. Aztán megjött szegény, nagyon gyengén, nagyon sárgán, de pár hét múlva újra elvitték, újra operálták.

Mikor ebből a betegségéből haza ért, elkezdődött az igazi haddelhadd. Éjszakánként futkostunk apámmal, hol vizespohárral, hol borogatással – ilyenkor nekem mindig el kellett fordulnom –, hol doktorért, injekcióért. Ahogy lábra állt, még rosszabb lett. Kibírhatatlan volt az állandó veszekedés, a hajtépés, a sikoltozás. Apám szótlan volt és sápadt. Egyik nap mondta, hogy utazik Pestre, elintézni valami üzleti dolgát. Esti vonattal ment. Éppen lecsavartam a szobámban a villanyt, amikor benyitott.
- Szervusz, fiam, isten áldjon… mondta a sötétben.
- -Kezit csókolom.
Elment, nem jött oda hozzám, nem csókolt meg. Azt is hihette, hogy már félálomban vagyok, de különben sem szoktunk érzelegni, búcsúzkodni. Lassan behúzta az ajtót és elment.
Sose láttam többet. *
Eltűnt…

Csúnya idő következett ránk. Anyám összeroppant, én iskolába jártam. Karikás szemekkel, holt fáradtan a virrasztott éjszakáktól és halálosan szégyenkezve. Mindenki utánam bámult az utcán. Rettenetes botrány volt ez a kis városban, mert hogy valaki meghal, vagy öngyilkos lesz, vagy megöli, hát istenem – hagyján. De így eltűnni szőrin-szálán, hiába minden újsághirdetés, rádió-körözés, sikoltozás, minden, minden … erről hetekig sustorgott a város.

Anyám minden éjszaka idegrohamokban fetrengett. Hol magánkívül ütött, vert, pofozott engem, hol sírva csókolgatott, hogy nem bírhatom én ezt ő mellette, tönkre tett bennünket a piszok apám és hogy ő meghal, öngyilkos lesz, mert nem tud élni nélküle. Imádja. És itt hagyott az a piszok.
Így mentem be minden reggel az iskolába.
Pár hónap múlva megint operálni vitték, szegényt és levelet kaptam a professzortól, hogy rákja van, de talán ezzel az utolsó műtéttel meg lehet menteni.
Megtudtam, én vagyok az oka mindennek, mert nehezen jöttem a világra, fogósszülés voltam és felsértette a szerszám anyámat. Tizennyolc esztendeig tartott, amíg a doktorok rájöttek, hogy ez rák…
Bélfalról indult és ment, rombolt a belek útján, gyomron, májon keresztül tüdőig, a nagy erekig… nem tudták, hogy ezért volt minden, veszekedés és verés, pofozás és hisztéria, ezért züllött, ezért pusztult minden körülöttünk, magunk is.

Romlott nagyon a dolog. Esténként jött a doktort és szúrta belé a morfiumot. Olyan adagokat kapott már, hogy négy embernek is halálos lett volna. Napközben feküdt, vagy ült, riadozott, szaladtam az ágyához. Kínba torzult az arca és magánkívül pofozott, tépte a hajamat.
-Te piszok, élsz és egészséges vagy, nem fáj semmid, kurizálsz egész nap, törődsz is a beteg anyáddal, te lelketlen dög, te…
Ott kellett ülnöm az ágya szélén mozdulatlanul órákig. Ha moccantam, felriadt, és újra ütött. Aztán szitkozódva az ágyamba zavart és reggel sírva csókolgatott, hogy bocsássak meg, beleőrül a fájdalmakba és öngyilkos lesz, mert a jós azt mondta neki Pesten, hogy Apám is a Dunába ugrott, most is ott ringatózik a teste sárgán, felfúvódva valamilyen nádasban. Látja ő, jól látja. Beleőrül ebbe, ő is vízbe akar fulladni. (…)
(…)Egyik nap jöttem haza az iskolából és levelet találtam az asztalon. Fiamnak, ez volt a borítékon. Feltéptem és remegtek a hegyes, kusza, zavaros sorok az ujjaim között:

”Drága egyetlen Fiam! Nyugodj meg. Te láttad kínjaimat és nem ment tovább. Arra kérlek, hogy légy jó és becsületes és majd imádkozom érted, hogy a Jóisten óvjon meg minden rossztó. Vigasztalódj, mert fogalmad sincs, milyen jó már nekem, hoszen sokat, olyan sokat szenvedtem. Csókol milliószor drága egyetlen fiacskám.
Anyád.”

Rohantam a Fő-térre. Ott álltak a bérautók. Beugrottam az első sofőr mellé és mondtam, hogy hajtson ahogy tud Hévízre. Bámult mint a birka, mi sürgős nekem januárban a szomszédos fürdőtelepen, hiszen üres ott minden. De éreztem, hogy száguldanom kell utána és víz mellett kell találjam, a Balaton meg befagyott már novemberben. Hajszoltam a sofőrt, vágjuk át a kanyarokat, már közel voltunk a tóhoz. Füstölgött a meleg gőze. Az utolsó fordulóban imbolygó alak jött felénk. Ő volt az. A sofőr fékezett. Kiugrottunk a kocsiból, meglátott és a karomba zuhant. Ájultan fektettük az ülésre. Lucskosan, iszaposan gőzölgött a ruhája. Vizes, iszapos, ráncos volt az arca. Indultunk vissza. Bugyoláltam a kabátomba, meg pokrócba, amit találtam. Felnyitotta a szemét, rázta a hideg és vacogott a foga. Tördelte a szavakat:
- Kisfiam… nem bírtam… beúsztam a közepére… akartam… lemerültem… kétszer… háromszor… nem bírtam… téged láttalak… kisfiam… kisfiam…
Szorítottam magamhoz, folyt a könnye és barázdát vágott az arcán, az iszapon.
Így múlt el megint pár hónap.
Kívántam, hogy az anyám haljon meg. Halálfáradt, bomlott voltam magam is. Nem bírtam már az éjszakázást, a verést, a karmolást, a piszkálást. Lázas agyamban szörnyű képek kavarogtak: megmérgezem anyámat… megölöm… nem bírom tovább, nem bírom… Miért ilyen gazemberek a doktorok? Hagyják itt feküdni sárgán, őrülten, püffedtlábakkal, püffedt hassal, ebben a rettenetes szagban… Hagyják, hogy harapdálja a kezemet, hogy méregért sikoltozzon, azt kérje tőlem órákig, bomlott aggyal ismételve a szavakat… Miért nem adnak neki?!... Legyengültem. A második emeleten volt a tanterem, kínosan másztam fölfelé a lépcsőkön. Nem bírtam egyfolytában. Két hónap múlva érettségiznem kell… Mi lesz, hogy lesz?... Uramisten… (…)

(…)Pár héttel később ballagott a vén diák, megvolt az érettségi, mentünk körbe az iskola udvarán és énekeltük a iGaudeamus igitur-t. Kisereglettünk az Alma Mater kapuján. Szaladtam a szanatóriumba, mert anyám napok óta nagyon rosszul volt. Lábujjhegyen szabadott csak járni az ágya körül, mert a legkisebb rezzenésre összerázkódott. Beszélni már nem igen beszélt. Olykor halkan szűrte a szót, hogy azt hiszi, neki rákja van…
Mennyire szeretne még élni, hiszen ő még csak negyvenegy éves. Én persze ilyenkor mindig tagadtam a bajt és bizonygattam, hogy az orvos nem hülye, meg a pestiek is mondták, hogy ez csak kellemetlen makacs májinfekció, azért olyan sárga arca keze, mindene.
Szóval siettem az úton új fekete zakómban, csíkos nadrágomban, szorított a keménygallér. Szaladtam föl a lépcsőn, kérdeztem hogy van az anyám mondták, hogy meghalt, egy órával ezelőtt.
Az ápolónő bejött velem a szobába. Álltam az ágy előtt mozdulatlanul. Szomorkás nyugodt mosoly volt az anyám arcán, barázdálatlan volt a homloka, sűrű-pillás a lehúnyt szeme. Néztem. Nagyon néztem.
Halott… Halál… Meghalni… Meghalt az anyám (…)

(Básti Lajos: Sziréna, Felelős kiadó: Básti Lajos, 1942.)

Az utolsó utáni éjszaka: Básti L.-Avar I.
 
• 1948 tavaszán megcsörren a telefon a Nemzeti Színház igazgatói irodájában. A Jugoszláv határról a parancsnok beszél, kérdi: Van e Berger Lajos nevű színész a társulatban? Már majdnem letették a kagylót, amikor Major Tamásnak eszébe jut, hogy a Bástinak ez az eredeti neve. Berger Rezső ennek az igazolásnak köszönhetően léphetett újra Magyarország földjére, megtérve a francia idegenlégióból, fiát felelősségre vonva: miért herdálta el az örökséget. Végül megbékélt, a fia által neki vásárolt házban halt meg 1957-ben. (a szerk.)

Fotó:Országos Színháztörténeti Múzeum - és Intézet

[ Kadelka László ] 2011-11-17 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Gyugyi László – Csenkey Éva – Hárs Éva: ZSOLNAY ARANYKORA

Óriáskeréken a megállíthatatlan Woody Allen

Zrínyi 1566

Házasságon innen, házasságon túl - felújítás vagy újrarendezés?

Ajándék ez a nap

Egyed Zoltán és Vámos Zoltán - fotókiállítása

Visszavonulás

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

Agárdy Gábor - “ikonok & festmények”

Rockenbauer Zoltán - Csinszka, a halandó múzsa

Bartus Tamás és Soós Eszter Petronella: A mégiscsak szociáldemokrata – Fejtő Ferenc

Háy János - Házasságon innen, házasságon túl

Rab László: Pokoljárás – Út az újjászületésig

„ Napszentület „

Olasz nő Algírban először magyar színpadon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
OSA Archívum állásajánlat
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]