A Zsűri Nagydíját az izraeli Samuel Moz Foxtrot című filmje nyerte, amely a háború következményeit állítja a történet középpontjába. Annak az apának a haragját és fájdalmát mutatja be, akinek szembesülnie kell fia halálával. Nyolc évvel egy harckocsiban forgatott munkájáért, a Lebanonért kapott Arany Oroszlán után a rendező visszatért a háborús témához, de ezúttal azt vizsgálja, milyen konfliktusok támadnak a katonák családjaiban. A Volpi Kupát Charlotte Ramplingnak ítélték az olasz Andrea Pallaoro filmjében, a Hannah-ban nyújtott alakításáért. Egy asszony portréja bontakozik ki, aki negyven évi házasság után kénytelen mérleget készíteni férjével közös életükről, miután a férfit egy szörnyű bűntény miatt letartóztatták.

A legjobb férfiszínésznek Kamel El Bashát találták, övé lett a másik Volpi Kupa, a libanoni Sértés (The insult) című filmért, amelyről korábban már részletesen beszámoltunk. A díj átvételekor a színész tréfásan megjegyezte: “Kisebb elismerésre számítottam, nem tudom, hogy térek most haza – majd így folytatta: – Nagyon büszke vagyok erre a díjra. Nem lehetnék most itt, ha a palesztin közönség harminc éven át nem követi színházi munkámat estéről estére.” Csalódást keltett viszont, hogy a Három plakát Ebbing szélén, Missouriban, amiért csak a Legjobb forgatókönyv díját kapta, ennél többet érdemelt volna az ír Martin McDonagh. A színpadon olaszul köszönte meg a kitüntetést és felidézte a színészekkel töltött időt: “Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg spaghettit ettünk és még több Negroni bort ittunk.”

A Zsűri Különdíját az ausztrál western, az Édes ország (Sweet country) érdemelte ki Warwick Thronton rendezésében. Valós eseményeket dolgoz fel a múlt század huszas éveiből. Egy bennszülött pásztor önvédelemből megöli a fehér birtokost, emiatt menekülnie kell. A remek tizennyolc éves Charlie Plummer kapta a Marcello Mastroianni Díjat A ló neve (Lean on Pete) című filmben nyújtott alakításáért, rendezője: Andrew Haigh. A cím már elárulja, hogy egy fiatal fiú és egy ló barátságának történetéről van szó. Az ifjú színész e szavakkal köszönte meg a díjat: “Ebben a városban elnyerni ezt az elismerést igen nagy megtiszteltetés, hiszen Marstroianni hatalmas örökséget hagyott ránk és az ő nyomába lépni nem kis dolog.”

A Horizont szekció legjobb filmje lett Susanna Nicchiarelli alkotása, a Nico, amely az énekesnő karrierjét dolgozza fel. Ennek a zsűrinek Gianni Amelio rendező volt az elnöke. A rendezőnő így kommentálta az elismerést: “A stábot és a zenét Tryne Dyrholmnek köszönhetem. Az ő érdeme, ha szép filmet készítettem.”

Ami a házigazdák nagyreményű bejelentését illeti az “olasz újhullám” megjelenéséről, erről csak a Halálos nyugalom jut eszembe. A négy, különböző szekciókban versengő film közül egyet sem díjaztak, noha a sajtó és a helyi közönség szurkolása sem hiányzott. A fesztivál igazgató és az elnök is egyre nagyobb hangon hirdette ezt a szlogent, amely a tengerbe süllyedt, és kézzelfogható nyomai továbbra is csak a plakátragaszokon láthatók.

A fesztivál történetében először megjelent új szekció, a Virtuális Valóság zsűrije John Landis vezetésével elismerésben részesítette Eugene YK Chung Arden nyomvonala (Arden’s Wake) című filmjét és a Dél-kóreai Gina Kim alkotását, a Blodless-t (Vér nélkül). Ez az új szekció egyesíti magában a legkülönfélébb kísérleteket vízből merítve, mint a Free Whale (Fehér bálna), az érzékelések általi (Alice) és az érzelmekkel tett utazásokat Dear Angelica (Kedves Angelica). Velencéből Vincenzo Basile Polgár (fordította: Máté Judit)